dilemma

by

in

Izgalmas kérdés az “önpromó”. Néha már bátortalanul megemlékeztem egy-egy pályázatról, versenyről (pl. MealToday a viddleren, s kértem pár szavazatot a photoblogawardsra is), de nem kezdtem bele teljes gőzzel reklámkampányba. A tegnapi bejegyzésem azonban már egy bátrabb próbálkozás, sőt nem átallottam arra vetemedni, hogy a twitter közösségnek is beharangoztam a dolgot. Ez aztán a facebook-twitter integráció miatt a facebookra is átszivárgott, tehát egész széles kört érhet el a reklám.

A kérdés persze ott van a fejemben, s kopog: tisztességes dolog ez így? És a választ nem tudom. Azon a helyen írtam a dologról, ahol egyébként is megemlékezem a velem történtekről. Ez a szabályzatba nem ütközik. Az egyedül azt zárja ki, hogy egy ember többször szavazzon. Ha nem tilos, akkor szabad? — tehetnénk fel a jogos kérdést. A verseny arról szól, hogy a közönség kiválasztja a legjobb képet. Őszintén meg kell, hogy mondjam, hogy a saját képeimet nem tartom az “év legjobb képének” (azt még nem sikerült megcsinálni, de folyamatosan küzdök érte), de a mezőnyben az élbolyba tartoznak. Most akkor hogy is van ez?
Ha viszont jónak tartom a képeket, akkor szólok az ismerősöknek, hogy szavazzanak rá. Egyszerű. De nem gáz ez? — tettem fel a kérdést nem is olyan régen a twitteren. Egyik felem azt mondja, hogy csinálni kell neki a reklámot, mert különben nem fog senki tudni róla, a másik felem meg azt, hogy ez nem szép dolog, nem tisztességes, aki ott jár, az majd szavaz.
Ha azonban az szavaz csak, aki ott jár, akkor megint jön a kérdés, hogy az ott járó miért jár arra: Mert valaki oda küldte. És most nézzük a másik oldalt, az utisugóét. Mi neki a jó? A nagy forgalom. Azaz neki előnyös az ilyen jellegű promóció. Most akkor hogy is van ez? 🙂

Ti hogy gondoljátok? Meddig lehet elmenni mondjuk ebben a konkrét esetbenA mások is így csinálják nem indok. Ennél okosabbat várok. 🙂? E-mail a barátoknak még belefér, vagy csak a telefon a családtagoknak? Esetleg iwiw, tiwtter, banner lehetőség szomszéd blogokra, s még a fizetett hirdetés az index címlapon is elfogadott módszer?


Comments

6 responses to “dilemma”

  1. A 6.7 mrd+ között nem egyszerű kitűnni, a mai világ (szerintem) nem arról szól hogy megvárja az ember amíg megtalálják, bármilyen téren. Ha nem segítesz magadon, senki sem fog, ezért azt gondolom hogy simán belefér.

    Másik oldalról viszont a versennyel magával van bajom, az összes hasonló közönség szavazásos fotópályázat iwiw üzenőfalról, mozgósításról, managelésről szól a fotó helyett.

    Ha csak a játék miatt neveztél és nem zavar a kudarcélmény – mert az előbb írtak miatt akkor se nyernél ha 2 kategóriával profibb képet adsz be mint bárki más – akkor felesleges promotálni. Ha viszont nem csak a részvétel a fontos, akkor manageld annyira amennyire úgy gondolod hogy belefér.

    Biztos lesz nálad sokkal kevésbé lelkiismeretes "versenyző" aki többet bevállal, de egy jó kép és lelkiismeretes management nyerőbb lehet mint egy közepes kép pofátlan futtatás kombináció 🙂

  2. morcosmacko Avatar
    morcosmacko

    Sose adtam be képet ilyen közönségszavazós pályázatra (az igazsághoz tartozik, hogy másra se sokat). Nekem nem tetszik ez a módszer, mert nem arról dönt, hogy melyik kép "jobb", vagy tetszik több embernek, hanem hogy kinek van több haverja, vagy ki tud jobb szavazóscriptet írni…

  3. Szerintem ez nem gáz. Tényleg nem lehet arra várni, hogy ekkora tömegből egyszer hirtelen feltűnik valakinek, hogy jé ott is van valaki. Reklámozni kell a dolgot, a lényeg, hogy te tudod, hogy korrekt vagy. Nem fog menni másként szerintem. Ne dilemmázzámán, tessék nyugodtan kis önreklámot kelteni 🙂

  4. nem baj a reklám, ma már a jó bornak is kell

  5. Nyugodtan beírhatod iwiw-re, mert attól, hogy ismernek téged, nem fognak rád szavazni a nem jó, amit csinálsz. Nekem is jött körlevél, hogy szavazzak a babaszépségversenyen egy ismerősöm gyermekére. Nos, nem tettem meg, de kedvet kaptam ahhoz, hogy újra megnézzem a Gyűrűk urát :):):) az orkok nagyon ott vannak a harmadik részben :):):)

  6. mások is így csinálják 🙂