Valamikor 9 hónappal ezelőtt kezdtük el a gondolkodást. Adott volt egy ötlet, s lett belőle rengeteg munka. A vége pedig még nagyon messze van. 🙂 De kezdjük az elején!
Moduláris tok? iPhone-ra?
A Project Ara (régi nevén Phonebloks) régi nagy kedvencem. A Moscase valami hasonló dolog. Egy keret (bumper), amibe került 3 szenzor, de a lényeg, hogy a hátlapok tetszőlegesen variálhatók, így pedig a funkcionalitása szinte végtelenségig bővíthető.
És még egy jó ok, miért jó tanárnak lenni. Rengeteg tanítvány került már ki az elmúlt évek alatt a kezeim közül. És ők sokfelé tevékenykednek a világban. Közülük került ki az is, aki a keret végleges formáját tervezte, s tanítványom volt, aki csapatával az alkalmazást készíti a moscase és az iPhone közötti kapcsolat kezelésére.
Miután a kezdetektől összeállt egy mostanra végleges csapat, mindenki megkezdte a feladatát. Készültek a tervek a keretre, megindult a szenzorok kiválasztása, megfelelő microcontroller, áramkörök, nyákok, Apple chipek, s még sok olyan dolog került a látóterembe, amiknek a létezéséről se tudtam. És mindezidáig ez sose zavart. De örülök, hogy folyamatosan tágul a látóterem. Jó pap holtig tanul, tartja a mondás.
Ahogy olvasható nem kis csapat állt össze a moscase fejlesztésére. Eleinte többnyire egyéb munka mellett, szabadidőben, családtól, barátoktól elcsent percekben történt a fejlesztés. Amikor kb. egy hete kiléptünk a nyilvánosság elé a Kickstarter oldalon, nem tudtuk milyen lesz a fogadtatás. Ezért is tettük meg ezt a lépést. Már azóta sokat igazítottunk a terveinken.
A Kickstarter egy másik történet. Videó készítés, jutalmak rendszerének kiválasztása, végösszeg meghatározása, mind-mind nehéz döntések, több megbeszélés sorozata volt.
$150,000?
Nagyon sok esélytelen, rosszul határoztátok meg, el fogjátok bukni, s hasonló kijelentésekkel találkoztunk már. Mi sem rózsaszín ködben élünk. De reménykedünk. Miért nem tizedennyit írtunk oda, s akkor ha gond van, a család és a barátok összerakták volna a pénzt? Pont ezért. Mert ez nem erről szól. A Kickstarter célja kettős:
előrendelés felvétele, a tömegtermelés beindítása
reklám, s igényfelmérés
Az utóbbi kétségtelenül sikerült, hiszen tegnapi nap a TechCrunch címlapján volt a projekt. Rengeteg megkeresés, s kapcsolat alakult ki, amióta elindult a kampány. Az előbbi sikerrességéről pedig három hét múlva beszéljünk majd! Ha nem sikerül, akkor rengeteg dologról el kell gondolkodnunk. Ezt egyébként most is megtesszük. És izgalmas kérdés, hogy ha ebben az esetben is eljuttatjuk a tömegtermelésig, akkor azt milyen egyéb külső tőke bevonásával tudjuk megoldani.
TechCrunch
Kedden a magyar sajtónak mutattuk be a Moscase-t, minek hatására sok itthoni médium foglalkozott a projekttel. Azonban a cél a tengerentúl, s az amerikai piac meghódítása, az ottani vevők megszólítása. Bár az itthoni cikkek is sokat segítettek, de nem volt elegendő ahhoz, hogy az amerikai piacot meghódítsuk.
Néhány amerikai techblog kivételével azonban úgy tűnt tegnapig, hogy nem tudjuk megszólítani az embereket. Ez megváltozott.
Szombaton a StartupAddVenture rendezvényen jártam. Maga a rendezvény is jó volt. Meglepően jó. Ezt azon is le tudom mérni, hogy rengeteg dolgom lett volna, volt nálam laptop, de nem is vettem elő. Színvonalas előadók, érdekes előadások voltak egész nap.
Tagadhatatlanul az volt persze a célom, hogy John Biggs-el beszélni tudjak. Ha sikerül neki bemutatni a Moscase-t, s azt érdekesnek találja, akkor talán meg tudunk jelenni valamikor a TechCrunch hasábjain. Az előadások alatt kerestem szememmel, de nem láttam sehol. Amikor észrevettem, megszólítottam, de lepattantam róla. Épp dolgozott valamin.
Másodjára sikerrel jártam, beszéltünk 1 percet. Előtte épp Vitaly “pitch” előadása ment. Hát ez volt az én elevator pitch-em.
(…)
Send me an e-mail.
OK, but what’s the guarantee, that it won’t end up in your SPAM folder?
It will. But, I’ll check it.
Valami hasonló párbeszéddel zárult a beszélgetésünk. Ez ebéd előtt történt. Az e-mail elment.
Délután 16:20-kor lépett színpadra. Gondoltam utána újra rákérdezek. Előtte nem akartam zavarni. De az előadás azzal indult, hogy megkereste egy fickó, s mutatott neki valami Moscase nevű dolgot. És most kint van a TechCrunch címlapján.
Ekkor veszített el engem, mint közönség, mert az előadása alatt a Viber, Hangouts, Messenger, s hasonló alkalmazásokban jártam könyékig. Ezért utólag is bocs, John! 🙂
Utána megköszöntem neki. Már csak itthon láttam, hogy kaptam még egy levelet, hogy beszéljünk. De arra már hiába válaszoltam. Bezárult az ablak. John Biggs elhagyta Budapestet. 1 perc. 1 benyomás. Nekem sikerült. És máig nem hiszem el. Mázli, a Hold állása? Nem tudom. De örülök neki. Nagyon.
az egyik Facebook csoportba került be a fenti írás
Egyébként meg hihetetlen felelőség lehet egy ilyen méretű tech lap szerkesztőjének lenni. Talán kicsit túlzás, de élet és halál urai. Ha kikerül valami a címlapra, akkor ott bármi történhet. Ha nem, akkor lehet, hogy olyan projektek halnak el, amik egyébként sikeresek lehettek volna.
Az előadása egyébként arról szólt (ami átszűrődött az üzenetek kavalkádján), hogy felejtsük el a PR dolgokat, ne küldözgessünk leveleket, meg egyéb baromságokat, mert úgyse olvassák el. Ezt egyébként az androidportal kapcsán én is tudom. És aki a pisilés közben bepróbálkozik nála, az végleg elásta magát, a projektjét, s mindenét. 🙂
Moscase
Egy olyan projekt, amiben egy teljesen új területen próbálhatom ki magamat. Egy fantasztikus csapattal dolgozhatom együtt. Siker lesz-e? Nem tudom. Remélem. Ha láttok benne fantáziát, nyomjátok meg a gombot, s támogassátok! Ha azt hiszed $1 nem számít, akkor tévedsz. Nagyon sokat számít. Az a Te like gombod a Kickstarteren. Köszönjük. 3 hét múlva visszatérünk a témára! 🙂
Az első Android az oktatásban előadásomat még a Telenor Okostelefon Akadémia elődjén, a Telenor Android Workshopon, 2011-ben mutattam be. Azóta elrepült az idő, képzés van az egyetemen, s rengeteg helyen beszéltem már a témában.
Azonban az alkalmazásokat, amikről beszéltem, még csak a prezentációban linkelve voltak megtalálhatók, illetve 1-1 appról írtam már itt a blogon. Most egy listába összeszedtem azokat az appokat, amikről beszéltem előadásban vagy az órán. Ez a bejegyzés folyamatosan bővülni fog. Javaslatokat is örömmel fogadok, s tervben van egy sokkal jobb rendszerezés is. Illetve amúgy egyáltalán egy rendszerezés. 🙂 Érdemes lesz visszatérni erre az oldalra később is majd.
Eredendően a Slice.it alkalmazással indult ez a gyűjtemény. Még az okostelefon appok hőskorában a geometriai alakzatok felszeletelését lehetett játékosan tanulni. A paperama ehhez hasonló. Érdemes tenni vele egy próbát.
Ismeritek a kié a hal? című kérdést, amit az emberiség csak 2%-a tud megoldani. Nos, ilyen feladatokat lehet itt gyakorloni, megcsinálni. Hajrá, jó játékot! Legyél okosabb, mint Einstein! 🙂
A kettes számrendszerre mindenki úgy gondol, hogy az valami borzasztó dolog. Közben pedig ez az alkalmazás megmutatja, hogy a kettes számrendszer is lehet fun.
Divisor
Oszthatóság gyakorlására érdekes és játékos alkalmazás.
Prímtényezőkre bontást tudtok vele gyakorolni. Arra kell csak odafigyelni, hogy az osztókat szigorúan növekvő sorrendben fogadja csak el az alkalmazás.
A SuDoKu valószínűleg mindenkinek ismert. És szeretik is sokan. A KenKen a SuDoKu-nak a kicsit matematikaibb változata. A játék menet hasonló, azzal a különbséggel, hogy számolni is kell benne. 3×3 nehézségtől a 9×9 nehézségig lehet gyakorolni.
Ez a legelső alkalmazás, amiért pénzt adtam. Azóta se bántam meg. A Wolfram|Alpha app segítségével közvetlenül csatlakozhatunk a Wolfram tudásbázishoz. Hihetetlen mennyiségű adat, elképesztő lehetőségek. Internet kapcsolat szükséges a használathoz!
Photo Math
Az ingyenes alkalmazás, amelyik megoldja helyetted a feladatokat. Hatalmas újdonság, tele vele a média. Mindez egy fél éve. Mára eltűnt. Az Android megjelenés is váratott magára. Nem tökéletes a feladatmegoldás, kevés műveletet ismer. Ennek ellenére jópofa játék, érdekes órákat lehet tartani vele, amikor a diákok enne segítségével tudják ellenőrizni a megoldásukat. Windows Phone verziója is van.
A Mathpix a Photo Math-hoz nagyon hasonló alkalmazás. A lényege ugyanaz, lefényképezett egyenletet meg tud oldani. Fontos különbség, hogy míg az előbbi alkalmazás a nyomtatott szövegre fókuszál, addig a Mathpix az írott egyenletek megfejtésében is segíthet.
A MyScript Calculator és a többi alkalmazásuk is a kézírás felismerés kiaknázásáról szól. Milyen jó, hogy még tanulunk itthon kézzel írni! A tabletek, telefonok képernyőjére tollal vagy az ujjunk segítségével rajzolhatjuk be a megoldandú műveleteket. Azokat pedig felismeri, majd kiértékeli az alkalmazás.
Find the sets
Közös tulajdonsággal rendelkező elemeket kell kiválasztani, halmazokat kell képezni. Érdekes logikai játék.
Az Euclidea készítőinek másik játéka. Egy négyzethálós lapon kell matematikai problémákat megoldani. A nevéből adódóan olyan geometriai feladatokkal találkozunk, ahol Pitagorasz híres tételét kell többször is alkalmazni.
Sajnos ez a konkrét alkalamzás már nem létezik. De történelmi okokból itt marad az app. 🙂 Megszámlálhatatlan alkalommal mondtam már el előadáson, órán, akárhol azt a történetet, amikor Bori lányunknak kerestem egy alkalmazást a számjegyek megtanulására. Amikor ráleltem erre az alkalmazásra, hagytam, had játszon vele. Dani fiúnk, a maga 4 évével szintén akart játszani. Ennek eredménye az lett, hogy 4 évesen tökéletesen ismerte már a számokat, tudott összeadni, s nemsokára már a helyiértékeket is tudta kezelni. Csak azért, mert játszott.
Salman Khan eleinte unokaöccseinek tartott video oktatást. Azóta már az egész világnak. Khan is egy TED előadás után lett világhírű. Mára a khanacademy történelem, programozás, s további területekkel bővül a kínálat.
A fenti alkalmazások tabletekre érhetők el. A GeoGebra egy teljesértékű matematika és természettudományos alkalmazás. Fut böngészőben, s minden operációsrendszeren. Volt némi részem is abban, hogy elindulhatott a tablet alkalmazás fejlesztése.
A Desmos egy online grafikus kalkulátor. Lelkes fiatal csapat fejleszti San Franciscoban. Az irodájuk tetejéről rálátni a városra. 2 éve jót dumáltunk velük, amikor ott jártam. De a fő értéke az, hogy gyors, s letisztult, 21. századi oktatási alkalmazás.
Egy kanadai fiatalember és csapata fejleszti ezt a remek iPad alkalmazást. Általános iskolások számára gyakorló feladatok, játékok. Egyelőre nem a magyar tantervet követi, de igény esetén kapható erre is a fejlesztő.
Egy újabb remek és szép alkalmazás a világ matematika ismeretének a tenyerünkbe költöztetésére. Angolul tudóknak praktikus lehet egy zseblexikon a matematika szerteágazó területeiről.
A Graphert nem akkor a csapat készíti, mint a GeoGebrát vagy a Desmost, ennek ellenére érdemes tenni vele egy próbát. Függvény ábrázolás, grafikon készítés.
Matematikai játék. Alapműveletek, fejszámolás, gyorsaság, pontosság. Érdekessége, hogy itt nem előre megadott válaszokból kell kiválasztani a helyes eredményt, hanem nekünk kell begépelni egy számológép szerű felületen. Nagyon jó gyakorló feladat. Nem csak alsóban, de később is. A fejszámolás, pontosság folyamatosan fejlesztendő.
Osztályteremben, otthon, kocsmában, bárhol. Játszatok egymás ellen! Ki a jobb? Gyümölcsöt szeletelni bárki tud (nagyjából a Fruit Ninja kész személyes módját vették alapul a fejlesztők). De milyen vagy az alapműveletekben? Összeadás, kivonás, szorzás, osztás diszciplinákban lehet versenyezni.
10 pontot kell szerezni. Rossz válasz -1 pont. Az nyer, aki előbb eléri a 10 pontot. Tanórán levezetésnek, bajnokság a haverokkal, stb. rengeteg esetben használható kiválóan az alkalmazás.
A MineCraft az a játék, amit sose mertem kipróbálni. Rengeteg ember a környezetemben szabályosan függővé vált. Miért szerepel mégis itt? Mert egy olyan végtelenül egyszerű virtuális világot lehet felépíteni, ami okosan használva elképesztően hasznos lehet az oktatásban. Képzeljük el, amikor történelem órán egy osztály(nyi rabszolga) virtuálisan építi fel a piramisokat, így “saját bőrükön” tapasztalva milyen monumentális építmények a piramisok. Rengeteg egyéb felhasználása is lehet.
A Brilliant.org hasonlóan a Lumosity-hez azt tűzte ki célul, hogy mindenki okosabb lesz, aki az oldalon eltöltött némi időt. Míg a Lumosity különböző kognitív készségek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, a Brilliant a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) területekre koncentrál.
A Smart Tools egy alkalmazás gyüjtemény. Mérésekre természettudományos vagy matematika órákra. Megvehető a fenti app formájában egy csokorban, vagy egyesével ingyenesen.
Vieyra Software alkalmazások
Fantasztikus dolgok vannak itt is a természettudós tanároknak és diákoknak. Ingyenesen, de nem teszem be mindegyik appot. Erre tessék!
A Duolingo azon alkalmazások egyike, amit csak keveseknek kell bemutatni. Magyar ajkúak angolul tanulhatnak, aki pedig már az angolt megfelelő szinten elsajátította, további nyelvek tanulására adhatja a fejét. Mindezt játékosan, kreatívan. És már nyelvvizsgázni is lehet. Nem egy British Council, de cserébe ingyenes. S mindig az is marad. Nézzétek meg a háttértörténetet, mielőtt továbbolvastok. Ez egy hosszú bejegyzés.
A British Council is komolyan gondolja, hogy a nyelvtanulás és az okostelefonok, tabetek világa összehozható. http://kobak.eu/playbritishcouncil
Podcastek
Ha nyelveket szeretnénk tanulni, vagy csak egyszerűen nem a mainstream médiából akarunk értesülni a hírekről, akkor a podcastek világát ajánlom mindenki figyelmébe:
A Plickers a klikkelős tanári segédeszköz legötletesebb megvalósítása. Ha esetleg nincs minden diáknál telefon, internet, az se szabjon gátat annak, hogy interaktív kvízeket vigyünk be az órára!
A legjobbabb alkalmazás, amennyiben online teszteket, rövid felmérőket szeretnénk készíteni. A socrative weben keresztül működik, de vannak appok is hozzá. Tanár, diák, tantermi használatra javasolt.
A Nearpod készítői az ideális virtuális osztálytermet szerették volna kialakítani tabletek és telefonok segítségével. Nem csak számítógépeket alkalmazva.
Google Classroom
A Google régóta nyitott már az oktatás irányába. A Classroom egy Google szolgáltatásokra épített virtuális osztályterem.
Sajnos az itthoni oktatás egyik nagy hiányossága, hogy a prezentáció készítés és előadás alig kerül elő benne. A MoveNote kiváló alkalmazás arra, hogy prezentációt készítsünk, azt rögzítsük, majd utólag elemezzük, megbeszéljük.
A Lumosity csapat nem kevesebbre vállalkozott, minthogy segít az agyunkat fejleszteni. Kicsiknek, nagyoknak, remek fejlesztő feladatok találhatók az alkalmazásban. Sajnos nagyon hamar eljutunk a kasszához. Azonban érdemes az ingyenes résszel egy próbát tenni. Az agy fejlesztés kapcsán az utóbbi időben kaptak hideget-meleget.
A TED talán szerénytelenül is a világ legjobb előadásainak gyüjteménye. Az alkalmazásokból is megtekinthetők azok. Iskolákba, oktatásba, az ed.ted.com aloldal kész tananyagokat, diákok számára izgalmas videókat is tartalmaz.
A mese fontosságáról már írtam itt a blogon. Ez az alkalmazás abban segíti a gyerekeket és a szülőket, hogy együtt történetkockák segítségével meséket kreáljon a gyermek.
Bár gyerekeknek szánt alkalmazásról van szó, igazából felnőtteknek is jó szórakozás. A tangram érdekes kínai eredetű kirakós, ahol érdekes síkidomokból kell kirakni pl. egy macskát.
A címbeli alkalmazás egy “retro” órarend app. A retro kicsit erős, amikor egy Android alkalmazásról van szó. Akinek hagyományos órarendre van szüksége, az tegyen vele egy próbát!
Egyszer talán lesz nem demo verzió is. Sajnos egyre kevésbé vagyok bizakodó a témában. 1 éve jelent meg az alkalmazás a Zeneakadémia és a BME kollaborációjában. Szolmizálni tanít az app. mindezt játékosan. Szeretem.
Két Már három remek játék. A Dots és a TwoDots és a Dots & Co. mindkettőhárom megfigyelőképességet, logikát és kombinációt fejleszt. És remek szórakozás!
Ezt a bejegyzést nagyjából egy hete írtam, az LG G Watch R tapasztalataimra alapozva. Nem tettem ki, mert bíztam, hátha mond valamit ma Tim Cook, ami megváltoztatja a véleményemet.
Az okosórák szerintem kudarcra vannak ítélve. Legalábbis a mai Android Wear, s a ma látottak alapján attól nem sokban különböző Apple Watch is. Mert egy olyan problémára kínálnak megoldást, amit nem kell megoldani. Az okosóra, s úgy általában a “wearable device” termékkategória nem egy űrt tölt be, hanem igényt próbál gerjeszteni valamire, amire más és jobb megoldások már rendelkezésre állnak. Ott a telefon a zsebedben! Akkor miért is nézegetnél dolgokat az órádon? Ráadásul jóval kisebb kijelzőn. Az “első bejelentéskor” is kifejtettem már a véleményemet, de most hamarosan kézzelfogható eszköz is lesz. Érkezik az Apple Watch. Ma bejelentették. Itt a sarkon.
Természetesen az igénygerjesztés működhet is akár. Ebben az esetben sikeres lehet az Apple Watch is. Szép? Nekem nem annyira, de sokaknak bejön. Igényes? Az. Ötletes, hogy egyből a sporttól az elegáns területig több verzióban kerül majd a boltokba. Az Apple igyekszik a legjobbat kihozni a termékeiből, s a csapat, akik ezeken dolgoznak kiváló munkásemberek.
Ennek ellenére nem hiszek ebben a termékkategóriában. Továbbra sem. Fő problémáim:
Nem működik telefon nélkül. Így a telefon mindig a közel van. Tehát nem értem miért a kis óra kijelzőjét használnám, amikor a telefonon kényelmesebben meg tudom nézni az üzeneteket, egyéb értesítéseket. Természetesen, ha majd a telefon akkorára nő, hogy hátizsákban hordjuk, akkor újratárgyaljuk ezt a pontot!
Naponta kell tölteni. Ráadásul egy sokadik töltőtípussal, dokkolóval. Azaz, ha lemerül, nem lesz az irodában, szomszédnál, stb. töltő.
Ha mégis lesz minden ismerősnél töltő, akkor meg az lesz a baj. 🙂 Mert akkor mindenki ugyanolyan órát fog használni. Órát pedig azért vesz az ember, mert egyedi. És most ne magyarázza meg nekem senki, hogy ez nem igaz, hiszen lehet, hogy különböző szíjat fogunk használni.
Próbáltam Androidos okosórákat már. Nem jöttek be. Azok sem. Azóta volt szerencsém a Telenortól kapni egy LG G Watch R-t. Ez az az okosóra, amire először mondtam azt, hogy ez tetszik. A Moto 360 se rossz, de nekem az LG órája jobban tetszett.
Olyannyira, hogy el is gondolkoztam egy ilyen óra beszerzésén. Hál’Istennek nem tettem. Összehasonlíthatatlanul jobb a Samsung első Galaxy Gear-hez képest, amit olyan volt viselni, mintha az ember egy Nokia 3210-est szigszalagozott volna a kezéhez. Viszont volt benne fényképezőgép! 🙂 De minek…
Miért nem jó az LG G Watch R, s összességében az összes Android Wear alapú okosóra? Mert értelmetlen. Az imént felsorolt 3 pont miatt. Értelmetlen, hogy azon nézzem meg a térképen hova megyek. Értelmetlen, hogy azon válaszoljak egy e-mail vagy egy szöveges üzenetre. Persze tehetném ezt úgy, hogy megbeszélem vele. Ez viszont igazából csak akkor működőképes, ha nem egy kis ország nyelvén levelezel.
A G Watch R kiesett. Itt az Apple Watch. Mi ezzel a gond? Nem Android Wear, Apple újragondolt felület, kis tekerő. Szép nagy számok az árcédulán. Nem érzem, hogy szükségem lenne rá.
Vannak persze ötletes okosóra koncepciók, s kész termékek is. A Withings Activité az az óra, ami izléses és szép lett, akár naponta viselném. S nem kell naponta tölteni. 8 havonta! Ami azért sűrűbb, mint egy átlag óra esetében, de lényeges különbség. Az árcédula azért itt sem annyira barátságos. A Pebble Time szintén nem a naponta töltendő óra kategória, s már a kinézete sem annyira rémisztő, mint az első generációé volt.
Kiváncsi vagyok hogy jönnek be az Apple számításai. Lehet, hogy Tim Cook egy látnok, s tényleg fantasztikus termék az Apple Watch. Egy biztos, nem én vagyok a célközönség.
Valamikor pár éve beruháztam egy Eyefi kártyára. Ez az az SD kártya, amibe beletuszkolták még a WiFi-t is. Tehát mindazokon a fényképezőgépeken, amik nem rendelkeznek beépített WiFi-vel, ez a kártya megoldja a varázslatot, hogy vezetéknélkül átkerüljenek a képek a telefonomra, számítógépre. Ott Geo location kerül(het) rá, s akár azonnal továbbosztható. Ez eddig nem annyira izgalmas. Az viszont már annál inkább, ami a minap történt.
A kártyát az e-bay segítségével szereztem be, hiszen itthon hivatalosan nem forgalmazzák. Garancia már lejárt, de lehet, hogy sose volt. 🙂 Azonban egyik nap arra lettem figyelmes, hogy a gép nem akarja olvasni a kártyát. Kiszedtem, megnéztem, s kiderült, a kártya valami módon megrepedt, így gondolom érintkezési gondok léphettek fel.
Gondoltam egy merészet, s megírtam a Customer Support-nak, hogy ez van. Mit lehet tenni?
A válasz nagyon egyszerűen annyi volt, hogy küldenek egy cserekártyát. Se garancialevél, se semmi nem kellett. Mindezt e-mailben. Ráadásul megírtam, hogy az Eyefi forgalmazási területen kívül élő Magyarországon élek (persze felajánlottam, hogy van német cím, ahova küldhetik). Gond nélkül elpostázták ide hozzám a cserkártyát. 1 hét alatt meg is érkezett.
A történet ha itt végződik, már az is örömteli. Azonban az, hogy ebben a borítékban érkezett, s a Magyar Posta maradéktalanul megküzdött a feladattal, hogy eljuttassa a levelet hozzánk, az egy újabb csoda. 🙂
Igen, jól látjátok. A nevemből a Balázs még olvasható. A vezetéknevem kezdőbetűje a hatalmas zsírfolt(?) alatt még épp látható. Az utca látszik (itt kikockáztam a békesség kedvéért), házszám leragasztva, irányítószám és Budapest. Hogy Budapesten a mi utcánkban hány K Balázs lakik (Ráadásul még egy pirospont a kézbesítőnek, hogy ezekszerint azzal is tisztában volt, hogy a Balázs ebben az esetben nem a vezetéknév), erre nem tudom a választ, de feltételezem, hogy nem biztos, hogy én vagyok az egyetlen. Ha igen, akkor se hiszem, hogy a postás K Balázs név alapján tudja, hol lakunk. Neki a cím az elsődleges. Gondolom én. De lehet, hogy azok a fura vonalkák valami belső postás kódolt üzenetek?
Vicces a kontraszt a profi customer support munkatárs, s a boríték között.
Sajnos rengetegszer tapasztalom, hogy a cégek mindent megtesznek az új emberek elcsábításáért, de a meglévő ügyfélkör felőlük akár fel is fordulhat. Az Eyefi megmutatta, hogy ez nincs mindenhol így. Megírtam nekik, hogy e-bay vásárlás volt, tudta a support munkatárs, hogy garancia már rég nincs. Mégis küldött egy teljesen új kártyát. Ingyen.
Van mit tanulnia sok cégnek az ilyen ügyfélkezelésből. Hajrá Eyefi!
Bár inkább ne tenné. 🙂 Nem egy Google Translate szintű teljesen magyartalan szöveg, de azért nem ártott volna egy magyar emberrel elolvastatni, s nem ragaszkodni az eredeti angol szöveghez. És azt tudja valaki, hol adhatom meg, hogy a jövőben angol nyelven beszélgessünk?
Az pedig, hogy az Aperture-t kivezetik, nem jó hír. Nem örülök neki. A 2.0 verzió óta használom, megvettem, majd hozzá a frissítéseket is. Az elején ígéretes alternatíva volt a Lightroom mellett. Kár, hogy leépítette az Apple.
Kedves Aperture-felhasználó!
Tavaly júniusban az iOS 8 és OS X Yosemite rendszereken bemutattuk az új Fotók alkalmazást, és egyúttal elindítottuk az iCloud-fotókönyvtár szolgáltatást is, amely biztonságos, bárhonnan hozzáférhető tárhelyet biztosít a fotók számára az iCloudban.
Az OS X-re készült Fotók ez év tavaszi megjelenését követően az Aperture alkalmazás már nem lesz megvásárolható a Mac App Store áruházban. OS X Yosemite rendszeren továbbra is használhatod majd az Aperture-t, további példányokat azonban már nem fogsz tudni vásárolni az alkalmazásból.
Aperture-beli fotótáradat annak minden fényképével, képbeállításával, albumával és kulcsszavával együtt áttelepítheted az OS X-es Fotók alkalmazásba. Az áttelepítés után az Aperture-beli fényképtár változatlanul elérhető lesz, ám mivel az Aperture és a Fotók nem ugyanazt a fotótárat használja közösen, az egyik fotótárban végrehajtott módosítások nem fognak tükröződni a másik tár tartalmán.
Ha bővebb információt szeretnél az OS X-re megjelenő Fotók alkalmazásról, kattints ide. Ha lenne kedved kipróbálni az OS X 10.10.3 nyilvános bétaverzióját, amelyben az OS X-es Fotók is megtalálható, kattints ide.
Köszönjük, hogy az Aperture felhasználója voltál, és reméljük, az OS X-re hamarosan megjelenő új Fotók alkalmazás is elnyeri tetszésedet.
Ez annak a tárgynak a címe, ami 2014/2015 második félévében indul az ELTE TTK-n. Jelenleg 27-en jelentkeztek rá. 21 hely van, mert a 20 túl kerek volt. Még várólista van. Előjelentkezés. A félév február 9-én kezdődik.
Tegnap küldtem a kurzus hallgatóinak egy körlevelet. De nem sikerült sok embert eltántorítani. 🙂
Sziasztok!
Örömmel látom a jelentkezők nagy számát, s külön öröm a sok ismerős név a listán.
A Neptunban nem jelent nálam még meg, azonban fontos, hogy tudjátok, az óra időpontja:
Szerda, 12-14, A terem valahol olyan helyen van, amihez majd kérek GPS koordinátát, hogy az okostelefonjaitokkal odataláljatok! 😉
Az óra a matamatikatanításra lesz kihegyezve. Vagyis, hogyan tudom az okostelefont középiskolai, általános iskolai keretek között használni. Lesz alkalom, amikor ellátogatunk iskolába, s beülünk órára (ennek a logisztikáján még dolgozom), ahol már használnak tableteket. Tervek szerint lesznek vendégek is az órán. A félév végére nem lesz senki alkalmazásfejlesztő, de arról is beszélünk majd. Egy kicsit.
Ennyit előljáróban a tárgyról! Beszélgetünk, játszunk majd sokat, s ez egy olyan óra lesz, ahol elő lehet majd venni a telefonokat az órán is. Sőt, néha majd kell is! 🙂
Ezek fényében kérek mindenkit, hogy gondolja újra a jelentkezését, s ha esetleg másra számított vagy nem tud bejárni, akkor ne vegye el más elől a helyet. Köszönöm.
Izgalmas félév lesz. Eddig több helyen beszéltem már a témában 1-1 órát, de nekem is kihívás lesz egy teljes félévet végigvinni a témában. Nem hiszek abban, hogy az okostelefonok minden matematikaórát meg tudnak változtatni. Abban sem, hogy most már mindenki kidobhatja a füzetét, s csak egy okostelefonnal, tablettel járhat iskolába.
Abban viszont igen, hogy vannak olyan területek, témakörök, amikor az okostelefon használat rengeteget segíthet a tananyag elsajátításában, megértetésében. A félév során kifejezetten fontosnak tartom azt is, hogy megtanulja mindenki, hogy mikor nem jó használni ezeket az eszközöket. Mikor lehet akár pont ellentétes hatást elérni vele.
Tervezem, hogy lesz folyamatos online “kivonata” az órának. Azaz, akik esetleg érdeklődnek, s nem tudták felvenni azt, azok is értesüljenek arról, hogy mi történik.
Ha sikerült a remek bulváros felütéssel felkelteni a figyelmet, akkor most leírom, miért, adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek. Mert ez most van. Nagy lépés volt a házasság, az is, amikor lediplomáztam. Sokminden változott, amikor diákból dolgozó felnőtt ember lettem. A dolgozást persze azóta is többen vitatják. 🙂 Mindenesetre 2005 óta nincs papirom róla, hogy tanulnék.
A gyermekeink születése is hatalmas változás volt. De ezek a változások mind valamennyire kalkulálhatóak voltak, s készültem rájuk. Akartam, hogy úgy legyen. És jó volt. A családunk, gyermekeink, mind-mind nagyon jó dolgok, s azóta is naponta millió örömteli pillanat forrásai. Persze vannak bosszúságok, s apró surlódások. Hol ne lennének, de ezek elhanyagolhatóak a velejáró öröm és boldogsághoz képest.
Ami most történik, azt nem akartam. Nem tartozott a tervezett változások közé. Sokan, akik ismertek, tudjátok, hogy életem első harminciksz évében megittam egy nagyobb család tejadagját. Többszörösen is.
Ez az állítás nagyjából egy hónappal ezelőttig meg is állta a helyét. Azonban valamikor tavaly decemberben éreztem, hogy nem OK a hasamban. Egyébként se vagyok egy hiper egészségbajnok a táplálkozási szokásaimat tekintve, de azért ilyen nem szokott lenni. És addig “teszteltem”, hogy mi lehet a ludas, hogy végül a tej lett gyanakvásom tárgya.
Így elkezdtem elhagyni a tejivást. És most kicsit több, mint egy hónap elteltével azt érzem, hogy jobb lett. Viszont a másik oldalon meg hiányzik a tej. Még meg kell majd próbálnom, hogy hátha a friss tehéntej nem piszkálja annyira a gyomromat. A teába tett kevés tej egyelőre úgy tűnik még belefér a napi tejbevitelembe. A kecsketejet ne ajánlja senki sem. Annak az ízével ki lehet kergetni a világból. 🙂
Az Index a cigiről szokik le, én a tejről. Mindemellett rajta vagyok azon is, hogy ha már változik a táplálkozásom, helyet találjak a zöldség-gyümölcs fogyasztásnak is. Igen, ez a másik dolog, amin sokan megdöbbennek, nem igazán élek növényi táplálékkal.
Nagy változás? Az. Legnagyobb? Talán az eddigi legnagyobb. Új ízvilág. Új ételek, eddig élvezem. De nem egyszerű ez a váltás. S nem jelenti ez azt, hogy most már salátát eszem ebédre, répát ropogtatok napközben, s egy jó gyümölcssaláta örömet okozna. Még messze ez az átalakulás. Talán soha nem is jutok el ide. Azonban elindultam ezen az úton. A cél, hogy ha valaki letesz egy salátát a tányéromra, akkor ne az legyen az első reakcióm, hogy azt a szomszéd tányérjára csempésszem. 🙂
A tej nem rossz. Sőt továbbra is azt gondolom, hogy az egyik legjobb dolog. De úgy tűnik a szervezetem elfogyasztotta az egy életrevaló tejadagját.
Aki családos, s tablet használat mellett dönt, az hamar rá fog ébredni, hogy a gyerekek is akarnak rajta játszani, de legalább mesét nézni rajta. És a kanapén pihenve a leveleket átfutni is mennyivel kényelmesebb sokszor egy tableten, mint számítógépen, vagy a telefon kijelzőjén. Az alábbi két igény így elég hamar jelentkezik:
több elkülönített fiók
lehetőleg az alkalmazásokat ne kelljen külön megvásárolni többszörösen
A vicc, hogy a két nagy konkurens termékei, pont egyet tudják a fentiek közül. Mindkettő jól látja az igényt, van is egy jó megoldása, de sajnos nem teljesértékű.
A Google “másfelet”. Még a Jelly Bean második verziójában vezette be a több felhasználót tableteken. És nem csak azt, hanem, hogy felvehetünk kvázi “buta fiókokat” (Restricted profile), ahol a fő fiókhoz tartozó alkalmazások egy általunk megadott részét érheti csak el a “buta fiók”.
Ezzel igazából a Google Android rendszere a fenti mindkét pontot teljesíti, de ez messze nem tökéletes. Nálunk a gyerekek ahogy növekeszenek, úgy nő az igény az önállóságra. Arra, hogy a saját fiókjában teljesértékűen garázdálkodhassanak (pl. saját Hangouts profil). Ha azonban saját fiókjukat használják, akkor nem “örökölhetnek” alkalmazásokat tőlem, az én fiókomból.
Egy harmadik megoldás lehet, hogy egy Gmail fiókot csak alkalmazás vásárlásra tartunk fel családilag, s minden telefonra azt is felvesszük. De ez nem szimpatikus.
És itt jön be az Apple megoldása, akik viszont pont ezt valósították meg okosan a Family sharing funkcióval. Egy öttagú család minden tagja teljes joggal használhatja azokat az alkalmazásokat, zenéket, amiket valaki megvett. Így nem kell ötszor megvenni az Angry Birds 23. verzióját.
Ráadásul az Apple rájött arra is, hogy nem csak nagykorúaknak lehet igénye saját fiókra. Míg a Google csak bizonyos kor felett engedélyez Gmail fiók regisztrálást (Google Apps esetén nem kér ilyet), az Apple Family Sharing keretében lehet már gyerekeknek is fiókja, természetesen, ha azt a szülő hozza létre.
Viszont az Apple nem ad arra lehetőséget, hogy az iPad-et több fiókkal használják egyszerre. Így bár a megoldás tetszik, mégsem tudok neki felhőtlenül örülni.
És marad a kérdés, hogy ki teszi meg azt a hiányzó parányi lépést, hogy az ő rendszerében mindkét fenti igény teljesen ki legyen szolgálva.
Lesz-e többfelhasználós mód az iOS-ben? OSX-ben régóta van, s a felhasználóváltás is nagyon jól megoldott. Tehát nem érzem reménytelennek ezt a vágyat.
A Google engedélyezi-e a vásárlások “összevonását”, megosztását? Egyelőre a Google fiókoknál sajnos más baj is van. Ezt sem érzem reménytelennek, bár ha fogadnom kellene, akkor az Apple-re fogadnék ebben a versenyben.
Egyre fontosabbak a családok, családi felhasználás. Ma már nem csak üzletemberek rohangásznak tabletekkel. Ráadásul a tablet felhasználás is változik.
Aki a sorok között olvas, az láthatja, hogy a Google alkalmazás vásárlásokat veszíthet, ha egy Apple féle családi megosztást vezetne be. Az Apple pedig készülék eladásokban láthatna visszaesést, ha a multiuser irányba vinné az iOS 9-et. Egyik veszteséget se gondolom óriásinak. Sőt azt gondolom, hogy inkább nyernének vele. Ti mit gondoltok?