napló

Az osztályfőnöki munka segítője és megkeserítője. Most összesítettem kicsit késve a februári hiányzásokat. És ismét kicsit morcos lettem, amikor elém kerültek a kis négyzetek:

Napló - hiányzások

Namost, tudni kell, hogy régen volt késés (első 5 percében megjelent az órának) és igazolatlan (5 percen túl érkezett, vagy egyáltalán nem, s nem hozott igazolást) óra. Három késésből igazolatlan óra lett. Ma pedig minden egyes késő tanuló esetében be kell vezetni, hogy hány percet késett. Eztán az osztályfőnök kerül abba a szerencsés helyzetben minden hónap végén, hogy összeadogathatja a késések minden egyes percét. Ez jó móka, de egy kis négyzetbe kell beférnie a késéseknek, meg az igazolatlan óráknak is. Ez viszont, mint fent is látszik embert próbáló feladat.
Nem éppen a szépírásomról vagyok híres, de ha valaki gyöngybetűkkel ír, annak is össze kell kapnia magát, hogy beférjenek a számok a megfelelő helyekre.

2009 van, a késéses rendelet már régen (tudja valaki pontosan? 1994, 20. § (8) -ben) megszületett, hahó odafent, nem lehetne esetleg olyan naplót gyártatni, amibe ezt rendesen vezetni lehet? Köszönöm.

Ilyenkor elgondolkozik a tanár, hogy egy szép új világban a jegyek, késések, s minden egy nagy iskolai számítógépes rendszerben kerülnek adminisztrálásra, s gyorsan ráébred, hogy ez még bizony várat magára…

Iratkozz fel, hogy elsőnek értesülj új bejegyzésekről:

6 responses to “napló”

  1. charlie Avatar

    e-naplo 😉

    (amúgy a naplót többet is lehet venni, több típus van, körül kell nézni, hátha van olyan gyártó, akinek megfelel a naplója. ha meg nem, akkor meg még mindig gyárthattok magatoknak naplót)

  2. kobak Avatar

    Valószínű, hogy minden iskola megvette előre a százegynéhány naplót, s most a tartalékokból élünk. Az e-naplo jó lenne, de még azt hiszem várat magára a dolog.

    Kifakadásom igazából költői volt, csak ki kellett írnom magamból. 🙂

  3. Wale Avatar

    Az az öt perc az mindenhol öt perc? Mert nálunk tíz perc után jár igazolatlan és ezt a percírkálós dolgot se vezették meg. Milyen iskolában tanítasz?

  4. ende Avatar
    ende

    Nemrég került szóba a mi iskolánkban is, és ott az egyébként igen tapasztalt (értsd 40 éve a pályán) tanárnőm osztotta meg velünk az infót, hogy ez a 3 késés 1 igazolatlan, és a percek számolása az Ő tudtával, nem túl korrekt (magyarán valamilyen szabályba ütközik) Nemes egyszerűséggel 15 perc késés, JÓ indokkal, csak késés… 15perc> késés, igazolással nyilván igazolt… 15perc> igazolás nélkül, igazolatlan, és így tovább. Hozzáteszem, nem egy ismerősöm iskolályában a fentiekhez hasonló rendszer alapján működik a dolog, de a normális elvileg ez a verzió.

  5. kobak Avatar

    Idézem a hatályos törvényt:

    20. § (8) Ha a tanuló a tanórai foglalkozás kezdetére nem érkezik meg, késik, amit igazolnia kell. A késések ideje – a házirendben foglaltak szerint – összeadható. Amennyiben ez az idő eléri a tanórai foglalkozás idejét, a késés egy igazolt vagy igazolatlan órának minősül. Az elkéső tanuló nem zárható ki a tanóráról.

    Régen volt az 5 perc feletti késés igazolatlan, mint azt a bejegyzésben írtam is.

  6. ende Avatar

    Köszönöm, ezt nem tudtam, így már világos 🙂 Így viszont mázlim van, hogy nálunk nem szöszölnek ilyenekkel….

To respond on your own website, enter the URL of your response which should contain a link to this post’s permalink URL. Your response will then appear (possibly after moderation) on this page. Want to update or remove your response? Update or delete your post and re-enter your post’s URL again. (Find out more about Webmentions.)