Eddig csendes magányában vegetált kis blogom. Legalábbis azt gondoltam. De kiderült, hogy van egy bejegyzés, ami olyan népszerűségnek örvend, hogy szeptember óta több a napi látogató az oldalon, mint egész júliusban volt. Pedig az sem volt idén egy egyszerű hónap. 🙂
Az alábbi statisztika nem egy újabb blockchain alapú crypto valuta dollárral szembeni ára.
Persze az is valami hasonlót mutatna. 🙂
A fenti statisztika az oszthatósági szabályokról szóló 2014-es bejegyzésemhez tartozik. Valaki valahogy rátalált, s most naponta mintegy 300+ diák (feltételezem, hogy az) olvasgatja a bejegyzést. Érdekes kérdéseket vet fel, hogy naponta ennyi érdeklődés hogy keletkezik az oszthatósági szabályok iránt. Hiszen a témakör sok tankönyv szerint még csak most fog felmerülni. Illetve érdekes kérdés, hogy miért nem a tankönyvet nézegetik a diákok.
A most iskolába járó generáció már elsődlegesen nem a tankönyvekből tákékozódik, hanem az Internetről. Erre hogy tudunk tanárként felkészülni? Ki tanította meg ezeket a gyermekeket keresni? Meg kell-e tanítani őket rá? És tudják-e, hogy az Interneten nem minden információt veszünk azonnal készpénznek? Azt a kérdést pedig már csak csendben teszem fel, hogy hányan jártak utána, hogy a bejegyzésben található információk egyébként helytállóak-e. A kritikai gondolkodás megvan-e ezekben a lelkes kattintókban. Azért mindenkit megnyugtatandó, lehet nyugodtan kattintani. 🙂
Itt egy screenshot arról mi történik, ha írok a blogra, s amikor nem. Az első oszlop egy olyan nap, amikor van bejegyzés. A többi, amikor nincs.
Jól látható, amit mindenki eddig is tudott. Ha van tartalom, van látogató. Ha nincs, akkor szépen elfogynak. Nem néz be senki egy blogra, hogy hátha történt valami. Ha történt valami érdekes, akkor arról úgyis szól a kedvenc közösségi médiánk vagy az RSS csatornán megkapjuk az információt.
Tartalom kell. Viszont nem akarok csak azért írni, hogy legyen látogató. Azért írok ide, mert valamit úgy érzek, hogy meg kell osztanom a világgal. Ez lesz ezután is. Igyekszem értékes tartalommal ellátni Benneteket, s bízom benne, hogy lesz pár visszatérő érdeklődő a jövőben is. 🙂
Péntek délután a Gazdasági Rádióban voltam. Útközben a metróba lejutásnál a kezembe tuszkolt egy emberke egy aznapi Metro újságot. Ritkán olvasok ilyet. Még amikor a katedra túloldalán álltam, s naponta rendszeresen reggel indultam gimnáziumba, majd egyetemre, igyekeztem szerezni egy példányt. Leginkább az utolsó oldalon található rejtvény, Sudoku és a képregények érdekeltek. Kincsnek számítottak egy-egy kevésbé érdekes órán.
Most azonban gondoltam végiglapozom az újságot. Nem az utolsó oldallal kezdtem (s fejeztem be). És meglepő módon több olyan cikk is szerepelt a pénteki lapszámban, amihez nem árt, ha rendelkezünk némi matematikai háttérrel. Tulajdonképpen mindegyik cikk önmagában remek alap lehetne egy-egy matematika órához. Nem kell megijedni, a Metro újság szerkesztősége nem feltételezi, hogy az olvasó matematikus! Azonban nem árt, ha legalább az alapokkal tisztában vagyunk.
A lottóhúzás
Természetesen mivel már vasárnap van, a legtöbb médiumban már megérkezett a hír. Ezen a héten se volt öt találatos szelvény. Mekkora az esélye az ötösnek? Megéri-e játszani? Mi az a várható érték? És sok hasonló matematikai fogalmat be lehetne vezetni a cikk kapcsán.
…2013 49. hete óta viszont folyamatosan négymillió darab fölött van. Az új év negyedik hetében már az ötmilliót is átlépte a szelvények száma.
Akkor most számoljunk! Hetente több, mint ötmillió szelvény. Ha egy szelvény 225 Forintba kerül egy hétre, akkor 5 millió szelvényért 1 125 000 000 Ft-ot zsebel be a Szerencsejáték zrt. És a telitalálatért 2 227 000 000 Ft jár. Vagyis gyors számolással belátható, hogy a legjobban ők járnak ebben a buliban. Két hét alatt megtermelik a főnyereményt a sok reménykedő ember adományából.
Egy kedves ismerősöm a bolondok önkéntes adójaként hivatkozott a lottóra. Az esély a telitalálatra , ez pedig kicsit jobban emészthető tizedestört alakban:
0,00000002275 vagyis 0,000002275%levágtam nem kevés tizedesjegyet a végéről, de a nagyságrend érezhető. Erre mindenki mondhatja, hogy több, mint a nulla. Bár nem sokkal. 🙂 Normál esetben egy ilyen esélyű játékba épeszű ember nem menne bele. Miért játszik mégis ennyi ember lottót? Erről természetesen hosszas pszichológiai elemzést lehetne készíteni, de valószínűleg a válasz nagyon egyszerű. A 225 Ft és az ezzel a relatíve kis összeggel elérhető több, mint 2 milliárd aránya elvakítja az emberek józan ítélőképességét.
És természetesen ha már lottó, akkor érdemes megemlíteni a bolgár lottó csodát, ahol egymás utáni két hétben ugyanazokat a számokat húzták. Erre egyébként itthon még nem volt példa.
És azért sem kell sokat keresni, hogy lottó történeteket olvasgassunk. Rengeteg félresiklott lottónyertesről szóló történet, s mókás sztorikkal is tele a Világháló. Természetesen a filmkészítőket is megihlette ez a közkedvelt szerencsejáték. Kedvenc filmem a témában a Lottózsonglőrök (Waking Ned Devine) című remekmű.
Egy kis statisztika, s százalékszámítás
Azt hiszem a cím alapján többek abbahagyták az olvasást. Talán a BKV miatt mégis maradt még valaki. 😉 Statisztika szinte minden lapszámba kerül. Az ábrák, grafikonok értelmezése, s az ezzel kapcsolatos matematikai háttér megintcsak elegendő tartalom akár több tanóra megtöltésére. A színek és irányok értelmezésével kapcsolatban már írtam, most mélyebben nem mennék bele ebbe a történetbe.
A konkrét példára visszatérve. 3 kiemelés található a cikk mellett. Egyszerű összeadás segítségével próbáljuk meg értelmezni az olvasottakat!
14 százaléka a válaszadóknak rendszeresen bliccel, 76 százalékuk csak ritkán utazik érvényes jegy nélkül.
Ügyes trükk. 6+4 az tíz, csakhogy 14+76 az csak 90. Mi van a maradék 10 százalékkal? Ezek szerint minden tizedik válaszadó soha nem utazik érvényes jegy nélkül?!
35 százaléka az utasoknak csak akkor bliccel, ha elfelejti magával vinni a bérletét, 29 százalékuk pedig akkor, ha nem talált működő jegyautomatát vagy pénztárat. 36 százalékuk viszont szándékosan nem vesz jegyet.
Kezdjük a számokkal: 35+29+36=100. Vagyis lefedtünk mindenkit. Honnan származik ez a minta? Ez a fenti megkérdezettek egy része? Az összes utas nem lehet. Engem biztosan nem kérdeztek meg. Vagyis ez a második megállapítás csak a fenti megkérdezettek 90%-ából adódhatott.
Ennek ellenére érdekes ellentmondásokat látok itt. Ha az utasok 36 százaléka szándékosan nem vesz jegyet, az ellentmondásban van az első megállapítás 14 százalékával, akik rendszeresen bliccelnek. Hiszen, aki szándékosan nem vesz jegyet, az rendszeresen kell, hogy blicceljen.
Az utolsó megállapítás, statisztika már kicsit egyértelműbb. Az előbbi rendszeres bliccelőket elemzi. Erre utal az első megállapítás.
50 százaléka a rendszeres bliccelőknek drágának találja az árakat, 27 százalékuk az ellenőrzések hiányában fölöslegesnek tartja a jegyvásárlást. 23 százalékuk azért nem vált jegyet, mert nincs megelégedve a nyújtott szolgáltatással.
A százalék számítás, statisztika, mindkettő nehezen emészthető terület. Pedig mindkettő szinte állandóan jelen van a hétköznapjainkban.
A kedvenc rövid feladatom a témában. Egy nyári ruha árát télen 13 százalékkal csökkentik, majd tavasz végén amikor újra megnő az igény rá, 13 százalékkal növelik. Hogyan változik a ruha ára az eredeti árhoz képest?
Egy táblázatban szedtem össze az előző két bejegyzés adatait, illetve a jelenlegieket. Természetesen ebből a három adatból már remek grafikon is készíthető. Ez a bejegyzés aljára került.
Ami talán nem annyira megdöbbentő, az egyetlen közösségi oldal, ahol követőket/barátokat veszítettem, az iWIW. Sajnos mára már telefonkönyvként sem működik az oldal. A többiek közül kiemelném a LinkedIn-t, amiről az első bejegyzés egyik hozzászólásában emlékeztem meg, illetve a másodikban elő se fordult. Jelenleg 571 kapcsolattal rendelkezem a közösségi oldalon.
A Twitter szárnyal, a Facebookon is szépen növekszik a kapcsolatok száma. A Tumblr, Flickr oldalakat amolyan mostohagyerekként kezelem az utóbbi időben, így érthető, hogy ott nem történt hatalmas növekedés.
Természetesen új szereplőként illene bevonni az Instagram, illetve a Google Plus profilokat. De maradjon valami legközelebbre is! 🙂
Egy hasznos kis wp 2.5 plugint ajánlok mindenki figyelmébe. A wordpress.com stats plugin szépen beépül a rendszerbe, s az akismethez hasonlóan az automattic (wordpresst “gyártó” cég) rendszerén keresztül készíti a statitsztikáinkat. Különbség, hogy amíg az akismet spam szűrésébe nehéz beleszólni, s ez zavaró lehet, addig egy statisztikánál szerintem nem zavaró, ha nem saját gépen fut. Egyébként a sokak által használt googleanalytics is ilyen jellegű. Azt meg senki se tiltja, hogy az ember mindkettőt (meg akár még többet is) használja egyszerre.
wodpress.com stat a dashboardon
Mint látható tegnap üzemeltem be a plugint, de szépen gyüjtögeti az adatokat. A telepítés lépései a következők:
plugin letöltése
plugin feltöltése a wp-content/plugins/ mappába
plugin bekapcsolása
wordpress.com API key bemásolása a megfelelő helyre
várakozás, s örülés
Érdemes tenni vele egy próbát.
update: A zsiguli trailer, mint egyik legkeresettebb kifejezés vicces. 🙂
A statgép szolgáltatás szünet apropóján felbuzdulva elkezdtem körülnézni, milyen statisztikákkal örvendeztetik meg a nagyérdeműt.
Itt egy nem teljes, ámde általam valamennyire kipróbált statisztika gyüjtemény:
statgép – szeretjük, ismerjük, használjuk. Meghívós, regisztrálós rendszer. Központi szerver gyüjti az adatokat. Mindamellett, hogy statisztika, kis hazánkban valamilyen szinten toplistaként is funkcionál. Beüzemeléshez az oldal kódjába kell illeszteni pár sort.
googleanalytics – hasonlóan a statgéphez, ingyenes, s szinte minden weboldalon ott van. Google account kell hozzá. Ha nem lenne, szólj, s küldök. Nekem a problémám vele, hogy lassú, s emiatt hosszú, körülményes az adatok lekérdezése. Egyébként jó. No meg SEO szempontból is hasznos lehet látogatottsági adatainkat megosztani a google-val. Beüzemeléshez vagy az oldal kódjába illesztünk pár sort, vagy használjuk a google-analyticator plugint.
mybloglog – aranyos, s ötletes szolgáltatás. Nem(csak) statisztika, hanem arról ad felvilágosítást, hogy hova mentek tovább a látogatóink az oldalunkról. Nekem nem jött be. Beüzemeléséhez szintén az oldal kódjába kell illesztenünk pár sort.
measuremaps – állítólag jó. Nem volt alkalmam kipróbálni. A hamarosan újra felirat már elég régóta virít az oldalon. Angelday használja. Esetleg tőle lehet infót szerezni, ha érdekel.
Slimstat – A legjobb, ha tényleg csak a statisztika érdekel. Saját gépen fut, s nagyon részletes statisztikát készít. mindezt igényes formában. Van WordPress plugin. Egyetlen gond lehet a pluginnel, hogy nem a legújabb verziót használja. Ha ez nem zavar, akkor hajrá! Csak ajánlani tudom.
ipstat, freeaudit, astat, stb. – Ezeket nem ismerem annyira, de ettől függetlenül lehetnek nagyon jó szolgáltatások.