Author: kobak

  • Latitude privacy – Google figyelmeztet

    Ezt írta éppen a Google:

    Hi,

    To protect your privacy we would like you to know that Google Latitude is running on your mobile device and reporting your location.

    If you didn’t enable this or want to stop reporting your location, please open Latitude privacy settings or sign out of Latitude. To learn more, visit the Latitude Help Center.

    Thanks,

    Google Latitude Team

    (c) 2010 Google Inc., 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA. Terms of Service | Privacy Policy

    És valóban ment a Latitude, mert a múltkorjában kipróbáltam, így most jól kikapcsoltam. Köszi Google, hogy mindent tudtok rólam, s néha azt jóra használjátok! 😉

    Egy évvel ezelőtt ezt a videót jelenítette meg a GooglePrivacy:

    Egy év alatt egyébként elképesztő mennyit fejlődött a Latitude/Maps.

  • The Streets – utolsó album

    Megszűnik a The Streets. Az utolsó, 2011. február 7-én megjelent Computers And Blues album itt hallható:

    A fenti információ a recorder.blog.hu bejegyzéséből származik. Még több videót, zenét is találhattok odaát. Sajnálom, hogy ez az utolsó album. Jó lett volna még The Streetst hallgatni. Viszont azt hiszem Skinner nem hagyja abba a The Streets megszünésével a zenélést.

    Ha esetleg érdekelnek régebbi The Streets zenék, akkor ajánlom az első két album legjobbjait felvonultató válogatásomat (a bejegyzés dátumát látva kicsit meglepődtem :)).

  • 365 – nekem nem megy

    Többek sikerrel produkálnak napi rendszerességgel (pl. the sartorialist, daily dose of imagery), vagy hirtelen felindulásból egy éven át (pl. juice, rivera) érdekes és szép képeket. Sajnos ez nekem nem megy. Amikor Nexus One kezembe került, gondoltam belevágok egy ilyen sorozatba.

    A telefon mindig nálam, s a képeket tolom is fel kapásból a posterous blogba a telefonról. Egyszerű, gyors, s az utcán sétálva mindig akad valami izgalmas, amit meg lehet örökíteni. Így gondoltam, hogy egy mobilfotós 365 projekt alakul a dologból csendben. Persze mielőtt elindult volna, már meg is állt a dolog. 🙂

    Ahhoz nem kevés időre és elszántságra van szükség, hogy ez napi szinten érdekes is maradjon. Naponta agyalni, kutatni, témát keresni nem kis feladat. Minden tiszteletem azoké, akik ezt keresztülvitték.

    A fenti interjú szépen mutatja, hogy Scott Schuman blogján naponta megjelenő káprázatos képei mögött mennyi munka áll.

    Amíg tartott a lelkesedés, s rohangászós napjaim voltak, akadt mindig lencsevégre valami érdekes. Aztán kezdett elmúlni ez a lelkesedés, főleg, amikor otthon töltöttem a napot, vagy épp félévi értekezletet tartottunk estig a suliban, esetleg egy kedélyes szülői értekezlet zárta a hétfő estét. A hétköznapi körülmények között nem sikerült olyan kreatívan szemlélni a világot, ahogyan azt szerettem volna. Unalmasnak találtam a készült képeket, aztán már nem is próbálkoztam, s legyintettem. Nekem ez nem megy. Másik probléma, hogy néha két órán belül találtam 5-6 érdekes témát, viszont tartani szerettem volna magamat a napi egy képhez.

    És beláttam, hogy ez nekem nem megy. A blog szórakozás legyen, ne korlát, vagy kötelesség. Ha látok érdekeset, azt majd felteszem a posterousra, de a napi frissítés kimarad. Azért jegyezzük meg, egy hétig bírtam a napi rendszeres kép feltöltést. 😀

    Ezt a bejegyzést elkezdtem írni pár napja, de ma útközben megálltam, s újra kattintottam a telefonommal. Pár hete telepítve ott figyel a telefonon a picplz alkalmazás, s újra lelkes mobilkattogtatót csinált belőlem. Mai képem pedig meglepve tapasztaltam, hogy picplz interesting oldalán tündököl a címlapon. Ez még nem flickr explore, de azért nagyon örültem neki. A végére pedig itt a kép.

    Deák Tér | picplz.com/user/kobak

  • Nexus One

    Miért Nexus One, miért nem Desire Z, HD, Milestone 2, vagy bármi más? Röviden, mert tetszik ez a telefon.

    Remekül kézre áll. Pont megfelelő a mérete. Nekem a telefon méret 4”-ban befejeződik, 4 felett már túl nagynak érzem a kütyüt. Ez tudom, hogy szubjektív, mint ahogy a döntésem is, hogy miért vettem magamnak egy “régi” (1 éves) telefont. Főleg ugyebár, most, hogy itt az utód a Nexus S személyében.

    A dolog nagyon egyszerű, aranyáron mérik még a Nexus S-t. Nagyjából egy árban van a konkurens iPhone 4-el. A Nexus One és az S viszonya mind árban, mint tudásban nagyjából az iPhone 3gs és a 4-hez hasonlítható.

    A telefon pedig egy eszköz, nem pedig ékszer, amit vitrinben tárolunk. Egy kétszázezres telefont már nem biztos, hogy olyan nyugodtan hordanék magammal mindenhova. Azt már félteném mindentől. Ezt is féltem, de talán nem annyira.

    Miért nem vártam a két-három-négy-x magos 3D gyorsított, hajtogatható telefonra? Mert nekem ez tökéletesen elegendő. Persze gadget őrültként igen, felmerült bennem, hogy mikor lépek majd tovább, de egyelőre nem érzem, hogy bármiben is korlátozna a Nexus One, sőt! Igen, vehettem volna HTC Desire-t, hiszen az ugyanaz (majdnem). Azért nem azt vettem, mert a Google Nexus telefonok nekem megjelenésük óta misztikusak, különlegesek, s titkon mindig vágytam egyre. 🙂 És most ez beteljesült. (Tudom, ez kicsit gyerekes, de akkoris)

    És akkor pontokba szedve a jóságok és a rosszaságok.

    Jóságok:

    • jó formájú, strapabíró jószág
    • 3.7” AMOLED/slcd (nem tudom melyik van benne, de messze szebb, mint a Magic volt :)) kijelző
    • nagy közösség, sok friss ROM
    • 800×400 felbontás (320×480 -ról érkeztem)
    • Stock Androiddal jön, OTA frissítések, nincs sense, motoblur, egyéb csicsa (ezekkel valamiért sose tudtam igazán megbarátkozni), ráadásul elsők között kapja a frissítéseket
    • gyárilag könnyen rootolható (erről később)
    • Nem tömegtelefon

    Rossza(ságo)k:

    • hardware gombok hiánya. Ezt meg kell szoknom. Magicen mindenre volt gomb.
    • Kamera nem túl jó (főleg az X10 és a DHD telefonok után), de nekem épp elég. Ilyen képeket csinál (a legfrissebb három a bejegyzés írásának pillanatában).

    Bike

    Mai kép a telefonnal

    A telefont kézbevéve, máris jelezte, hogy itt a FRG83D frissítés, amit telepítettem is rögvest. Majd elindultam megkeresni az ideális Rootolási megoldást. Elsőnek a SuperOneClick segítségével gyorsan rootoltam a telefont. Sajnos ez nem volt tökéletes, mert a BusyBox installal voltam bajaim, így a remek z4root app segítségével megoldottam a problémát, így már a busybox is felkerült.

    Így a Titanium Backup nevű remek app már jó szolgálatot téve gond nélkül végezte a dolgát. Sosem árt biztonságban tudni az embernek a telefonja minden adatát, nomeg a régi telefonról az újra költözésben is nagy segítség volt.

    Végül azonban nem bírtam ki, hogy ne tegyek saját recovery image-et. A választásom Amon Ra remek 2.0-ás Recoveryjére esett. Egyébként a Google tulajdonképpen teljesen jól használható Recoveryt tett a telefonra, csak Amon Ra verziója annál sokkal többet tud. Az eredetivel update.zip feltolható, azaz kiválóan alkalmas a frissítésre, a Custom változat viszont hozza a tőle megszokottat, particionálhatunk, mountolható az SD kártya, telepíthető bármilyen image, nandroid backup, stb.

    Most azért kicsit előreszaladtam. A Recovery cseréhez ki kell nyitni a telefont (unlock the bootloader). Ez egy parancs, de utána nincs visszaút. Erre figyelmeztet is a telefon. Ez látható az írás felett.

    A parancs, amivel ez elérhető:

    fastboot-mac oem unlock (értelemszerűen fastboot-linux linuxon, stb.)

    Majd a Recovery image után a Modaco csapat Superbootját telepítettem. Így felkerült a busybox, Superuser, s minden tökéletes.

    Egyelőre nem tértem még át másik romra, kiváló a gyári (rootolva). Az igért 2.2.2 még nem érkezett meg, a 2.3-mal meg még szemezek, de tulajdonképpen jól megvagyok még a 2.2.x -el + gingerbread billentyűzettel.

    A bejegyzés megjelent az androidportálon (is).

  • közép- és felsőoktatás

    Az idei tanévben abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a középiskolai oktatás mellett kipróbálhattam magamat egyetemi körülmények között is. Izgalmas volt visszamenni immáron tanárként, gyakorlatvezetőként a felsőoktatási intézményekbe (BME és ELTE TTK), ahol még pár évvel ezelőtt én ültem az iskolapadban. És persze érdekes volt látni a különbségeket a két “szint” között.

    Az alábbi szempontok és észrevételek a szerző saját tapasztalatai és benyomásai alapján kialakult szubjektív véleménye, kommentben a bejegyzés alatt minden reakciót örömmel fogad.

    Első és fontos szempont az adminisztráció. Középiskolában még mindig a papír alapú adminisztráció a mérvadó, s nagyon nehezen kerül itt-ott bevezetésre az elektronikus napló. Sok esetben sajnos pont a kollégák azok, akik itt nehezen váltanak a megszokott, jól működő papír alapú adminisztrációról a számítógépes változatra. Ennek is érthető okai vannak: Nincs továbbképzés, oktatás, s a számítógép sokak számára egy idegen dolog. Tudják, hogy a diákok már azzal kelnek, s fekszenekhogy ne a bennszülött kifejezést használjam, s érthető módon úgy érzik veszélyes, ingoványos talajra lépnek.
    A felsőoktatásban viszont már évekkel ezelőtt meghozták a döntést, s mindenki meglépte azt. ETR, Neptun, ezek a felsőoktatás “naplói”, ott már természetes, hogy a dolgok elektronikusan működnek. Vannak olyan intézmények, ahol a hallgatók nem látják az indexüket csak beiratkozáskor, meg esetleg diplomázáskor, mert már a vizsga után a tanárral aláíratás metódusa is szükségtelenné vált. Felváltotta az elektronikus adminisztráció.

    Az izgalmas dolog, hogy az elektronikus adminisztráció a középiskolában sokkal fontosabb volna, mint a felsőoktatásban. Az egyetemeken praktikus, s azt hiszem, hogy rengeteg dolgot javított az ETR/Neptun megjelenése (emlékszik még valaki a Kedves olvasók közül, milyen volt papiron vizsgára jelentkezni az oktatónál?). Középiskolában viszont elengedhetetlen volna a szülő/gondviselő real-time tájékoztatása a gyermek tanulmányi előmeneteléről, illetve hiányzásairól. Sajnos már egy jó ideje az a helyzet, hogy az ellenőrzőt nem olvassák a szülők, s nem vezetik a diákok (tisztelet a kivételnek). Az ellenőrző felett eljárt az idő. A diákok “elfelejtik” megmutatni, vagy a szülő nem ér rá megnézni. Esetleg nem találkoznak egymással. Sokszor sajnos a szülő és diák telefonon/e-mailen/sms-en kommunikálnak egymással, nincs lehetőség az ellenőrző megtekintésére (igen, van ilyen). Ráadásul általában az ellenőrző nincs is rendesen vezetve a diák általTermészetesen az osztályfőnök vezetheti mind a 30 diákja ellenőrzőjét, de ez azt hiszem emberfeletti extra munka, amit ingyen nem várhat el senki sem..
    Egy jól működő, a szülő által a munkahelyről, otthonról bármikor elérhető elektronikus napló leváltaná az ellenőrzőt, s valós időbenValós időt ebben az esetben úgy értem, hogy nem csak akkor amikor az osztályfőnök felhívja, hogy baj van, hanem maximum egy-két napos adminisztrációs csúszással látja a jegyeket, hiányzásokat tájékoztatná gyermeke tanulmányi előmeneteléről. Ez 2011-ben elképesztően fontos lenne, mert a szülők munkájukból adódóan sajnos egyre kevesebb időt tudnak az iskolára szakítani, gyermekükre figyelni. Ha azonban az e-mailjeik között megjelenik a figyelmeztetés, hogy gyermeke 1-est kapott, akkor kénytelen megnézni, s tájékoztatva van azonnal.

    A másik nagy különbség a tankötelezettség. Középiskolába sajnos sokan azért járnak, mert kell. Nem értik, nem fogják fel, hogy saját érdekük a tanulás, céljaik még nincsenek. A világ átalakult. Ha csak az én gyermekkoromat tekintem, huszad, de lehet, hogy századannyi információ jutott el hozzám, mint most az én gyermekeimhez. Bori olyan eszközöket kezel teljes magabiztossággal, amikről én tizenöt évesen hallottam először, s amikor megláttam a használati utasítás áttanulmányozása után is csak remegő kézzel mertem a gombjait megérinteni.
    A mostani tizenévesek felnövekedve szívják magukba az információt, s az az információ, amit elsajátítanak sok esetben köszönőviszonyban sincs azzal, amit a középiskola próbál beléjük verni. Kényszernek, szenvedésnek, s feleslegesnek érzik az iskolába járást, s nem értik mi értelme van. De kell járni, kötelező.
    Ilyen attitüd mellett pedig jóval nehezebb átadni a tudást, meggyőzni őket arról, hogy márpedig tanulni jó. A tanulás visz előre. Nekik a mérce nem a majd, hanem a most. Most akarják használni, most akarják érteni, csinálni. Nem értik a majdot. A lexikon nekik a Wikipedia, s nem a Révai, vagy a Larousse. A lexikális tudás egy kattintásra elérhető az Interneten, az Internet pedig ott a zsebükben, tehát érthető a kérdés: Minek tanulják meg?

    Egy átlag középiskolai tanárnak ezzel kell megküzdeni naponta. A diákok nagy része azért van ott, mert tanköteles. Az egyetem ezzel szemben maga a Kánaán. Oda már olyan emberek érkeznek, akik szeretnének tanulni. Sajnos már ez sem igaz. Az viszont igen, hogy az egyetemre nem kötelező bejárni. Az egyetemen meg lehet bukni, ki lehet esni. Mégpedig nagyon könnyen, s gyorsan. Ezt az első ZH-k megírása után fogják fel a legtöbben, s akkor döbbennek rá, hogy itt tétje van annak, amit csinálnak. És ez az egyetemi oktatók számára elképzelhetetlen plusz a középiskolai tanárokkal szemben.
    Egy egyetemi óra nem fegyelmezéssel telik, itt már el lehet merülni az anyagban, s be lehet mutatni a terület minden érdekességét. Saját érdekük a hallgatóknak, hogy figyeljenek, elsajátítsák a hallott anyagot.

    A Pareto elv nagyjából itt is igaz, a középiskolában 80% nevelés, 20% oktatás, az egyetemen pedig fordítva. Természetesen a 80-20 tájékoztató jellegű.

    A harmadik és fontos összehasonlítási pont a tanár-diák kapcsolat. A középiskola borzasztó távolságtartó, az egyetemen ilyen nincsen. Amikor elkezdtem teljes állásban tanítani, az volt az első dolgom, hogy minden diákomat magáztam, mivel így éreztem fairnek a dolgot. Ha nekik engem magázniuk kell, akkor én is magázom őket. Ezt aztán szinte mindegyik osztályom ellenezte, s kérték, hogy tegezzem őket, így örömmel átálltam arra. Amikor beléptem az egyetemen a gyakorlatra, első dolgom az volt, hogy megbeszéltük, hogy a kommunikáció könnyebbsége miatt tegeződjünk. Mivel én tegezem őket, természetes volt, hogy ez legyen kölcsönös. Az egyetemen miután lezárult a félév, pár diákommal leültem, s megittunk egy sört.
    Gimnáziumban 4-5 év, mire ez bekövetkezhet. Nem a söriváson van a hangsúly, hanem azon, hogy egészen addig a diákokban van egy tanárfélsz. Hú, ez tanár! Óvatosan, ez valami egészen más bolygóról érkezett, veszélyes!

    Ez a fajta középiskolai távolságtartás sok tanárnak kedves, normális, nem is mondom, hogy rossz, de nem is jó. Viszont kezd kirajzolódni egy pálya, ami ellen lehet küzdeni, de úgy tűnik erre tart a világ. Édesapám, s szüleim korosztályából sokan még magázták a szüleiket, nekem is teljesen természetes volt a “Csókolom nagymama!” köszönés. Mi már tegeztük, s sok dologban partnernek tekintettük őket. Az én gyerekeimnek a “Szia nagyi!” a természetes.
    Mostanra viszont egyre jobban alakul át az a generációs különbség, ami régen volt. Ugyanabba a moziba járunk, s ugyanazokat a filmeket nézem meg, mint a diákjaim, vagy ugyanolyan zenéket (is) hallgatok. Egyre több a közös felület. A középiskolai tanár, mint ufó megközelítés is lassan kezd leépülni lassan a diákokban, amikor találkozunk koncerteken, összefutunk bevásárláskor, vagy egymásra köszönünk a twitteren. A világ ilyen szempontból kezd összezsugorodni, nincsen már külön tanár és diák játszótér.

    Az egyetem ezt jól kezeli, a tanárnak nincsen ezzel igazán dolga. Lehet közvetlen, s választhatja a kölcsönös tegeződést, vagy magázódhat oda-vissza, esetleg egyoldalúan. Mindegyik eset működik.
    A középiskola még nem tud mit kezdeni ezzel a(z új) helyzettel, s nem is akar. A diákok sokszor túl éretlenek ahhoz, hogy az esetleges közvetlenebb, barátibb közeledést kellő tisztelettel tudják viszonozni, így itt a tanárnak nehéz és komoly feladata felmérni, hogy melyik osztályban, csoportban mennyire kell a tanári asztalt a diákság és maga közé állítania, s mikor lépheti át ezt a “szakadékot”, s ülhet be a diákok közé.

    Mint látjuk, van különbség egyetem és gimnázium között. Nem is kicsi. Megdöbbentő az a változás, amin át kell esnie egy magyar diáknak az érettségi és az egyetem kezdete közötti egy nyár alatt, hogy aztán az egyetemet sikerrel kezdje meg. És ez a változás sajnos sok esetben azért ekkora, mert a közoktatás nem tölti be az előszoba funkcióját a felsőoktatásnak, s a felsőoktatás meg sokszor mint valami magával cipelt jelentéktelen apróság, tekint a közoktatásra. Sajnos ugyanez igaz a gimnáziumtól “lefele” is.
    Pedig minden szinten közös munkára volna szükség. A gimnáziumoknak együtt dolgozni az általános iskolákkal, hogy a bejövő gyerekek olyanok legyenek, amilyet szeretnének, s együtt dolgozni az egyetemekkel, hogy felvegyék a diákjaikat, s hogy azok felvétel után is bent tudjanak maradni, s lépést tartsanak a képzéssel.

  • Mac AppStore

    Sokan ódákat zengenek róla, én nem örülök neki. Kétségkívül hasznos, de a legjobban @gklka fejezte ki a véleményemet az AppStore-ral kapcsolatban:

    Igen, sajnos ez a baj vele, amit gyorsan ki is fejtek. Fantasztikusan egyszerű lett a programok közül választani, s vásárolni. Minden csak pár kattintás, s települ a megfelelő applikáció.

    Ezzel mindaddig semmi bajom, amíg azzal a problémával nem szembesülök, hogy bizony vannak régebben megvásárolt alkalmazásaim, amiket akkor már szívesen látnék a többivel együtt az AppStore accountomhoz rendelve. Sőt, értékelném ha ugyanúgy frissíthetném esetleg az AppStore segítségével. Erre sajnos nincs elhetőség, pl. a panic.com blogjában ezt írja:

    UPDATE: The Mac App Store may show software bought from us previously as “Installed”, even though they’re two different licenses. You will not get Mac App Store auto-updates unless you purchase from the Mac App Store. To re-enable the “Purchase” button in the Mac App Store, just drag the app to the trash and empty your trash. Your preferences/sites will not be affected.

    Tehát magyarul az AppStore-ra való áttérés egyetlen módja az applikáció újbóli megvásárlása. Na, ezt senki nem várhatja el. Így marad az AppStore-on kívüli élet azoknak, akik már rendelkeznek Maces Appokkal.

    És még ezzel se lenne baj, de eztán bekényszerít az Apple az áraival az AppStore-ba, ha újabb programot szeretnék venni, illetve ha csili-vili új twitter appot szeretne valaki installálni magának. Ennek eredménye a teljes átláthatatlanság, s a licencek kavarodása. Melyik programot vettem itt, melyiket ott? Melyik frissítéséről szól a program, melyikéről az AppStore? S persze ott a félelem, hogy (ahogyan ez az iOS eszközöknél is, itt is egy idő után az AppStore lesz az egyetlen program telepítési lehetőség, hogy az Apple teljes kontrollt szerezhessen a software eladások felett. Akkor pedig mi lesz az “ósdi” licenceinkkel? Remélem ez csak egy negatív utópia a részemről, de sajnos nem érzem alaptalannak.) meddig létezik AppStore-on kívüli élet. Jailbreakeljük majd a számítógépeinket is?

    Kedves Steve, tudom, hogy extra munka lett volna, de ha azt betettétek volna a rendszerbe, hogy induláskor, illetve új alkalmazás felvételekor mindenkinek van nagyjából két hete, hogy a régi licencét áthozza, akkor az egésznek sokkal jobb szájíze lett volna.

    Mert az már tényleg nem annyira zavaró, hogy az AppStore nem ismeri fel az almappákat az Applications mappán belül, s nem telepítettnek jelöli az alkalmazást, ha az nem az Applications gyökerében van:

    Mire megírtam, látom, hogy másban is felmerültek hasonló aggályok: Lifehacker írása a témában.

  • Bori

    Úgy igazságos, ha az egyik gyermek megjelenik, akkor a másik se maradjon ki. Dani volt pár napja, most Boriról egy téli kép:

    DSC_3096

  • twitter favok kezelése

    Már jó ideje a twitteren a csillagozást arra használom, hogy amikor a telefonomon valami érdekes twittet látok, akkor azt megjelölöm későbbi olvasásra. Ezt aztán sokszor elfelejtem, mert pl. a tweetie nevű egyébként kellemes desktop kliensem nem kezeli rendesen a favokat. Így néha még akkor megnézem a csillagozott elemeket a weben, amikor aktuálisak, de sokszor már csak végigfutom őket, s sorban “kicsillagozom” azokat, mert már rég aktualitásukat vesztették.

    Viszont egy nagyon egyszerű megoldással találtam magam szemben Martin Adamek blogján. A twitter sok mindenhez, így a favokhoz is kínál rss-t. A csillagozott elemek feedje a következő:

    http://twitter.com/favorites/twitter_felhasznalonev.rss/

    Értelemszerűen a twitter_felhasznalonev kicserélendő mindenkinek a sajátjára, hacsak nem az én kedvenceimre szeretnétek feliratkozni.

    Így a csillagozott elemek azonnal megjelennek a feedolvasóban. Ez az első igen hasznos lépés 2011-re. 🙂