statisztika

Eddig csendes magányában vegetált kis blogom. Legalábbis azt gondoltam. De kiderült, hogy van egy bejegyzés, ami olyan népszerűségnek örvend, hogy szeptember óta több a napi látogató az oldalon, mint egész júliusban volt. Pedig az sem volt idén egy egyszerű hónap. 🙂

Az alábbi statisztika nem egy újabb blockchain alapú crypto valuta dollárral szembeni ára.

Persze az is valami hasonlót mutatna. 🙂

A fenti statisztika az oszthatósági szabályokról szóló 2014-es bejegyzésemhez tartozik. Valaki valahogy rátalált, s most naponta mintegy 300+ diák (feltételezem, hogy az) olvasgatja a bejegyzést. Érdekes kérdéseket vet fel, hogy naponta ennyi érdeklődés hogy keletkezik az oszthatósági szabályok iránt. Hiszen a témakör sok tankönyv szerint még csak most fog felmerülni. Illetve érdekes kérdés, hogy miért nem a tankönyvet nézegetik a diákok.

A most iskolába járó generáció már elsődlegesen nem a tankönyvekből tákékozódik, hanem az Internetről. Erre hogy tudunk tanárként felkészülni? Ki tanította meg ezeket a gyermekeket keresni? Meg kell-e tanítani őket rá? És tudják-e, hogy az Interneten nem minden információt veszünk azonnal készpénznek? Azt a kérdést pedig már csak csendben teszem fel, hogy hányan jártak utána, hogy a bejegyzésben található információk egyébként helytállóak-e. A kritikai gondolkodás megvan-e ezekben a lelkes kattintókban. Azért mindenkit megnyugtatandó, lehet nyugodtan kattintani. 🙂

Iratkozz fel, hogy elsőnek értesülj új bejegyzésekről:

Your post must include a link to this post.

How does this work?
Write a response on your own website and include a link to this post. Then submit your response’s URL here. Your response may appear here after moderation. To update or remove it, edit or delete your original post and submit the same URL again. Learn more about Webmentions.