Blog
-
Európa?
Vicces? Szánalmas? Akkor is érdekes lenne, ha éppen nem Budapest lett volna a kérdés? Azt be kell látnom, hogy én se tudom fővárossal felsorolni az összes amerikai államot. Erre azonban nem vagyok büszke… Az viszont, hogy a közönség nevet, a gyerekek tudják a választ biztató. 🙂
-
woz@millenáris tanulság
Woz egy kedves ember, szeret jópofizni. Jól beszélt, de nem mondott igazán olyat, amit egy rövid google, vagy wikipedia search ne adott volna 2 percen belül vissza. Összességében élmény volt látni a “nagy tervezőt”. Ennyi. Dedikálásnál Kelt és Gazs mellett én is aláirattam a laptopot. Velük ellentétben, mielőtt bárki fanboyism vádjával illet én az akksi…
-
woz@millenáris live
Woz megjött, s elmesélt mindent a saját életéről, s az apple alapításáról. Besétált, s elkezdett beszélni. Bár a történet rengeteg helyen elolvasható, s újdonságot nem igazán mondott, mégis más volt olyannak a szájából hallani, aki benne volt. iPod és az apple sikere annak köszönhető, hogy kézre állnak, természetesek, nem kell varázsolni tudni a használatukhoz. Pl.…
-
woz@millenáris
Elmentem Woz bácsit meghallgatni. Majd mesélek.
-
touch
Az iPod kérdésben nem bírtam a fenekemen ülni, s a meglévő két iPodból csináltam egyet. Azaz a két meglévőt eladtam/elcseréltem egy touch-ra. A touch szép, a touch jó. 🙂 A touch egy iPod. Nem iPhone. Ez sokszor félreértéseket szül, mert mindenki az iPhone-hoz hasonlítja a touch-ot. Valóban külsőre arra hasonlít, de hiányzik belőle egy csomó…
-
Bori gyalogol
Kisasszony már egyre többször nem veszi észre, hogy nem fogjuk a kezét, vagy épp nem kapaszkodik. Ilyenkor egyedül gyalogol. És lássátok Ti is Borit totyogás közben:
-
tabló
A héten felkerült a tavalyi 13e tablója az iskolában a harmadik emeletre. Ezenkívül két osztálytól is kaptam meghívót tablófotozásra. Örülök, köszönöm.
-
leopard tapasztalatok
Benyomásaim két nap intenzív használat után: gyorsabb spaces stabilabb, mint a virtue volt. Bár szegény virtue végét a spaces bejelentése okozta a ventillátor sokkal többször kapcsol be, mint tigeren a dock könnyen testreszabható a mail gyorsabb sokkal, okosabb (a levélpapírok kuka), a widemail plugin teljesen jó clean install után csak a szükséges dolgokat húztam át.…
-
zsákbamacska levezetés
A kérdést mai órán a poszt megjelenése utáni órán levezettem a “gyermekeimnek”, s most megosztom Veletek is a bizonyítást. Barnabás készített egy kis programot, mely megmutatta mindenkinek, hogy tímillió próbálkozás után a nyerési esély változtatásnál 2/3. Érdekes adalék, hogy ha véletlenszerűen váltok-maradok, akkor az esélyem a nyerésre 50%, azaz még akkor is jobb, mint ha…