naughty by nature koncert

by

in

Tegnap írtam, hogy lesz majd leírás a koncertről. Nos, a szokásos hosszabb várakozás után színpadra léptek a hiphop nagypapák. Nagypapák, mert belegondoltam, hogy az osztályom tanulói még nem éltek, amikor a naughty by nature slágereket gyártott. 🙂

A koncert maga egy hihetetlen jó party volt, de koncertet szerettünk volna. Mondtam is tschöppynek, ha a koncert utáni after party ott lett volna helyben, akkor a világ egyik legjobb bulija lehetett volna. Így azonban, hogy még át kell mennie a népnek a PeCsából a Living Roomba, ez leültetheti a hangulatot. Az after partyn nem vettem részt így nem tudom, hogy milyen is volt valójában.

A naughty by nature fergeteges számokkal írta be magát a zenetörténelembe. Ezeket a közönség el is várta, le is nyomták. Volt öröm, s boldogság. Azonban itt volt a baj. Mintha az együttesnek nem is lett volna több száma. Persze érthető, hogy a nagy slágerek után lenyomni valami tök átlagos számot leültetheti a hangulatot, de azért vállalhatták volna a rizikót egy próba erejéig. Főleg, hogy elvileg új albumot terveznek megjeleníteni valamikor. Ezután pózoltak, bulit csináltak, nyomtak 2Pactől Snoopig mindenkitől egy kicsit. A visszataps után pedig újra volt OPP, Hip Hop Hooray, meg Craziest.

Összességében jó volt őket élőben látni, de nem lesz az év koncertje.


Comments

6 responses to “naughty by nature koncert”

  1. Az afterpartynak volt pozitív és negatív része is. Így, hogy semmit se ittam, csak ipari mennyiségű 0bubis ásványvizet, mindenre is emlékszem ráadásul 🙂

    Az afternek voltak pozitív és negatív részei is. Pl. nem annyira tett jót a közérzetemnek, hogy Gőzt haza kellett vinni Törökszentmiklósra (ami elmondása ellenére rohadt messze van), annyira megitta magát 🙂 Visszamenni se volt már nagyon kedvem, de szerencsére megérte… Most legalább is úgy néz ki, hogy volt értelme visszamenni 🙂

  2. Most látom, milyen jó fogalmazási kézséggel írtam meg a kommentet 🙂

  3. @Tschöppy: Nos igen választékosan fejezted ki Magad. 😀

  4. Uhhh. Ez jó buli lehetett! Én azt sajnálom, hogy nem voltam RunDMC-n a Szigeten anno, mert az már biztos, hogy nem lesz többé… 🙁

  5. @bodzasfanta: azt én is, de sajnos ez valóban nem pótolható.

  6. Én ott voltam a szigeten, valahol meg is van a koncert felvétele (diktafonos, egész vállalható, ha a közelben ordítozó emberek hangját figyelmen kívül hagyja az ember – Kobak, azt egyszer már feltöltöttem neked valami tárhelyre azt hiszem).