Author: kobak

  • túlóra

    Szegény Deák téri tanítványaim jövő héttől ,,túlórázni” fognak. Hétfő az egyetlen nap, amikor be tudok menni, s taníthatom a két osztályomat, akiket elkezdtem tavaly már bevezetni a számítógéphasználat bonyolult tudományába. Így, mivel csak hétfőn vagyok, akkorra kell besűríteni az órákat…azaz nyolcadik órában tartjuk az egyik órát.

    Azt hiszem mondanom sem kell, hogy nem aratott osztatlan sikert a dolog, de azért talán nem anyázik utál az egész osztály. 🙂

    A MySQL pedig így éveleji indulásnak nyolcadik órában kiváló tananyag. 😉 Nanembaj, ezt is meg kell tanulni! Kitartás!

  • bittorrent rulez

    Nagyon jó cucc ez a bittorrent. Eddig nem nagyon használtam, mert nem kellett, nem érdekelt, stb. Most, egy pár napja rákaptam. Lekaptam az azureust, s leszedtem pár dolgot a világhálóról.

    (more…)

  • holdudvari gengszterparty

    Szombat este, Ákos legénybúcsúja. Találkozó a kolinál, majd indulás italozgatni. Szépen gyülekeztünk, sörözgettünk, beszélgettünk. Eközben le-le csúszott 1-1 feles, s telt lassan az idő. Ezértis döntöttünk az indulás mellett, s célbavettük 11 óra környékén még a pikkdámát, vagy az icsát (a kettőt rendszeresen keverem, meg nincs is annyira messze egymástól). Útközben Zsú osztálytalálkozójába botlottunk, ami vicces volt, de ez sem tántorított el a folytatástól.

    (more…)

  • weboldalak

    Most hétvégén tervezek belevágni a hivatalos tappancs oldal (meg kell még szereznem a hozzáféréseket) frissítésébe, illetve a nem hivatalos tappancs oldal frissítésébe is.

  • két hét után

    Nos, vége a második hétnek is. Érdekes volt. Ráadásul, ami nagyon jól volt megcsinálva, hogy első héten a Szigetiben nem voltak utolsó óráim, most viszont már igen. Így első héten nem kellett mind a 22 órám megtartanom, csak kb 17-et, ami kezdetnek sem kevés, de azért mégis csak jobban emészthető. 🙂

    Az angollal ideje elkezdenem fejlődni, mert az szép és jó, hogy beszélni tudok, a szavakat ismerem, de kevés. Most pénteken kellett ráébrednem, hogy a passzív nyelvtudásom hatalmas az aktívhoz képest. Ez nem jó. Ismerem a befogó, átfogó, terület, kerület, stb. szavakat…pontosabben megértem őket, de nem mindig jut eszembe. Namármost így nem lehet tanítani!

    Elkezdtem dolgozni a math.ultimate.hu weboldalon. Ide fogom feltenni azokat az angol nyelven írott matematika tananyagokat, amiket órán fogok felhasználni.
    Tisztában vagyok vele, hogy ez mennyi többlet munka, de nincs Magyarországon használható matematika könyv angol nyelven. Ez pedig lényegesen megnehezíti a tanítást. Magyar nyelvű matek könyvből adok feladatokat a diákjaimnak. Magyar nyelvű matek könyvben tudnak utána nézni a tételeknek, definícióknak, mert nincs más.
    Az angol angol (értsd.: Angliából származó) könyvek teljsen mást tanítanak, mint mi itthon, így a külföldiek max. összeollózásra jók.
    Nos, ez a terv…

  • banshee

    Újabb open source gyöngyszemre bukkantam! (Tudom, tudom, már megint mi ez az érthetetlen baromság izé, amiről írok!?) Nézelődtem a distrowatch-on, mert egy kedves ismerősöm megrérdezte, milyen disztrót tegyen a laptopjára.

    Nézelődtem, kerestem, kutatgattam, s nem telt bele sok idő, míg valahogy eljutottam a banshee music player oldalára.

    (more…)

  • voip 2

    Nem is olyan régen írtam, hogy jó cucc ez a VoIP. Már-már rá is szoktam, hogy a VoIPBuster-rel telefonálgatok. Aztán ma a szokásos híroldalaim (hup,osnews) olvasása közben a hupon olvastam, hogy megszünt a magyarországi ingyenes telefonálás… 🙁
    No nem baj, Németország legalább rajta van még a listán! 🙂

  • su-doku

    Su-Doku elvileg Japánból származik, s lassan, de biztosan terjed Európában is. Zsuzsi hozott nekem Angliából könyvet, meg találkoztam vele régebben a Linux Format újságban is. Eleinte nagyon nem érdekelt, meg nem is tudtam, hogy mi a fene az. Aztán játszottam egyet az interneten, s megindúlt a lavina.
    Már nem csak a magam szórakoztatására használom, hanem az órák utolsó 5-10 percére sok csoportomnak adtam egy-egy ilyen ,,rejtvényt”. Kis agytorna, bemelegítő a tanévre.

    Ma reggel pedig a Metro újságban találtam 2 Su-Dokut, sőt azt írták, most már naponta lesz két darab, meg az előző napi megoldása. Úgy tűnik kezd nálunk is elterjedni az őrület, bár egyelőre még rajtam kívül egy bolondot se láttam, aki Su-Dokukat oldott volna meg útközben a metrón. Persze, ami késik…

  • első nap a suliban

    Jójó, én is tudom, hogy nem az első, de mégis ez volt az első tényleg rendes, tanítós napom. Fél nyolcra bemenni… brrr. Borzasztó. Hatkor keltem, végigmentem az utcán, s nem értettem, hogy mi a fenét keresek én itt ilyenkor. Zsófi édesen aludt még otthon, amikor eljöttem.

    Beérkezve a suliba, terem keresés, majd az első óra. A kilencedikesekkel volt a hajnali szeánsz. Ezek most kezdik még csak a kéttannyelvűt, így egyelőre még főleg magyarul folyik a tanítás, s történt ez ma is. Következő órám infó volt, ez kb nem szólt semmiről, mert a gépeket nem lehetett használni. Beszélgettünk, elvoltunk.
    Ezután egy Szigetis kilencedikes bandát tanítottam. Ezek a fiúk (merthogy ebben a szakközépben azért ők vannak többségben) nagyon szépen és rendesen dolgoztak. Jó kis óra kerekedett a végére.
    Az utolsó óra pedig gyorsan eltelt. Ezután gondoltam, hogy hurrá vége, mehetek haza…azonban eszembe jutott, hogy mégse.
    Irány a Deák tér! Ezerrel átmentem, egy gépet újra telepítettem, s belevágtunk a MySQL-lel való ismerkedésbe.

    Ezután go home, majd hatra vissza szülőire.
    Ennyi, most pedig megyek aludni, s megpróbálom feldolgozni ezt a korán kelés dolgot.