1

okostelefonok vs. matektanárok

Szerdán az idei mattanárklub résztvevője lehettem, illetve fel is kértek, hogy a nap végén a vitát felvezessem és moderáljam. A téma meglepő módon az okostelefonok matematika órai használata volt.

Miután az előadás megtörtént, elindult a vita. Az elején “langyos” kérdéseket dobtam be.

A kérdések nem is annyira a matekórai, hanem inkább pedagógiai problémákat vetnek fel. Így relatíve gyorsan túllendültünk ezeken. Mivel a vitára egy kerek órát szántak a szervezők és a nap is éppen csak lebukóban volt a Duna felett, bedobtam a nagy kérdést:

Mi lenne, ha elkezdenénk az okostelefonokat tudatosan arra alkalmazni az órán, hogy megoldja helyettünk az egyenleteket, kiszámolja a logaritmust? Mi lenne, ha ezeket a dolgokat 2017-ben már nem tanítanánk meg? Mi lenne, ha ezek helyett az órán be tudnánk így vezetni bonyolultabb feladatokat, nyithatnánk való életbeli problémák felé? Felszabadulna rengeteg idő, amit most pl. másodfokú egyenletek megoldásának gyakorlásával töltünk.

Még példát is hoztam, sőt a közönség soraiból is elhangzott több példa. Az én általánosan felmerülő példám a négyzetgyök számítása. Édesapám még tanult papíron négyzetgyököt számolni. Ismerte annak az algoritmusát. Sőt ismeri a mai napig is. A mi generációnk (de nem szeretem ezt a generációzást…) viszont többnyire már csak egy gombot ismer a számológépen. És tudja, hogyha azt megnyomja, akkor a képernyőn megjelenik a beírt szám négyzetgyöke. És boldogok vagyunk így is? Hiányt szenvedünk, mert ez az algoritmus nem épült be gyermekkorunkban? Igazából nem.

Tehát a kérdés, hogy merünk, akarunk-e egy nagyot lépni? Lehet-e, szabad-e egy nagyot lépni. Felnőhet-e majd egy olyan generáció, akinek a másodfokú egyenlet megoldóképlete olyan lesz, mint nekünk a gyökjel? Vagy a logaritmus?

Talán nem lep meg senkit sem, hogy hatalmas vita kavarodott ebből a kérdésből. Hihetetlen értékes gondolatok feszültek egymásnak és zseniális elmék vitatkoztak a kérdésről. Rengeteget tanultam. Szükség van ilyen fórumokra, lehetőségekre a tanulásra, egymástól tanulásra. A világ halad tovább. Nem biztos, hogy jó irányba. Az oktatásnak valahogy fel kell zárkóznia, sőt irányt kell mutatni!

Elképesztően nehéz kérdések ezek. Ha az ember belegondol. Megtaníthatok-e valakit deriválni, ha nem tudja mi az a határérték? Meg tudok-e tanítani valakit vizilabdázni, ha nem tanítom meg előtte úszni?

Ti mit gondoltok?

kobak

Koren Balázs, apa, tanár, geek. Ebben a sorrendben. Többnyire. A blogon többnyire ezekről a kalandjairól ír. Apaként, tanárként hogy lehet zöld ágra vergődni ezekkel az eszközökkel. Máskor pedig utazásról, sportokról, vagy egyéb őrült hobbijáról írogat.

  • end5

    Azt gondolom, hogy a papnövendékek a biblia részletes és precíz ismerete nélkül nem válhatnak pappá. – Biztosan így van! – A matematika részletes és magas színvonalú ismeretanyagát a matektanár vagy legtöbb műszaki szakma gyakorlói nem nélkülözhetik. (Mert a viharban a függőhíd elszáll, az atomerőmű primérköri berendezései, esetleg a reaktort körülölelő nehézbeton, a vasalás kiszámolása nem lesz megfelelő és lokális, sok emeberéletet követelő katasztrófát okozhat. Az is égő, ha a matektanár helyett egyedül az osztályból egy tanuló tudja kiszámolni helyesen a táblára kivetített másodfokú egyenleteket.)

    Tehát elég lehet az algoritmusok ismerete nélkül, pusztán az okostelefonos “tapizásra” hagyatkozni egy takarítónőnek, egy vízvezeték szerelőnek, kórházi ápolónak. De annak eldöntése hogy ki, azaz melyik tanuló, hogyan megy tovább, nem egyszerű kérdés. A tehetséggondozás, a képességek szűrése nagyon komoly odafigyelést kíván szakmai és családi oldalról is. (Sokkal komolyabbat, mint ami e tárgykörben ma létezik.)

    Megjegyzem, nem is reális követelmény az egyén oldaláról egy társadalommal szemben, – akár az oktatás gazdaságosságát figyelembe véve, – hogy minden iskolai rendszerbe bekerülő tanulóból – az óvodából kilépést követően, – programozó matematikusokat képezzen. (De, ha egy tanuló képességei olyanok, akkor vétek ezt nem megtenni.)

    Jómagam a matekkal a középiskolától kezdve hadilábon álltam, köszönhetően annak, hogy a képességeim e téren elég szerények, sőt az önösztönzöttségem sem volt túl erős arra, hogy ilyen irányba fejlesszem azokat.

    (Én már azt is hálásan köszönöm a társadalomnak, hogy az én korosztályomnak, – talán elsőként, – nem kellett matekból érettségiznie. A továbbiakban, elvégeztem a jogi egyetemet és egész életemben soha nem kellett másodfokú egyenleteket megoldanom. (A szorzótábla megy fejből, összeadni kivonni így szintén tudok. Az alap százalék számítás sem okoz gondot, bár kamatos kamatot már inkább rábíznám a bankár szakma művelőire…)