Remek érzékkel minimális ráfizetéssel cseréltem a Nexus S telefonomat egy Galaxy Nexusra. Boldogság, öröm volt, mikor a postán átvehettem az e-bayről érkezett telefont. Aztán a héten egyik este sikerrel kicsúszott a kezemből, s azóta kicsit kevésbé néz ki jól.
A lenti videó tanusága szerint a kulccsal való karcolást bírja a kijelző.
A leejtést viszont sajnos nem.
Egyelőre gondban vagyok a továbblépést illetően. A kijelző cserére kapott ajánlatok nagyjából a telefon vételárának a 60%-át teszik ki. Így amít egyben marad a telefon, használom így, aztán reménykedünk, hogy újra feltöltik a Play Store-t Nexus 4-ekkel.
Az Ubuntu bejelentése, miszerint nyitnak telefonokra is, nyitnak telefonokra is, vegyes érzelmeket váltott ki.
A cikk végén Mark Shuttleworth keynote videóját meg tudjátok nézni, ha esetleg valaki még nem látta.
A bemutatón elhangzó legérdekesebb megjegyzés az egységes felület, egységes rendszer volt. Egy kép erejéig be is mutatja Mark, hogy a Desktop és mobil verziók mennyire különböznek egymástól. Ebben tegyük hozzá, van egy jókora csúsztatás, hiszen a Windows 8 igyekszik a csempéket megjeleníteni az asztalon is, s az OSX is folyamatosan örököl dolgokat az iOS rendszerből.
Viszont ami érdekes, s feltűnő, hogy az Ubuntu más irányt vesz. A Dekstop rendszertszeretnék a telefonokra eröltetni. És bár az Apple is rendelkezik iClouddal, a Microsoftnak is van Skydrive-ja, ezek valahogy mindegyike kicsit göthös. Az Apple sajnos webes, netes termékek fejlesztésében valahogy nem a legsikeresebb. Az Ubuntu One a zenebolttal összekapcsolva nem teljesen halott ötlet. A Canonical célja, hogy mindent házon belül oldjanak meg.
Érdekes, hogy a másik milliomos (Michael Robertson), aki Linux vonalon indult egyelőre nem túl sikeres a területen. Pedig ő az mp3.com oldallal szedte össze vagyonát. Tehát neki a
Mark Shuttleworth pedig valahonnan csak csinált magának jópár milliót, így biztosan lát fantáziát ebben is. Kérdés, hogy össze tudnak-e bútorozni valamelyik hardver gyártóval (A DELL próbálkozott már Androidos telefonnal, tablettel, eddig nem túl nagy sikerrel, viszont jó kapcsolatot ápol az Ubuntuval, így ők egy elképzelhető partner lehetnek), aki piacra dobna Ubuntu telefonokat. A piacnak jót tenne egy Ubuntu telefon. Sosem árt, ha van lehetőség választani. Mondom ezt úgy, hogy tisztán látom, hogy az Ubuntu telefon igazán az Androidnak lehet konkurencia. Azt hiszem nem kell hatalmas piackutatást végezni ahhoz, hogy kiderüljön, az Android felhasználók inkább használnak Ubuntut, mint az iPhone vagy a Windows Phone tulajok.
Mindenesetre feliratkoztam, szivesen kipróbálnám a betát.
Itt van néhány fontos hír a Google Apps csomagról, de ne aggódjon, Önnek semmit sem kell tennie. Csupán értesíteni szeretnénk, hogy módosítjuk a csomagjainkat.
Mától nem lehet létrehozni új fiókokat a Google Apps ingyenes verziójában (amelyet jelenleg használ). Mivel Ön már az ügyfelünk, ennek a változásnak semmi hatása nincs a szolgáltatásaira, és továbbra is díjmentesen használhatja a Google Apps csomagot.
Ha mégis a Google Apps cégeknek csomagra szeretne váltani, akkor élvezheti annak előnyeit: az éjjel-nappal működő ügyfélszolgálatot, a 25 GB-os postafiókot, a 99,9%-os szavatolt rendelkezésre állást, korlátlan számú felhasználók létrehozását és még sok mást, mindezt mindössze havi 4 euróért.
A változás további információiról a Súgóban vagy a Enterprise Blog olvashat.
Tájékoztatási kötelezettségünknek eleget téve ebben az e-mailes szolgáltatási közleményben ismertetjük Google Apps termékének vagy -fiókjának fontos változásait
Érdekes, hogyan alakulnak át zenehallgatási szokásaink. Kezdetekkor kazettákat (bakelit nálam nem volt komoly korszak) gyüjtöttünk, vásároltunk, másoltunk. Aztán érkezett a CD, s elképesztő gyüjteményt halmoztunk fel belőle. Mostanra azonban a CD felett is eljárt az idő.
A zenehallgatás is egy evolúciós folyamaton halad át. Ebben persze a bakelit lemezek nehezen illeszthetők be, hiszen rmek minőséget adtak, s a zeneszámok közötti váltás is tökéletesen megoldott volt. A bakelit a hordozhatóság terén bizonyult kevésnek. A kazetta hordozható volt, minősége nem volt rossz, de aki még hallgatott magnó kazettát, az tudja, hogy a problémát sokkal inkább az okozta, hogy a zenehallgatást lineárissá tette. Egy kazettát az elejétől a végéig hallgatott az ember, egy számot átugrani egy albumon ide-oda tekergetéssel volt csak lehetséges. A Walkman időszak a Sony aranykora volt.
Aztán érkeztek a CD-k, amik jó minőséget, a hordozhatóságot és a szabad lejátszást is lehetővé tették. Boldogság, békesség, de az idő nem állt meg. A számítógépek terjedésével, s egyre kisebbé és halkabbáigen, nekem volt még olyan PC-m, amiben 3-4 ventillátor végezte a hűtést, s a szomszéd szobában is hangosabban kellett beszélni, hogy minden szó érthetően továbbadásra kerüljön. válásával egyenesen jelentkezett az igény a számítógépes zenehallgatásra.
Ez eleinte megoldott volt a CD-ROM meghajtókba helyezett CD-k segítségével, de aztán rájött mindenki, hogy egyrészt zavaró, hogy pörög a CD, másrészt mennyivel praktikusabb, ha minden zenénk egy kattintással elérhető.
Az eddigi folyamatban ez az a pillanat, amikor minden megváltozott. A bakelittől a CD-ig a folyamat követhető, a zeneipar számára jól kezelhető volt. A zenék számítógépen való megjelenése azonban kezelhetetlenné tette a rendszert. Már nem csak a szomszédok, osztálytársak tudtak egymással zenét cserélni, hanem mindenki az Internet segítségével. Küszöbön volt egy olyan katasztrofa, amire későn, s rosszul reagált a zeneipar.
Ahogyan befogadták a kazettát, s a CD-t, álltak ellen az MP3, s egyéb formátumban terjedő zenéknek. Az Apple volt akik leghamarabb felismerték az ebben rejlő lehetőségeket, s az iPod család a világ egyik legsikeresebb cégévé tette a cupertinoi vállalkozást.
Az Apple aztán továbbgondolta, s teljes zeneboltot épített az iPod, iTunes köré. A folytatását ismerjük a sikertörténetnek. Azonban mára már ezen is túlléptünk egy kicsit. Legalábbis azt látom, hogy már nem a letöltés, vásárlás a jövő.
Ahogy lassan eltűnnek polcokról a CD-k a kazetták, hifi tornyokérettségi után vettem, azóta megvan, de már szinte nem is használjuk., úgy kezdenek a háttértárakról a felhőbe költözni a zenéink.
Ez a folyamat is teljesen érthető. Egyrészt elképesztő helyet tudnak elfoglalni a zenék a háttértárolóinkon, másrészt mára már sokan rendelkeznek zenehallgatásra alkalmas telefonnal, iPoddal, számítógéppel, esetleg többel is (otthon, iroda, stb.). Azzal, hogy a zenék a felhőbe költöznek, minden eszközön elérhetővé válnak, nem kell naphosszat másolgatni azokat.
Valahol ezen a ponton lépett be egy új szolgáltatás az emberek életébe, ez pedig az online zenehallgatás, “rádiózás”. A Spotify úttörő volt a területen, a Deezer nemrég itthonra is elhozta a szolgáltatást, a Last.fm és a Rdio szolgáltatásai szintén ebben segítenek. Az Apple és a Google is felismerte, hogy fontos a zenék kezelése. A két cég másképp közelítette meg a dolgot. Az Apple iTunes Match szolgáltatása pénzért kezeli egy éven át a zenéinket, legyen az akármennyi. A Google Music ingyenesen tárolja a zenefájljainkat 20000 számig.
Hol vannak az én zenéim?
A Google Music még beta volt, amikor regisztráltam, s azóta minden zeném fent lakik a Google felhőben. Amikor megjelent az iTunes Match, előfizettem rá. Viszont nem fogom azt megújítani. Drága, s egyre inkább azt érzem, hogy az iTunes jelen formájában nem az ideális út a zenehallgatásra. A zenéim most két felhőben is megtalálhatók, a Google Music és az iTunes Match szolgáltatás is hosztolja a zenefájljaimat.
Zenét hallgatni egyre gyakrabban a telefonomat vagy a tabletemet veszem csak elő. A zenék pedig a Nexus Q segítségével szólalnak meg a nappaliban található hangfalakon. Amióta azonban a magyar fejlesztésű G-Ear appot megvásároltam Mac-re, sokkal kényelmesebben hallgatok azon is zenét egyenesen a Google Music tárhelyemből.
Rdio is proof of two things: (a) for me, access trumps ownership; and (b) the future is in the clouds.
Vagyis az “elérhetőség” győzelme a birtoklás felett. A Rdio, Deezer, Last.fm, Spotify ezt teszik lehetővé, végtelen zene folyamatos elérhetőségét. Ugyan remekül hangzik a végtelen zene mindenütt, de mi van, ha esetleg nem lesz Internet, ha nem tudom tovább fizetni az előfizetést, ha… Azt hiszem ez a mostani változás a zenehallgatás legnehezebb és pszichológiailag legizgalmasabb döntése. Feladni a birtoklást, az enyémet, a megszokottat az ismeretlen, csodálatos örök zene világáért.
Nektek ott van még a sok tíz giga zene a vinyótokon? Vagy a Deezer hazai nagykövetei vagytok?
Amióta Virtualboxra váltottam egyetlen gondom maradt. Ez pedig a virtuális disk kezelés. Fusion alatt ez bármikor méretezhető volt, sajnos a Virtualbox ebben kicsit nehézkesebb. Ennek ellenére gyorsan megoldjuk a problémát.
Nekem egy Windows 7 vrtuális gép nőtte ki a 10 GB-ot (persze kérdezem, hogy egy alaprendszer Office programok nélkül miért nem fér el 10 GB-on, de ez egy másik bejegyzés témája lehetne). Így át akartam méretezni a win7.vdi virtuális diskemet.
Ehhez egy terminalt kellett nyitnom (Mac illetve Linux operációs rendszereken ez biztosan működik, biztosan van windowsos megoldás is). Majd kiadnom a VBoxManage parancsot a megfelelő kapcsolóval:
VBoxManage modifyhd win7.vdi --resize 21000
Értelemszerűen a win7.vdi az én virtuális vinyóm neve, ezt a sajátra kell cserélni, hasonlóan a 21000 az általam választott új méret Megabyte-ban megadva.
Ezután indítottam is a windowst, ami még mindig csak 10 GB-ot mutatott, morcos is lettem emiatt.
De aztán @tolnaiz segítségemre sietett, s elárulta, hogy a discmgmt.msc parancsot kell kiadnom, s ott átméretezni a vinyót. Ezt a Parallels, meg a vmWare Fusion megoldják maguktól, de azért nem nagy bűvészség a művelet.
Jobb klikk a meghajtón, s “Kötet kiterjesztése…”. Ezután már csak Tovább, tovább, tovább…
És lett 20 GB partícióm, így már nem nyafog a virtuális windows.
Alighogy leszállt a repülő, már indultam is ZH-t iratni az egyetemre szerda délután. Mondanom sem kell, kicsit fáradt voltam. Itt a feladatsora a két csoportnak, ha valaki kedvet kapna, oldja meg a feladatokat:
Csütörtök este miután megirattam egy másik csoportommal is a ZH-t, indultam a Telenor rendezvényére. Itt jegyzem meg, hogy ha beszélnének egymással, akkor sokkal könnyebb lett volna nekik. 🙂
Sajnos sikerült megtalálnom azt a dugót a városban, ami miatt remekül elkéstem a kerekasztal beszélgetésről. Így épp a kezdetére estem be, de remek beszélgetés kerekedett belőle a végén.
Első és legfontosabb tudnivaló, hogy az autókölcsönzőket nem kell keresni, annyi van belőle. Cserébe autó nélkül kicsit elveszett az ember az USÁ-ban. Nagyobb városokban a tömegközlekedés megoldott, de ha már a külvárosban is kell mozogni, esetleg városok között, akkor az autó a célszerű közlekedési eszköz.
Első és legfontosabb, a magyar kártya jogosítványt gond nélkül elfogadják a kölcsönzők, nem kell fordítani, honosíttatni, vagy hasonlók. A kölcsönzők kompakt kategóriája nem a magyar kompakt méret. Vagyis egy kellemes családi autót kapsz majd a legolcsóbb kategóriában is. Persze, ha valaki mélyebben szeretne a pénztárcába nyúlni, akkor lehet kisebb, akár nagyobb terepjárókat is üzemeltetni.
Kölcsönzésnél ami nagyon fontos, figyeljetek rá, hogy a biztosítás benne legyen. Sok esetben nagyon olcsón kapható autó, de aztán végigkattintva a beállításokon, a biztosítás sokszor drágább, mint maga a bérlés.
LDW/CDW – (Loss Damage Waivers és Collision Damage Waivers) – erre jó esély van, hogy a hitelkártya cég fedezi, lopás és a kocsi sérüllése esetén fizet.
Liability Insurance – felelősség biztosítás – bizonyos államokban a kölcsönző cégeknek alapból, ingyen kötelező biztosítani ezt, értéke azonban nem túl magas és mint írtam, nem mindenütt van. Extrában lehet vásárolni ha jól tudom 1 millió dollár értékig. (Ha minden igaz Florida, New Hampshire és Wisconsin államban nem kötelező, mindenhol máshol igen)
PAI – Personal Accident Insurance – ezt elképzelhető, hogy az utasbiztosításunk fedezi, tehát, lehet, hogy nem kell megvenni, utána kell nézni.
PEC – Personal Effects Coverage – A kocsiból ellopott tárgyakra fizet, ha nem hagyunk a kocsiban értéket, nem kell megvenni.
A San Francisco repülőtéren a kisvasútnak van egy külön megállója (a végállomás), ahol az összes autókölcsönző helyet kapott. Ez az a hely, ahol át tudjuk venni a már lefoglalt autónkat, vagy intézhetjük a kölcsönözést ott helyben.
Az autók bent állnak a parkolóházban, a feladatunk csak annyi, hogy kiválasszuk melyik tetszik, becuccoljunk, s a benne levő kulccsal elinduljunk. Igen, sok országhoz hasonlóan, itt sincsen külön forgalmi engedély, amit meg kell mutatni a rendőrnek. Akinél a kulcs, az vezeti az autót.
FONTOS: Minden autó automata váltós. Nincsen manuális váltó. Aki még nem vezetett automata váltós autót, azoknak jó tanács: A bal lábadat húzd magad alá, hogy véletlenül se taposs bele a fékbe az autópályán, gondolván, hogy kinyomod a kuplungot a sebességváltáshoz.
Közlekedés
Kaliforniában, de gondolom Amerika szerte a legtöbb helyen a nagyobb utak legalább 2, de sokszor sokkal több sávosak. Az emberek alapvetően udvariasak, de sokszor a hatalmas autókból nem veszik észre a kis autókat, így érdemes figyelni, amikor két hatalmas jármű között autózol.
Alapvetően jól ki van minden táblázva. A táblákra mindig figyelni kell, mert alapvető dolgokat írhat felül. Hasonlóan az úttestre felírt információkat is érdemes figyelemmel kisérni.
FONTOS: Akármilyen lámpád van, jobbra kisívet mindig fordulhatsz. Igen, akkor is, ha piros a lámpa!!! Ez alól egyetlen kivétel, ha ezt tábla tíltja.
Másik fontos szabály, hogy a záróvonal sem úgy záróvonal, mint nálunk. Ha már dupla van belőle, akkor azért nem illik már átmenni rajta.
A sebességet tapasztalataim alapján nem mindenki tartja be, sőt pl. a 65 mérföldes korlátozást az autópályán (freeway) elég kevesen követik.
parkolás
A parkolásért nagy városokban szinte mindenhol fizetni kell. Vannak rödid parkolásra alkalmas helyek az utcán. Itt egy automatába dobhatunk max egy órára való aprópénzt.
A parkolóházak háromféle módon üzemelnek:
Hagyományos. Itthon ilyenek vannak többnyire. Ez az, amikor behajtáskor kap az autós egy parkolójegyet, majd távozáskor fizet az ott töltött idő alapján.
Fordított. Ez olyan, mint a parkoló órák, nincs ember, előre dobjuk be a megfelelő összeget, s annyit parkolunk.
Garage. Ezek többnyire azok, ahol be se kell menni a parkolóházba, csak odaadjuk a kulcsot, s valaki beparkolja az autót. Amikor pedig érkezünk az autóért, a kedves ember hozza nekünk vissza a járművet.
A parkolóházakban általában rengeteg fajta hely van: családos, kismama, várandós, nagy autók, kis autók, stb. Itt nagyon kell figyelni, hogy jó helyre parkolj, mert igen borsos büntetést akaszthatnak a nyakadba.
Ami remek megoldás, hogy az amerikai autók mind úgy üzemelnek, hogy ha a távirányítón zárt ajtóra megnyomjuk újra a “zárás” gombot, akkor dudál egyet. Ez praktikus ellenőrzésre, hogy valóban zárv van-e a jármű. Viszont néha nagyot ugrottam, amikor mellettem egy autó rámdudált, pedig csak épp bezárták azt a parkolóban.
Mértékegységek
Amerikában matek tanár szívem nagy örömére minden törtekben van meghatározva. Vagyis nem 419.9, hanem fromában kerül kiírásra pl. a benzin ára. Amit még fontos tudni, hogy a benzint gallonban mérik, abból is az amerikai verziót használják.
Ugyanígy a sebesség és a távolság mérésére is kikóméter helyett mérföldet alkalmaznaksebesség esetén értelemszerűen a távolság / idő hányadost, vagyis mérföld per órát használnak. És akkor megint meg kell jegyeznem, hogy jó látni, hogy nem métereket írnak ki, hanem 1/4 mérföldet pl. a következő letérőig.
Egy ideje átálltam Prezire, de előtte bőszen pakoltam a prezentációimat a Slideshare portálra. A Slideshare nem új oldal, azonban lényegeset dobott rajta, hogy a Linkedin megvette, s egyre inkább integrálódik a rendszerbe.
A fenti előzmények után még meglepőbb, hogy több, mint 10.000 ember látta a feltöltött anyagokat a Slideshare-en. Hűha!
Hi kobak,
Congrats! Your documents on SlideShare have had 10,000 views. Wow! You must be doing something great. Only a very few SlideShare users achieve this milestone.
Find out where your viewers are coming from. Sign up for one month free trial of SlideShare PRO account.
Here’s a coupon for a free month of SlideShare PRO.
Coupon code: ********** (expires in two weeks)
Redeem your Coupon
Congratulations,
The SlideShare team
Azt hiszem teszek egy próbát, s megnézem mi változott a slideshare-en. Mindenesetre köszönöm annak a rengeteg embernek, aki tízezer alkalommal nyitotta meg a réges régi diáimat.