Apple magyarul levelez

Bár inkább ne tenné. 🙂 Nem egy Google Translate szintű teljesen magyartalan szöveg, de azért nem ártott volna egy magyar emberrel elolvastatni, s nem ragaszkodni az eredeti angol szöveghez. És azt tudja valaki, hol adhatom meg, hogy a jövőben angol nyelven beszélgessünk?

Az pedig, hogy az Aperture-t kivezetik, nem jó hír. Nem örülök neki. A 2.0 verzió óta használom, megvettem, majd hozzá a frissítéseket is. Az elején ígéretes alternatíva volt a Lightroom mellett. Kár, hogy leépítette az Apple.

Kedves Aperture-felhasználó!

Tavaly júniusban az iOS 8 és OS X Yosemite rendszereken bemutattuk az új Fotók alkalmazást, és egyúttal elindítottuk az iCloud-fotókönyvtár szolgáltatást is, amely biztonságos, bárhonnan hozzáférhető tárhelyet biztosít a fotók számára az iCloudban.
Az OS X-re készült Fotók ez év tavaszi megjelenését követően az Aperture alkalmazás már nem lesz megvásárolható a Mac App Store áruházban. OS X Yosemite rendszeren továbbra is használhatod majd az Aperture-t, további példányokat azonban már nem fogsz tudni vásárolni az alkalmazásból.

Aperture-beli fotótáradat annak minden fényképével, képbeállításával, albumával és kulcsszavával együtt áttelepítheted az OS X-es Fotók alkalmazásba. Az áttelepítés után az Aperture-beli fényképtár változatlanul elérhető lesz, ám mivel az Aperture és a Fotók nem ugyanazt a fotótárat használja közösen, az egyik fotótárban végrehajtott módosítások nem fognak tükröződni a másik tár tartalmán.

Ha bővebb információt szeretnél az OS X-re megjelenő Fotók alkalmazásról, kattints ide. Ha lenne kedved kipróbálni az OS X 10.10.3 nyilvános bétaverzióját, amelyben az OS X-es Fotók is megtalálható, kattints ide.

Köszönjük, hogy az Aperture felhasználója voltál, és reméljük, az OS X-re hamarosan megjelenő új Fotók alkalmazás is elnyeri tetszésedet.

Üdvözlettel:
Apple

Iratkozz fel, hogy elsőnek értesülj új bejegyzésekről:

Your post must include a link to this post.

How does this work?
Write a response on your own website and include a link to this post. Then submit your response’s URL here. Your response may appear here after moderation. To update or remove it, edit or delete your original post and submit the same URL again. Learn more about Webmentions.