Author: kobak

  • nikon d40

    nikon d40Nikon kihozta a világ legkisebb és legkönnyebben használható dslr fényképezőgépét. A közel 600 dolláros (120e Ft) tükörreflexes fényképezőgép természetesen nem a (fél)profikat célozza meg. Az átlag fényképész számára viszont gép vásárláskor ott lesz a polcon az eddigi egyetlen elérhető áru dslr. A nikon ezzel a lépéssel lehet, hogy az alsó kategóriában elhódít pár fényképészt a canon elől.

    Azt pedig tudjuk, hogyha valaki elkezd összegyüjteni egy márkához objektíveket, vakut, stb., akkor a következő váza is elég valószínű, hogy annak a gyártónak a termékei közül kerül ki. (tudom, rám nem igaz) Teljes specifikációt még nem láttam, a kit objektív nem egy nagy durranás.

    forrás: Paul Stamatiou

  • kobak.org 2.0

    Közben ezen is gondolkozom. Most, túl a fürdetésen, készülve az elalváshoz megosztom Veletek gondolataimat. Bevallom megfordult a fejemben, hogy hűtlen leszek a wordpresshez. Először a textpattern fele kacsintgattam, utána Farlion írása alapján megtekintettem, kipróbáltam a serendipityt is. Aztán azt hiszem megnézem még Richard Crowley új blogmotorját is, ami az eddiginek a pythonban újraírt változata.

    A textpattern nagyon jó, de nehéz lenne átszokni. A serendipity nekem picit kaotikus. Így azt hiszem maradni fogok a wp-nél. B2evo, meg a többi lehetőség nagyon nem vonzott, így azokat ki se próbáltam.

    Holnap pedig a skinekről, témákról lesz szó. Jó éjszakát!

  • 3 hét után

    Még mindig féltékeny vagyok mindenkire. Persze a helyzet normalizálódni látszik.

    Aztán, háromhetes apukaként a következőképp látom a világot: Az ember rámosolyog a babakocsis társakra, belekukkant a járműbe, ellenőrzi a másik “legénységét”. A járdákat, zebrákat, egyéb átkelőhelyeket olyan szemmel vizslatom, hogy elfér-e ott egy babakocsi, nem ráz-e túlzottan, stb. Továbbra is átalszom az éjszakákat. Bori nem mindig, de azért nagyon jó kisbaba. Általában egyszer kelti csak a mamit. Napközben nyűgös, de egy kis ölelgetésre megnyugszik. No ez az, amit még mindig nehezen engedek át a nagymamáknak. Ja, tök jó dolog pelenkát cserélni. Vicces dolgok tudnak olyankor történni. És saját gyereknél nem is gondol bele az ember, hogy esetleg a dolog gusztustalan volna.

    Ja, és a legfontosabb a fürdetés. Az elején csak úgy “élvezi” a pancsolást, ha foghatja a kezünket. Tehát a fürdetés min. 2 személyes játék. Mostanra már Bori néha elengedi magát, s olyankor már elég csak egy kezét fogni.

    Jó dolog ez az apaság…megyek fürdetni! Ma picit elcsúsztunk időben. 🙂

  • feedolvasó váltás

    Amióta mac-et használok, vienna a feedolvasóm. Nehezen válok meg, cserélek le jól működő sw-eket. Most viszont megérett az idő a váltásra. A Yummyftp-s írás alatt CDColt dícsérte, anno a gregariusról szóló bejegyzés alatt pedig Gaba ajánlotta a NetNewsWireLite programot. Kipróbáltam. Bevált. Szines. Ez mondjuk nélkülözhető, de nem haszontalan tulajdonság.

    Azonban van két dolog, amiben megveri a viennat. Ez pedig, hogy egy feedre/csoportra kiadhatok egyedi frissítési időt. Ez nagyon hasznos. (Kelt, tud ilyet a vienna?)

    A másik a NewsGator szinkronizálás. Ezt ha jól tudom a Lite (ingyenes verzió) eddig nem tudta. Az általam letöltött verzió azonban már igen. Persze ha a viennát össze tudnám lőni a gregariusszal, akkor az lenne az ütős csapat, egyelőre azonban a NewsGator/Wire átvette a vezetést. Azaz weben, s asztalon is váltás szagú a dolog.

  • gimp tanfolyam

    Kedvenc képszerkesztő programom, a gimp magyar oldalának feedjét olvasva nagyon örültem a hírnek, hogy tanfolyam indul. Részletek majd később lesznek, mindenesetre a tematika tetszik:

    Tematika (vázlat):
    1. alapok
    2. GIMP használat
    3. egyszerű feladatok. Retus. Vörös szem. stb.
    4. haladó feladtok: rétegek használata. Script-fu programozás
    5. vektorgrafika alapok. Inkscape
    6. egyszerű feladatok: objektumok, görbék

    A 4. pont különösen érdekel. Persze a többiben is biztos lesz majd pár olyan dolog, amin átsiklottam, nem emlékeztem, elfelejtettem. (Persze továbbra is nagy szívfájdalmam, hogy nincs nativ gtk osx-re. Bár az apple javította nemrég az X11-et.)

    Bár nem ide vágó, de kihagyhatatlan a mai blaugh strip:

    A Deal's a Deal

  • babakocsis kirándulás

    Kaptunk kölcsön fekvős babakocsit. Dél körül (majdnem) sütött a nap, így útnak indultunk (életünkben először) Borival sétálni. Hideg volt, de azt hisszük élvezte. Mi biztosan. 🙂

    babakocsibabakocsiban

  • körülmények

    Nemrég diákjaimmal beszélgettem, amikor az eszembe jutott az alábbi örökzöld mondat:

    Béla nagy nehezen csak az utolsó előtti helyet szerezte meg, én azonban a második helyen végeztem.

    A körülmények fontosak. Gondoljuk végig a fenti megállapítás értelmét ha 10-en versenyeztek. És most értelmezzük a mondatot, ha csak ketten voltak! Nem mindegy. 🙂

  • fibernet kit

    Hihetetlen! Ma elkezdte a fibernet behúzni a kábeleket a házba. Másfél hónapja váltottam velük e-mailt, melyben közölték, hogy nincs internetszolgáltatásuk a környéken. Pedig ők a kábeltévé szolgáltató. Mindenesetre a mi projektünk folyamatban van a Datanetnél, de az még kb 30 nap (Ha ez munkanap, akkor az még nagyon hosszú idő). Lehet, hogyha türelemmel várok, akkor már jövő héten lenne netünk?!

    Persze akkor feleslegesen lenne valami überkábeltévé csomagunk is, amire semmi szükség. Náluk pedig jelen helyzetben csak azzal együtt jár az internet. Így meg lesz überinternetünk, meg telefonunk! Jippi! Csak győzzem kivárni. 🙂

  • nyomtatványrengeteg

    Az ember azt gondolná, hogy apa lesz, s ez milyen jó. Kész, pelenkázunk, fürdetünk, s boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Nos, nem feltétlenül ennyire egyszerű a dolog, ha felmerül a kérdés, hogy élni szeretnénk az állam által alanyi jogon járó kedvezményekkel s juttatásokkal.

    Előszöris ki kell tudni igazodni azon, hogy a GYES, GYED, TGYS, családi pótlék, anyasági támogatás, stb. mikor jár. Mikor, s hol kell azt igényelni. Ehhez pedig milyen formanyomtatványra van szükség.

    Persze mielőtt ebbe belevágna az ember, elmegy, beszerzi a baba születési anyakönyvi kivonatát. Ez pofon egyszerű és gyors. A TB kártyát elvileg kipostázzák, de nem érdemes/szabad megvárni, mert min. 30 nap. Nos, ha azt is megszerzte a kedves apuka/anyuka, akkor indulhat a sorban állás, érdeklődés és a többi.

    Holnap délután megyek ügyeket intézni. A papirok elvileg megvannak, rendben ki is vannak töltve.

    Addigis, hátha másnak is kell valami. Infók, nyomtatványok:

    update: Ja, apának lenni ettől függetlenül nagyon jó!! Borcsi pedig egy tündér!

    update2:Első próbálkozás. Félsiker. Eljutottam a megfelelő helyre, s egy kedves ügyintéző végül elmondta, hogy nem jók a papirok, s adott egy megfelelő nyomtatványt, hogy azt írja alá az anya, majd hozzam vissza. Mondtam, hogy itt van minden, nem jó-e ha én aláírom. Nem.

    Azonban megadta a hivatali számát, s kiderült, hogy ő az, aki minden ügyünkben eljár, tehát őt kell midnenért keresni. Holnap Zsófi bemegy, mert félfogadás 12-ig van. Addig pedig még a tanítással se végzek…