Tag: sport

  • sílift baleset

    Egészen érdekes esemény történt, amiről még az index is beszámolt egy rövid bejegyzésben. Onnan értesültem én is. Az eredeti bejegyzés a sielok.hu portálon olvasható.

    Gyorsan összefoglalom a történteket. A lift már lezárt, egy magyar nő valahogy mégis felkerült rá (nem elemezném ki, hogy ő vagy a liftkezelők hibáztak), a lift megállt, ő pedig megpróbált visszamászni, végül leesett, s sokkal jobban járt, mint a Frozen című film három szereplője. A film trailere itt látható:

    httpv://www.youtube.com/watch?v=rcwkYMDRPOo

    A vicc, hogy a filmre azért adtam anno 6 pontot az imdb-n, mert úgy gondoltam, hogy az egész szituáció túl irreális. Túl sok volt a negatív egybeesés. Már akkor úgy gondoltam, hogy nincs az az ember, akinél 2010-ben (amikor a film készült) ne lenne telefon (ugyebár síelésről beszélünk, ami nem a csóró emberek sportja).

    És két évre rá a film története kicsit leegyszerűsítve, hál’Istennek jobb kimenetellel a valóságban is megtörténik, ráadásul egy hazánkfiával lányával.

    A végére pedig egy pár éve történt kicsit szerencsésebb kimenetelű sílift baleset képanyagát ajánlom figyelmetekbe:

    kép forrása: thesmokinggun.com

  • Freeline OG, a kerekeim

    Freeline OG, a kerekeim

    Pár napja, hogy megérkeztek a Freeline OG “izéim”, rendszeresen cipelem magammal őket, s boldogan gurulok. Kiváló eszköz. PIci, bár nem túl könnyű, de simán befér a hátizsákba, oldaltáskába, akárhova. Még az indulás, megállás csak lassan működik, de folyamatosan fejlődöm. És lejtőn lefele tényleg a snakeboard, snowboard, görkorcsolya legjobb dolgait ötvözi. Remek eszköz. Egyetlen bajom vele, hogy amikor valaki megkérdezi, hogy mi ez, tök béna azt mondani, hogy Freeline Skates OG. Kell ennek valami jobb név. Valami magyarul is megjegyezhető.

    Bori csak kerekeknek hívja. Apa, ma is hozod magaddal a kerekeidet? — szokta kérdezni.

    Freeline OG
    Tegnap este hazafele a villamoson készült a fenti kép egy Sony Ericsson Xperia Neoval.

    Szeretnivaló kütyü ez, még kicsit instabil vagyok rajta, de napról napra jobban élvezem a közlekedést vele, s csak lesem a használható betonfelületeket, ahol lehet gurulniöregszem. Régebben a csúszható korlátok, padkák, leugorható szintek voltak, amiket kerestem.. A görimet most kicsit a szögre akasztottam. Bár sokkal univerzálisabb járgány, s nem nyugdíjaztam örökre, de egy darabig biztosan pihentetem, s a Freeline lesz előtérben.

    Az alábbi video pedig már valami teljesen más szint. 🙂

  • Freeline Skates

    Tegnap láttam ezt először a Deák Téren, épp gyakorolt a magyar csapat. Kipróbáltam, 5 perc után tökéletesen mentem vele, fantasztikus kütyü. Azóta keresem, hogy lehetne emberi áron150 dollár az usa ár beszerezni, mert a magyar negyvenezer kicsit borsos.

    Az egész tényleg olyan, mintha ötvöznénk a snowboardot, snakeboardot és a görit, mivel mindhárman rendszeresen üztem, s sose tudtam dönteni a snake és a göri között, a freeline a titkos befutó. Egyetlen dolog, ami zavar, hogy nem lehet vele ugrani, vagy még nem látom hogy kellene, de biztos menni fog. 🙂

  • göri

    Vinny Minton görkorcsolyás karrierjét a szögre akasztva, új dologba vágott, elkezdett filmeket készíteni. Az imperial-video.com oldalon láthatóak filmjei, melyek közül kettőt az utóbbi pár napban elég sokszor végignéztem. Egyrészt, mert itt a nyár, s újra érzem, hogy jó gurulni, kell gurulni, másrészt, mert csodálatosan vannak vágva, s felvéve.

    Nem kevés görkorcsolyás filmet láttam már életemben, de Vinny Minton képes volt újat hozni.

  • számukra nincs akadály

    A Tempest Academy azt hiszem nem csak Californiában, de világon is egyedülálló Parcour és Freerunning iskolát üzemeltet. A bemutató videót megtekintve pedig azt hiszem mindenki látja, hogy van hova fejlődni.

    Infók a vimeón, ami érdekes lehet itt is:
    Zene: Ellie Goulding – Lights (Bassnectar Remix)
    Letöltés: bit.ly/​gf3lzI

  • Dani deszkázik

    A videóról: Decathlonban találtam egy kósza gördeszkát, s ráültettem Danit. A végén Bori már állva ment rajta. Azt hiszem ideje keresnem egy jó forrást a Denver az utolsó dinoszaurusz epizódokhoz.

    Technikai bla-bla: Használtam már qik-ot (gyenge volt a minősége), próbáltam a ustream-et (kusza, nagyobb dolgokra találták ki), de egyik se volt annyira jó, letisztult, s jó minőségű, mint a justin.tv. Az android appja pedig megint megérne egy saját bejegyzést.

  • wave surf

    Miután megtekintettem a windguru oldal Balatonszárszóhoz legközelebb eső széljelentését, láttam, hogy 12-14csomó, de az átváltás könnyítése érdekében, szeretettel ajánlom a következő oldalt http://hunsurf.hu/idojaras/wind.htm erősségű szél várható. Mindez zölddel jelezve, s lentebb megcsillagozva.

    Kiváló lehetőség, ilyen erős és csillagos szélben még sose szörföztem. Balatonhoz képest hatalmas hullámok, csodás. Most sem. Ugyanis mindent összeraktam, fejben tudtam is, mit kéne csinálni, de úgy dobált a szél, mint egy papírkutyát. Hihetetlen volt, s egy érdekes, új tapasztalat. Most már tudom, hogy hiába ismerem elméletben, hogy mit kellene csinálni ekkora szélben, gyakorlatban még messze vagyok a lehetséges megvalósítástól.

    Úgyhogy egyelőre még gyakorlatban a beginner kategóriába tartozom, bár a filmet, már nem egyszer végignéztem, így elméletben már winner vagyok. És ha már film, akkor aki meg szeretne lepni egy szép filmmel, annak ajánlom a 4 dimensions filmet. Itt egy kis rész belőle, hogy lássátok miért tetszik nekem:

    Mindenesetre nem adtam fel, de meg kell tartani a fokozatosságot. 🙂

  • határok

    Vicces, amikor az ember azt képzeli, hogy mindenre képes, s neki mindent szabad. Mindezt büntetlenül. Haha. Most nevetek, s amikor ezt írom, akkor épp az ágyban fekszem, 39 fokos lázzal, fejfájással, betegen. Nem, nekem se megy. Az elmúlt pár napban síelés előtt halálra hajszoltam magam, 3-4 órákat aludtam, s amikor első két nap erre kvázi rásíeltem, akkor harmadnapra azt mondta a szervezetem, hogy egy frászt. Nem fogsz te engem teljesen kiszipolyozni, maradj csak szépen otthon, s pihenj! Olyat úgyse nagyon csináltál az elmúlt pár hétben.

    Nos valahogy így alakult, hogy újra rá kellett jönnöm, hogy határok között mozgok. Határok vannak, amik kötnek. Mit vesztettem a mindent akarok, most és azonnal hozzáállással? A legpocsékabb időben (najó, nem sütött a nap, s fújt a szél, de azért fél méteres porhóba húztam csíkokat elsőként) csúsztam, s amikor a nagy hó leesett, akkor se tudtam a seggemen ülni, hanem mentem, s jól megfáztam.

    Ha az első két nap nem kapkodok, akkor a nagy hóesés után méteres porhóban csúszhattam volna három napig napsütésben. Aki pedig valaha snowboardon állt életében tudja, hogy ez mit jelent.

    És kit hibáztathatok ezért? Magamat. Igen, az én saját butaságomról van szó. És nem először.

    Ez a bejegyzés igazából magamnak szól. Ha elolvasod, s találsz Magadra vonatkozó gondolatokat benne, akkor remélem Te is megtanulod egy életre, hogy lehet hülyeségeket csinálni (kell is :-)), de hosszútávon számolni kell a következményekkel is sajnos.

  • szilveszteri sítúra

    Az évváltást nagy örömömre ismét Ausztria (éppen akkor) nem annyira havas hegyei között aludtuk át. Lassan felpakoltam az ott készült képeket és videókat a megfelelő oldalakra, aki a fotolog feedjére fel van iratkozva, az már láthatta a csikszem által fake-nek titulált egyik kedvenc képemet:

    Pár képet feltettem a flickr albumba, s egy videót is felpakoltam a vimeóra, íme:

    Ismét mindenki előtt a lehetőség, hogy HD minőségben is megtekintse a felhős-napos Dachstein hegység csúcsait a vimeón. Kattintsatok nagyot a videóra!

    SamichlausA sok megfelelő mennyiségű hó mellett azonban még egy nagy élményben lehetett részem, ez pedig a világ legerősebb sörének a megkostolása volt. 14%-os alkoholtartalmával a Samichlaus a Guiness rekordtartó alkoholtartalomban. Ennek ellenére, vagy emellett kellemes sört sikerült az eggenbergi sörfőzőknek alkotnia.

    Összességében nagyon jól éreztük magunkat, s nem hiányzott a hajnali órára kelés. 🙂