Author: kobak

  • hanyagolt szolgáltatások

    A hétvégén (a bejegyzést kb egy hónapja kezdtem írni, a hétvége arra a hétvégére utal) az eddig használt sok custom rom kitérő után, feltettem a Google által tervezett eredeti verziót a Nexus S-re. Abból is a legfrissebb 4.0.4-es változatot. És a változatosság kedvéért nem húztam vissza minden alkalmazást Titanium Backupból, hanem szépen szelektálva kerültek vissza az appok a készülékre. Most kivételesen így nem egy app ajnánló lesz ez a bejegyzés, hanem épp annak a komplementere. Vagyis azokat az alkalmazásokat, szolgáltatásokat szedtem csokorba, amiket mostantól nem használok, nem kerültek vissza a telefonomra.

    Az első ilyen alkalmazás a Foursquare. Erről nemrég írtam is, s egyelőre nem érzem végleges szakításnak a dolgot, de most tartunk egynkis osolyszünetet, megvárom, míg minden Mayorship messze elérhetetlen lesz, s akkor csak a móka kedvéért érdekes helyekről csekkolok majd. Az iménti sorok egészen pár nappal ezelőttig igazak is voltak, de aztán visszakerült az app. Nincs kint egyik home screenen sem, s nem hajtok Mayorshipekre.

    A gomiso és a getglue appok szintén nem mentek át a rostán, s nem kerültek vissza a telefonra. Mindkét alkalmazás nagyjából ugyanarra való, hogy trackeljük, s megosszuk, mit nézünk, olvasunk. Filmekre azonban az imdb már régóta az etalon, s marad is. Zenére a last.fm, s ezzel kifújt. Sajnos könyveket olvasni egyre kevesebb alkalmam nyílik, de ha igen, akkor a moly.hu a barátom, inkább azt használom trackelésre, s nem a GetGlue-t.

    Screenshot ER, a legjobb Screenshot app prior ICS. Mivel a 4.0-tól nativ a képernyőkép rögzítés a telefonon (bekapcs+hang-le), így nincs már rá szükség. Próbáltam sok egyéb Screenshot alkalmazást, de végül ennél maradtam miután a ShootMe fejlesztése megállt, kikerült a Marketről.

    Camera360, zoomfx, PaperCamera, s további kamera appok. A gyári kamera alkalmazás nekem tökéletesen megfelel. Ezeket mindegyike kis pluszt adna ahhoz, amiket nem használok ki. Ha mindenképpen effektekre van szükségem, akkor a StreamZoo, esetleg a PicPlz vagy az Instagram alkalmazásokat veszem elő.

    Seesmic, twitter. A Seesmic hosszú időn át az etalon twitter alkalmazás volt. Aztán először abbamaradt a fejlesztése, aztán az egyetlen frissítés, ami érkezett, az egy reklámcsík volt az ingyenes verzióba. Pedig nagyon igéretes alkalmazás volt. A gyári Twitter alkalmazás is áldozatul esett, most épp a Boid és a TweakDeck appok között ingázom.

    Shazam és Shazam Encore. Fent volt mindkettő, most már csak a Soundhound fizetős változata van a telefonon. Ez tudja ugyanazt, s megkockáztatom, hogy picit talán még jobban is.

    Fon alkalmazást nagyon szerettem, amíg működött. Egy végtelenül primitív kis app volt, ami annyit tett, hogy fon hotspot esetén belépett, s nem kellett nekem ezzel bajlódni. Sajnos már jóideje nem frissült, s 4.0 alatt nem működik.

    Reader, Feedly, Currents. Mindegyik nagyon jó híraggregátor alkalmazás, de nem kellenek a telefonomra. Csak az akkut szívják le, s nem telefonon olvasom a híreket. Ha feltétlen erre vágynék, akkor vagy a webes reader, vagy körbenézek a Twitteren.

    Természetesen van több nem “telefonos” szolgáltatás is, amire a kezdeti lelkesedésem rávett, hogy regisztráljak, aztán azóta se nagyon foglalkoztam vele. Ilyen pl. a rakétaként indult Pinterest, amit nem tudom eldönteni mire használjak. 🙂 Leginkább a még bent van a böngészőben a bookmarklet, de szökőévente bökök csak rá. A mlkshk is hasonló történet.

    Mire a végére értem a bejegyzésnek, készítettem egy Androidportálos változatot. Ott rendesen minden alkalmazást linkeltem a Marketre Play Store-ba.

  • Misi alszik

    Misi

    Ezt a csücsörítést nem lehet utánozni. 🙂

  • kedd

    Egy újabb unalmas keddi nap. Nem. Ez a kedd igazán eseménydús volt. Az osztályom matek próbaérettségit (közép, emelt) írt. Miután befejezték, száguldottam be megnézni, Misit:

    Misi_2napos03_kobak

    Már pár hete foglaltam időpontot a fogorvosnál, s fél ötre átmentem hozzá, hogy megtekintse mi a helyzet a szájamban. A helyzet nem volt jó. A gyökérkezelt fogamat el kellett távolítani. Ez egy elég fájdalmas beavatkozás volt, hat körül leizzadva, egy adag gézt harapva, félig zsibbadó fejjel távoztam a fogorvosi rendelőből. A gyógyszertárba vitt első utam, ahol antibiotikum, fájdalomcsillapító és egy csomag normaflore került a kosárba.

    Sajnos hatig van csak látogatás, így Misit csak hallgattam miközben Zsófival beszéltem telefonon. Nagyon kis édes baba. Ma a két “nagy” is hazatér a nagyiktól, újra együtt a család. Illetve már majdnem. Majd akkor leszünk teljesek, ha Misi és Zsófi is csatlakozik. Mindenesetre ma már nem csak magamat meg a halakat kell otthon altatnom este.

  • Misi

    Képek Misiről:

    DSC_8122-2012-04-kobakDSC_8105-2012-04-kobakDSC_8104-2012-04-kobakDSC_8100-2012-04-kobakDSC_8098-2012-04-kobakDSC_8096-2012-04-kobakDSC_8090-2012-04-kobakDSC_8088-2012-04-kobakDSC_8087-2012-04-kobakDSC_8085-2012-04-kobakDSC_8083-2012-04-kobakDSC_8080-2012-04-kobakDSC_8126-2012-04-kobakDSC_8123-2012-04-kobakDSC_8120-2012-04-kobakDSC_8119-2012-04-kobakDSC_8095-2012-04-kobakDSC_8093-2012-04-kobakDSC_8091-2012-04-kobakDSC_8089-2012-04-kobakDSC_8086-2012-04-kobak

    Misi 2012 teljes album megtekintése

    Ma reggel 8-kor békésen készítettem Borit az oviba, amikor megcsörrent a telefonom, s tudtam, hogy ez csak egyet jelenthet. Rohanás. Igen, Zsófi keresett, aki már hajnalban bevonult a kórházba, azzal a céllal, hogy holnap megszülessen Misi.

    Nem várt holnapig. Ma szeretett volna világra jönni. Daniért lejött nagymama, Borival elszáguldottam az oviba, s tova’ az Uzsoki kórházhoz. Természetesen az a kórház, ami a legmesszebb van tőlünk. Amint odaérek, vennem kell egy apásszülőszettet, majd becsengetni, Zsófi már a szülőszobában. Ennek megfelelően jártam el. Persze nem volt nálam 2000 Ft apróban, le a portára, vissza, megvettem, automata odaadta, becsengetek. Azt mondják, hogy várjak.

    Várok, de mire. Mi van? Mi történik? Zsófi hol van? És a baba? Aztán eltelik kb húsz perc. Nagyon lassan múló, hosszú húsz percről beszélünk. És végre kinyílik az ajtó, egy növérke kihoz egy kicsit gyűrött, morcos babát, s mint már két alkalommal megint gondolkodás nélkül exponálok, nem tudom hol vagyok, mi történik. Az ajtó bezárul, baba el, s próbálom feldolgozni a csodát. Egy baba, egy kis ember lett kettőnkből. És nem előszőr, s mégis ugyanannyira meglepő, felfoghatatlan és csodálatos.

    Ötre mehetek vissza, addig Zsófi lábadozik, s Misi is szokja az új körülményeket. Ezután lesznek képek a bejegyzés elején.

    Köszönet innen is a sok twitter gratulációért!

    Addigis a legfontosabb adatok:

    • 2012. 04. 16. 9:41
    • 55 cm
    • 4.1 kg
  • BME Prezi

    A Szabad komputer algebra rendszerek mikrokonferencián a GeoGebra felsőoktatásbeli használatáról tartottam egy rövid előadást. Zsolt a GeoGebra közösségről mesélt. Péter előadása pedig kis belátást engedett a Sage rendszerbe.

    A szervezők megkértek, hogy rögzítsem előadás közben a képernyőt, így fel is dobtam a YouTube-ra. Vigyázat, fél óra, s unalmas így hang nélkül.

    httpv://www.youtube.com/watch?v=mzZF-SCllBw

    Az eseményről készül(t) videófelvétel is, így ha az majd valamikor eljut hozzám, akkor megosztom Veletek azt is.

    Itt pedig a prezi, amit az eseményre készítettem:

    Ma angolul előadás, holnap Smartmobil!

  • Donald kacsa matekországban

    Zseniális! Boldog szombati munkanapot! 🙂

    httpv://www.youtube.com/watch?v=YRD4gb0p5RM#!

  • konferenciadömping

    Március elején volt az OpenSource konferencia, az ottani előadásom megtekinthető itt.

    Jövő héten kedden a BME-n a Szabad komputer algebra rendszerek mikrokonferencián beszélek a GeoGebráról. Szerda megint a GeoGebráról szól. Meghívó itt, weboldalt hozzá nem találtam:

    Hungarian Association of British Alumni

    Dear Members and Friends
    of the Hungarian Association of British Alumni,

    You are cordially invited to attend the next session of our “6 o’clock tea” series,

    “GeoGebra: Dynamic Mathematics for Everyone.”
    New potentials in changing mathematics and science education

    A presentation held by

    Dr. Zsolt Lavicza, University of Cambridge and
    Balázs Koren, ELTE University

    on Wednesday, 28 March 2012 at 6 p.m.
at the Elizabeth Room of the Almamáter Restaurant, Budapest Business School (Gazdasági Főiskola Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kara)
    1054 Budapest. Alkotmány u. 9-11.

    Csütörtök pedig az Okostelefonok napja.

  • foursquare a modern társasjáték

    A foursquare egy nagyon izgalmas dolog. Itthon a legtöbben nem arra használják, amire ki lett találva.

    A foursquare alapvetően a fenti videóban is látható csináljuk együtt, járjunk közösen jól mentalitás terméke. Itthon a hogyan nyúljam le a mayorshipet a galád csibésztől, aki jelenleg regnál az adott helyen társasjátékká degradálódott le a 4sq. Ami nem jó. Mert ennél sokkal több van a rendszerben, s nagyon jó dolgokat lehet kihozni belőle. Ha egyre több szórakozóhely, áruházlánc, stb. ráébredne az ebben rejlő lehetőségre, s ezzel egyidőben itthon is fény gyúlna a fejekben, s nem csekkolna mindenki minden görbe fánál, akkor beköszöntene a digitális Kánaán.

    Jelenleg a foursquare-en itthon két céllal megy a játék. Az egyik a badge gyüjtő kisiparosoké, akik folyamatosan monitorozzák az elérhető badge-k listáját, s amint valami új van, már keresik is a kiskapukat, hogyan lehet “virtuálisan amerikai focit nézni”. A másik a mayorship hajkurászók kicsiny csapata. Akiknek a célja minél illusztrisebb helyekre felírni a nevüket, ezzel is jelezve, hogy ott ők a főnökök.

    Van egy kis harmadik csapat, csekély számmal, akik a pontokat gyüjtik, s mindig elképszető “csekinszámmal” szerepelnek a toplista tetején.

    Bármelyik játékba kezdesz, magába tud szívni, hirtelen azon kapod Magad, hogy becsekkoltál-e már, s hány nap múlva leszel mayor, jártál-e azon a helyen, ahol veszélyben a mayorshiped… Ez egy játék, de a játékból könnyen szenvedély lehet. Óvatosan, s okosan játszunk! A foursquare jó móka, de igazán akkor válik játékká, ha együtt játszuk. Ne a másik kiszorítása legyen a cél, hanem rendezvények hirdetése, helyek ajánlása. Ne csak csekkolj, jelezd a többieknek, hogy az adott helyen jó a pizza, de elrontják a kávét, stb. A foursquare hasznos lehet, ha ésszel, s együtt használjuk. A játék megmarad, de értelme is legyen.

    U.I.: Mielőtt bárki azt gondolja, hogy az iskolai mayorshipem elvesztéséből adódó bánat iratta velem a bejegyzést, az téved. Jártam már virtuálisan külföldön, ismerem a kiskapukat a rendszerben, de sokkal nagyobb öröm a játékot a szabályok szerint játszani. Ha vissza akarnám szerezni a mayorshipet, rengeteg eszköz áll rendelkezésre, hétvégi, szünetbeli bejelentkezésekkel pillanatok alatt visszaszerezhetném. A játék maradjon játék! 🙂