Reggel fél tizes találkozó után két ember hátrányban nekivágtunk izgalmas utazásunknak a messzi Mátrába. Még az állomáson fény derült egyik gyermek hiányzására, amiről utóbb kiderült, egyedül én nem tudtam (egyébként én vagyok az osztályfőnök). A másik gyermek nem vette fel a telefonját egészen délutánig, amikoris visszahívta egyik osztálytársát számonkérve rajta, hogy ugyan miert is hivogatta egész nap. Eztán persze kiderült, hogy neki is velünk kellene kirándulnia éppen.
Gyöngyösről indulva a kisvasúton többek frászt kaptak a bogaraktól, melyek természetes élőhelyébe behatoltunk. Megérkezve Mátrafüredre a nagy táskákat leadtuk, s célba vettük a Sástó környékét. Nem mondom, hogy osztatlan sikert aratott a hegymászás, de azért csak eljutottunk odáig. A vizibiciklizés, csónakázás, s kacsa etetéssel egybekötött kilátóba mászás után a bob pálya volt a cél. Ezt már mindenki nagyon szerette, s utána több lelkes emberrel végigmentünk a kalandparkon is.
Az igazi kaland azonban eztán kezdődött, amikor záporozó esőben lejutottunk a buszhoz, ami elszállított Mátrafüredre, ahonna gyalogosan eljutottunk Pálosvörösmartra a szálláshelyre. Itt felfoghatatlan mennyiségű ételt kellett volna elfogyasztani, de úgy tűnt gyermekeim étvágya alulmaradt Irénke néni teljesítményével szemben.
Vacsora után mindenki megtalálta a legközelebbi zuhanyzót, majd fél tíztől fergeteges vetélkedő vette kezdetét. Ennek végén kiosztottuk a gyilkos, s a rendőr szerepet, majd elhelyeztem a gyilkos fegyvert az étkezőben. Amint megszerzi azt a gyilkos indulhat a hajsza életre halálra (persze csak játékból).
A társaság fele lassan nyugovóra tért, páran még bőszen őrzik a fegyvert, s az ebédlőt egy pókerparty keretében. Vodafone-nak hála én pedig az ágyból gyorsan megörökítettem az eseményeket az utókornak, s magamnak.