Category: blog

  • App.net, a kihalt Twitter

    Pár hónapja, amikor az App.net bevezette a meghívás alapú ingyenes accountokat, Syck meghívott. Az accountom azóta is él, fent vana telefonon, tableten, gépen a kliens, de nem használom. Szép, sok esetben okosabb, mint a Twitter, de nincs közösség. Közösség nélkül pedig egy közösségi oldal halott.

    Másik bajom, hogy ezt tényleg nem gondolta senki komolyan ugye, hogy a Twitter vetélytársa lesz egy szolgáltatás ilyen béna címmel, hogy https://alpha.app.net/kobak. Nem sokkal egyszerűbb a https://twitter.com/kobak? Minek a felesleges extra aldomain? Másrészt az App magában kevés, mert mindnki az alkalmazás szóra asszociál, tehát már a nevében is fontos a “pontnet” a végén.

    Érdekes, hogy rengeteg Twitter szerű oldal indult már el, s halt meg rövidebb vagy hosszabb idő után, sok még most is létezik, de már inkább csak vegetál. Az App.net azonban valamiért felkapott, s ez legalább egy időre kiemelte a többi közül. Pedig nem úttörő sem a fizetős, sem a meghívásos rendszerben. Talán a legnagyobb előnye, hogy támogatják a 3rd party klienseket. A nagyobb portálok, s cégek szinte mind jelen vannak a rendszerben. Így egy potenciális felhasználásának a Google ReaderA Google lelövi a híres RSS olvasóját a nyáron. leváltását tudom elképzelni. Az ember követi azokat a usereket, akik a megfelelő követendő oldalt képviselik, s máris ott a remek információ. Persze ugyanez működhet a Twitteren is, de ott azért egy csomó más információ is keveredik a rendszerbe.

    Néha-néha még benézek, de azt hiszem részemről az App.net is halott projekt, pedig jól indult. Ti vagytok fent? Akkor kövessetek, s meséljétek el miben jobb a Twitternél! Mármint azon kívül, hogy kevésbé zajos, mert ez világos, hiszen alig vannak rajta. Örülnék neki, ha meggyőznétek arról, hogy jó…

  • mi az a medium.com?

    A medium.com olyan, mint GMail. Ezen most valószínűleg páran meglepődtök. Abban az értelemben, hogy annak az indulásakor éreztem ugyanezt a be akarok kerülni játékot, s emiatt speciális helyzetet. A medium egy új blog felület. Blog vagy mikroblog, ezek között nem szabok különbséget. Tulajdonképpen a blogolás Twitterje akar lenni. A Twitter letisztultságát, egyszerűségét akarták a fejlesztők átültetni az oldalba. A bejelentkezés is Twitter autentikációval lehetséges.

    A felület szép, egyszerű, tényleg csak az írásra kell koncentrálni. Nincs biztonsági frissítés, plugin update, spam kommentek hajkurászása, stb. Cserébe persze messze nincs meg az a testreszabhatóság és szabadság, mint amikor saját motoron blogolunk. Döntse el mindenki, mit szeret jobban. 🙂

    Belépés után, új bejegyzést lehet írni, piszkozatainkat nyithatjuk meg, ezenkívül saját adatok, aktivitás, s kapunk egy statisztikát is.

    medium.com stats

    Viszont nincs lehetőség pl. saját Google Analytics kód megadására, pedig azt még a megboldogult Posterous és a Tumblr is támogatja. Kénytelenek vagyunk a Medium által adott adatkora hagyatkozni.

    A beíró felületet nagyon hamar megszerettem. Remek. Egyetlen bajom, amit le is írtam itt, hogy videót nem tudok embeddelni, vagyis megjeleníteni a bejegysésen belül. A többi extra gombra, amik pl. a WordPress felületen megvannak, nem is nagyon van szükségem, elegendő a Medium által adott pár gomb.

    Összességében két gyors bejegyés után is felemásak az érzéseima felülettel kapcsolatban. Néha fogok oda is írni, de számomra messze van az elsődleges blog felülettől.

  • új flickr

    Megújult. Azt hittem ma, de szóltak, hogy ez már tegnapi történet. A legizgalmasabb ügy azt hiszem a méret. Flickr got Biggr. 1 terabyte ingyen tárhely jár mindenkinek. S mindez ingyen.

    Screen Shot 2013-05-21 at 15.15.51

    Azaz nincs kicsinyítés, nincs vacakolás, mehet minden fel, a Flickr eltárolja. Sokat javítottak a design-on is. Úgy tűnik a Yahoo kezd magára találni.

    Ezzel a Biggr játékkal persze jól elmosták a Pro és nem Pro userek közötti határt, de ez legyen életünk legnagyobb baja.

    A Flickr felvette a kesztyűt a megújult Google Photos, s a mobilfényképezést uralni kívánó Instagrammal szemben. A mobil alkalmazás is egyre jobb lesz, s erősen gondolkozom, hogy a mobiltelefonnal készített képeim mostantól egyenesen a Flickrre kerülnek, s onnan küldi majd az ifttt az instagramra azokat.

  • anonim internet

    Diákjaim, s kollégáim egy dologban ugyanúgy viselkednek, ha rendelkeznek okostelefonnal. A nyílt wifi hálózatokra boldogan, s azonnal csatlakoznak. Ennek azonban veszélyei lehetnek. Igen, ilyen dolgokat gondoltam fontosnak a Biztonságos Internet előadáson.

    Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy sajnos nem mindenki jó szándékú, s emiatt lehetnek olyanok is azon a nyílt wifi hálózaton, akik kihasználják a tudatlan jószándékú internetezőket. Mire gondolok? Például a remek droidsheep nevű alkalmazásra. Ami bár nem érhető el a Play Store-ban (de talán nem véletlen, hogy a Droidsheep guard azért bekerült), de könnyen beszerezhető. Telepítés után pedig csak türelmesnek kell lenni, s az app ontja magából a körülöttünk netezők Facebook/twitter, s egyéb weboldalakhoz való hozzáférését.

    Ugye ezt Te sem szeretnéd? Hogyan lehet ezen ellen védekezni?

    Két Android alkalmazást szeretnék bemutatni. Mindkettő jól működik, s mindkettő picit más.

    OrbotPlay Store link

    Az orbot app a híres / hírhedt Tor anonim proxy hivatalos android alkalmazása. A Tor lényege, hogy elrejt mindenki elől.
    Az app kétféle módon működik.
    1) root jog esetén képes minden forgalmat az alkalmazás keresztül vinni a proxy szervereken, így minden forgalmunk biztonságban, illetve rejtve van a világ elől.
    2) ha nincs root jogosultsága az alkalmazásnak, abban az esetben a böngészőben, illetve minden egyes alkalmazásban be kell állítani, hogy proxy segítségével csatlakozzon.

    Az orbot nagy előnye, hogy ingyenes, s az egyik legnagyobb biztonságot nyújtó alkalmazás. Hátránya, hogy random kapunk IP címet, így nem tudjuk magunkat pl. Amerikába “hazudni”.

    Private Internet AccessPlay Store link

    Erről már esett szó itt az oldalon is. Nekem a Private Internet Access minden tekintetben a kedvenc VPN szolgáltatóm. Az éves díj egész baráti (<$40), s cserébe rengeteg átjáró használható. Itt egy részletes leírás a Private Internet Access szogáltatásairól.  Ha amerikai IP címre vágyom vagy csak a sebesség a fontos, lehetőség van a mozgásra. Vannak p2p barát átjárók, ha valaki esetleg biztonságban rosszalkodna. Amiért bekerült a PIA ebbe a körbe az a nemrég megjelent Android alkalmazás.

    Eddig is simán be lehetett állítani vpn kapcsolatot a beállítások részen, de akkor ha más átjárót akartam használni, akkor vagy át kellett írni, vagy újat felvenni, nem vokt túl kényelmes.
    Az ingyenes alkalmazásban ezek mostantól sokkal egyszerűbben működnek. Ping alapján ki tudom választani melyik átjáró leggyorsabb, vagy a neken szimpatikus országot választhatom. Csatlakozás utána már csak egy tapp.

    Mostantól senkitől nem fogadunk el kifogást, ha esetleg feltörik a Facebook fiókját mert a mekiben netezett.

  • Facebook tablet app

    A Facebook mobil alkalmazásai mindig hagytak némi kívánnivalót maguk után. Persze pár év alatt azért eljutottak a használható szintre. A Messenger alkalmazás pedig a kezdetek óta eléggé rendben van.

    Sajnos a Facebooknál még nem fedezték fel a tableteket. Illetve elfelejtették, hogy esetleg arra is kellene optimalizálni az alkalmazást. Így néz ki a Facebook alkalmazás a Nexus 10-en:

    facebook_tablet_fail

    Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy tableten így kell kinéznie az oldalnak/alkalmazásnak?! Főleg, amikor a felbontás 2560×1600 és a Facebook a képeket WebP formátumba tömöríti.

    És persze van rengeteg pozitív példa is a terület okos kihasználására. Mutatok kettőt, ahol élvezhetően lehet használni az alkalmazást tableten is.

    Google Plus app:

    2013-05-05 10.44.02

    Persze, az a Google sajátja, ismeri az eszközt, stb. merülhet fel. Igenám, de az IMDB is vette a fáradtságot, hogy szép alkalmazást készítsen:

    imdb_tablet

    Hajrá Facebook, bízom bennetek, hogy egyszer sikerül majd jót alkotni…

  • a Tumblr

    A Tumblr nekem nagy talány. Írtam már róla többször, hogy vagyok rajta, s jelenleg a kobak.tumblr.com remekül működik hodeszka.hu címen.

    Oda pakolok ezt-azt, reblogolok vicces tartalmakat, de néha rá kell jönnöm, hogy valahol a saját blogomnak csinálok “konkurenciát”. Az itteni bejegyzések kimennek oda automatikusan, így onnan is követhetőek az itteni történések. Bele van kötve az instagram, s minden jó. Remek platform, de valahogy mégsem érzem teljesen magaménak.

    És a szombati blogposztra utórezgéseképpen megjegyzem, hogy vannak még régi motorosok, akik nem megszüntek, hanem átmentek a Tumblr-re.

    Ismét egy lista a teljesség igénye nélkül.

    Továbbra is követem őket, ám a Tumblr egyébként remek reblog szolgáltatásának köszönhetően egyre több a rövid, nem túl tartalmas bejegyzés náluk.

    Egyszóval fura jószág ez a Tumblr. Egyik nap szeretem, másik nap nem. A hodeszka marad, s a blogom is. Egyelőre (még) nem olvadunk össze.

    A bejegyzés végére betettem Hargita “Darthwalk” Nándi kommentjéből ezt a mondatot, amiben egyben összefoglalta az egész bejegyzést:

    Viszont tumblren nem lehet szetvalasztani az eredeti tartalmat a reblogolttol igy elveszik a blogod ertelme, igy is teged tukroz, csak sokkal sokkal higabban.

  • blog #minekvan?

    A címbeli kérdés volt, ami elsőnek szembejött ma a twitteren.

    2013. Twitter, Facebook, Google Plus, Tumblr, s még ki tudja milyen szolgáltatások vannak, s mégis vagyunk még egy páran, akik saját domainen, saját motorral blogot üzemeltetünk, mitöbb, írunk.

    Miért? Mert pl. volt egy szolgáltatás, úgy hívták, hogy posterous. Megszűnt. Mindenki csomagol, s fejvesztve menekül.

    posterous megszűnt

    A saját motor mellett tehát mégis vannak érvek, persze rengeteg dolog szól ellene. A kérdés másik fele, másik értelme, a minek írjuk, minek csináljuk. Mert jó. A blogírás egyszerűen jó érzés. Leírni, megosztani, sőt tanítani lehet. Ez nekem tanárként mindig is nagy élmény volt. Az iskolában, egyetemen matekot tanítok, s ha mellette van egy kis idő, persze igyekszem átadni valamit a világszemléletemből is. A blogom az utóbbiról szól. Itt a véleményemet, s az engem érdeklő dolgokat lehet elolvasni.

    És vicces (najó, a vállalhatatlan kezdet után egész emberi bejegyzéseket is képes voltam létrehozni) utánaolvasni, végiglapozni, hogyan változott az érdeklődésem, írásom az évek során.

    Megint másik érdekes dolog, hogy a blogok, akiket kezdetek óta olvasok, követek már alig funkcionálnak.

    A régi nagy hősök:

    Vannak még blogok, amik időközben átalakultak, rengeteg új blog került bele a feedolvasómba, azonban ők azok, akikkel a kezdetek óta keresztbekommentelünk, goldenblogokon találkozunk, stb. És ha nem lett volna kommentelés, hogyan értesültünk volna egymásról!?

  • Stephanie Welker Craiglist Scam

    Amikor külföldön járok általában megnézem miféle jó cuccokhoz lehet hozzájutni a Craiglisten. Így jutottam Koreában egy Motorola Atrixhoz, amit Zsófi azóta is boldogan használ, vagy Mountain View-ban a Magyarországon található (azt hiszem) egyetlen Nexus Q-hoz.

    Ahogy nézelődtem, találtam is egy remek hirdetést, Nikon D300s, alig használt, 400 dollár. Nagyon baráti ár egy ilyen remek (igaz nem mai darab) fényképezőgépért. Telefonszám nem volt (ez már intő jel lehetett volna), így írtam egy e-mailt.
    Pár napra rá érkezett a válasz:

    Hi, I am getting back to you regarding the Nikon D300S, from Craigslist

    My name is Stephanie and I am now in Toronto.
    Please take a look at the pics attached to this email.
    About the camera I can say it’s mint as it only has 2000 clicks.
    I tried to be as thorough as I could with the presentation so you can have all the info if you decide to go ahead and buy it.
    Let me know.

    Thanks,
    Stephanie

    Mivel még képek is voltak mellékelve, teljesen hihetőnek tűnt az ügy. A Denver és környéke Craiglisten volt a hirdetés, így kicsit szokatlan, hogy Torontoba került a hölgy, de én is csak átmenetileg voltam Denverben, így nincs ezzel gond.

    Miután megírtam, hogy persze érdekel, érkezett a következő válasz:

    I have found a company called Parcels Please that will deliver the
    camera to you in the US and allow you to check the camera before I
    receive the payment. You will be in control of your money and I will be
    in control of my camera.
    I will use 2 day delivery and I will take care of the shipping fee.
    Please have a look at their procedure and we will go from there.

    http://www.tr-parcelsplease.com/en_language.internet.transactions/third.party.html

    Thanks.

    Jól hangzik, de közben hazaértem Magyarországra, így tisztáztuk, hogy persze működik a shipping akár Magyarországra is. Amikor bármit vettem, akkor előtte találkoztunk, megnéztem, tényleg az, minden tökéletes, s csak utána fizettem. Ez a szolgáltatás pont erre való, csak abban az esetben, ha nem tudunk személyesen találkozni. Remek!

    Hi Balazs,

    I’ve checked with them and I can send you the camera there via the same
    service 😉
    So all I need from your side is your name and address.

    Thanks.

    Remek, minden OK, elküldtem neki a címemet, mire kaptam egy számlát.

    parcels_please_Canada_scam

    Itt kezdett büdössé válni az ügy.

    1. Western Union, Erica Moffett, az meg kicsoda?
    2. Hopp, megjelent a csomagban egy objektív és egy memória kártya, amiről eddig nem volt szó, mintegy 120e Ft extra értéket képviselve
    3. A whois tr-parcelsplease.com eredménye bizony titkos, hmmm… A whois parcelsplease.com korrekt eredményt hoz.

    Ekkor elkezdtem kutakodni, s a következőket találtam. A parcelsplease.com egy létező brit cég, akik valóban azt csinálják, amit nekem Stephanie Welker ajánlott, viszont nekik nincs Torontóban kirendeltségük. Mivel ők britek, s a pénzt is Angliába kellett volna küldenem, emiatt Erica Moffett szerepe Angliában majdnem hitelessé tette a dolgot. Az extra objektív csapta ki a biztosítékot, illetve a domain nem létezése.

    Amikor rating parcelsplease kereséseket futtattam, akkor mindig az “anyacég” értékeléseire jutottam, amik nagyon pozitívak. Viszont eljutottam a ScamBook már feketén-fehéren leírta, amit a belső csilingelő hang már éreztetett. Itt valóban piszkosul nagy csalásról van szó.

    Az e-mailemre, hogy árulják el milyen kapcsolat van a Parcelsplease brit és kanadai ága között, erre már egy hete nem érkezett válasz.

    A történet lezárva. Tanulság: A Craiglist és az összes apróhirdetési oldal jó. Viszont mindig nyitott szemmel kell járni, mert vannak emberek, akik kihasználják a hiszékenységedet. Csak személyes átvétel, telefon után szabad vásárolni. Ha helyben meg tudod nézni az árut, s utána döntöd el, hogy megveszed-e, akkor gond nem lehet belőle.
    Azért, hogy pozitívan fejezzük be a dolgot, a Nexus Q-t pl. az OpenFeint egyik alapítójától vettem, így nem csak a Q-val, de egy hasznos kapcsolattal is gazdagabb lettem. 🙂

  • $5 table on the Strip

    When we were in Las Vegas and started to play BlackJack we were looking for $5 tables. Being a newby you don’t want to go for bigger bets. You can find $15+ tables in every casino on the Strip. To find a $100 minumum table is much easier than the $5.

    Finally we found one in the Circus circus. I have to admit, that it was much less fun to play at that table and the dealer was less helpful than at other tabes. Playing BlackJack is fun and the dealers are very helpfull in every casino. In Las Vegas everything costs a bit more than anywhere else, but if you gamble in a casino you get all your drinks free.

    My advice for Las Vegas:

    1. Go for a $10 table. Let the dealer know that you are a beginner. The other players at the table and the dealer are going to help you. You are one big team versus the casino. 🙂
    2. You get drinks free as long you are playing.
    3. Never play at BlackJack machines. You can’t talk to the dealer and the other players.
    4. Decide how much is it worth for you to play BlackJack. Separate that amount and only use that for gambling. If you loose it, that is the cost of the fun (like a movie ticket, etc.).
    5. Have fun, do not play for winning money.