kobak pont org

Tag: teach

  • tabula rasa

    Nos igen, számomra minden év szeptemberben kezdődik, s valamikor július végén ér véget. A köztes időszak a pihenésről szól. Ez idén mondjuk nem teljesen volt igaz, mert sok mindent kellett a nyáron dolgozni is, de ha már csak azt nézem, hogy nem fél nyolcra kellett bemenni a suliba, már pihenéznek nevezem az időszakot.

    Ma elkezdődött az új év, az új tanév. Holnap még pár diák tavalyi adóságait rója majd le, amikor pótvizsgázik, de alapvetően mindenkinek tiszta lap, s egy új kezdet szeptember 1.

    Tudom, vannak mindenkinek előítéletei. Nekem is (hazudnék, ha nem így lenne), de ezeket hál’Istennek sikerült valahol mélyen elásni, s a diákok aktuális teljesítményére figyelni. Najó, a dolog 80%-osan megy, de küzdök a 100% felé. 🙂
    Bár tudom, hogy egyes diákok milyenek, ez a kapott osztályzatukat nem szabad, hogy befolyásolja. Lehet a legjobb, legokosabb diáknak is rossz napja, s lehet a matekhoz legbutább embernek is olyan témakört találni, ahol kiválóan tud teljesíteni.

  • helyzetjelentés

    Miközben ezt írom épp egy tárgyalás kezdetére várok a Ráday utcában, egy hideg Erdinger társaságában. Így egész elviselhető ez az időjárás. Nos, megpróbálom összeszedni hova tűntem az elmúlt pár napban, amiket lassan hetekben lehet számolni.

    Előszöris volt ugye az albérlet projekt, ami megoldódott, s emiatt köszönet minden segítőkész barátnak, ismerősnek.

    Aztán érettségiztettem, ami nem kevés adminisztrációval, s sok stresszel járt. Igen, jobban izgultam, mint a sajátomon. Mindeközben megírtunk 34 bizonyítványt. Kétnyelven, ráadásul duplán, mert később derült ki, hogy kétnyelvű kell. Öröm volt. Aztán hamarosan indul egy projekt, s folyamatban van három másik. Eközben pedig készülök elvinni egy kupac gyermeket Németországba táborozni…

    Terveztem egy csomó mindenről posztot írni, ezek egy része már megvan piszkozatban, a többi még a fejemben pihen. Ha nem felejtem el (akkor tényleg jó gondolat volt), akkor lesz is bejegyzés belőlük.

    Mikor befejeztem már régen itthon ülök egy adag feladattal a nyakamban, amiket most félre dobok, mert házasságot ünneplünk (holnap előtt 3 éve történt), s örülünk, hogy Bori immáron 20 hónapja vidámságot visz mindennapjainkba (kelemenbandiék Bodzájának is sok boldogságot kívánunk!).

  • 3 tabló, 2 bankett meghívó, 1 szerenád

    Ez az idei statisztika. A statisztika pedig szép is, jó is, de az adatok mögött mindig a lényeg veszik el. Kezdjük a végén, mert az a legfrissebb élmény. Tegnapelőtt itt járt az idei végzős Táncsicsos osztályom (egy része). Nagyon szépet énekeltek, s meghatódtam. Igen, szoktam ilyet csinálni. 🙂

    Éjfélhez közel járt már, mikor távoztak, s meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy Ők is jól érezték Magukat nálunk. Bori is örült, hogy itt voltak, nem lehetett lelőni se, táncolt, puszikat osztott, rámolt, mosolygott, beszélt, s próbált mindenáron kibújni az aludni menés alól.

    Aztán kaptam már két meghívást is bankettre, s a három tablóból, amin kómás fejjel beletekintek a nagyvilágba már kettőt láttam is.

    Köszönöm Minden diákomnak, volt diákomnak, hogy taníthattam, s hogy kölcsönösen formáltuk egymást. Ha a tanár nem tanul a diáktól is, akkor ott baj van. Sokat tanultam mindhárom osztálytól, s remélem nekem is sikerült megszerettetnem Veletek a matematikát (de legalább egy pici részét).

  • osztálykirándulás után

    Újra itthon. Tegnap reggel arra ébredtem, hogy fáj a torkom, a fejem, s picit lázas is lehetek. Magamba töltöttem egy adag C-vitamint, bevettem az algopyrin adagomat, s amint itthon voltam eldöltem aludni. Ma már picit emberibb állapotban vagyok, de azért nem mondanám, hogy makk egészséges vagyok. Persze ami késik, nem múlik.

    Mese és sok írás helyett visszafekszem aludni, de előtte még megmutatok pár képet, s egy videót a kirándulásról:

    Képek:


    A képek Szabó Bálint kollegám gépéből származnak. Enyémeket még nem kapartam elő, s mivel ő fotózott, én inkább videóztam.

  • osztálykirándulás

    Reggel fél tizes találkozó után két ember hátrányban nekivágtunk izgalmas utazásunknak a messzi Mátrába. Még az állomáson fény derült egyik gyermek hiányzására, amiről utóbb kiderült, egyedül én nem tudtam (egyébként én vagyok az osztályfőnök). A másik gyermek nem vette fel a telefonját egészen délutánig, amikoris visszahívta egyik osztálytársát számonkérve rajta, hogy ugyan miert is hivogatta egész nap. Eztán persze kiderült, hogy neki is velünk kellene kirándulnia éppen.

    Gyöngyösről indulva a kisvasúton többek frászt kaptak a bogaraktól, melyek természetes élőhelyébe behatoltunk. Megérkezve Mátrafüredre a nagy táskákat leadtuk, s célba vettük a Sástó környékét. Nem mondom, hogy osztatlan sikert aratott a hegymászás, de azért csak eljutottunk odáig. A vizibiciklizés, csónakázás, s kacsa etetéssel egybekötött kilátóba mászás után a bob pálya volt a cél. Ezt már mindenki nagyon szerette, s utána több lelkes emberrel végigmentünk a kalandparkon is.

    Az igazi kaland azonban eztán kezdődött, amikor záporozó esőben lejutottunk a buszhoz, ami elszállított Mátrafüredre, ahonna gyalogosan eljutottunk Pálosvörösmartra a szálláshelyre. Itt felfoghatatlan mennyiségű ételt kellett volna elfogyasztani, de úgy tűnt gyermekeim étvágya alulmaradt Irénke néni teljesítményével szemben.

    Vacsora után mindenki megtalálta a legközelebbi zuhanyzót, majd fél tíztől fergeteges vetélkedő vette kezdetét. Ennek végén kiosztottuk a gyilkos, s a rendőr szerepet, majd elhelyeztem a gyilkos fegyvert az étkezőben. Amint megszerzi azt a gyilkos indulhat a hajsza életre halálra (persze csak játékból).

    A társaság fele lassan nyugovóra tért, páran még bőszen őrzik a fegyvert, s az ebédlőt egy pókerparty keretében. Vodafone-nak hála én pedig az ágyból gyorsan megörökítettem az eseményeket az utókornak, s magamnak.

  • legyél Uri Geller utódja

    Tegnap matek órán tettem egy kisérletet arra, hogy bebizonyítsam én vagyok a kiválasztott. Nem, a dolog nem komoly, pusztán csak kapóra jött ez a (igyekszem nyomdafestéket tűrő szavakat találni) szerintem nem túl jó műsor. Valószínűségszámítást vezettem be az egyik osztályomba, amikor feladtam a következő feladatot nekik:

    Gondolják ki, hogy ha 30 alkalommal feldobnánk egy érmét, mi lenne a dobások eredménye. Írják le! Amint megvannak végezzék is el a kisérletet! Írják le! Ezután én megmondom, melyik a kitalált, s melyik a valós kisérlet eredménye.

    Gyorsan kiderült, hogy a 30 kevés ahhoz, hogy ezt 100%-os eredménnyel meg lehessen megállapítani, de azért így is sikerült a lényegi kérdést elültetni a fejekben: “De hogyan csinálta a tanár úr?”

    Nem vagyok se látnok, se bűvész, csak egy mezei matek tanár, aki gondolkodik, s szeretné, ha mások is rájönnének ennek előnyére. Nos, az emberi agy szereti a szimmetriát. A pénzfeldobás pedig egy szimmetrikus esemény, mint tudjuk. Ugyanakkora eséllyel dobunk fejet, mint írást. Azaz, ha páros alkalommal dobjuk fel az érmét, akkor azt várjuk, hogy fele-fele arányban legyen közte fej és írás.

    A valóság azonban nem ragaszkodik ehhez annyira, mint mi. Érmedobás esetén simán elképzelhető, hogy egymás után dobunk 5-6 fejet is akár. Ezután viszont nem fogunk azonnal ugyanennyi írást is dobni, hogy javítsuk az előbbi eltolódást a fejek felé. Amikor valaki saját maga írja a fej-írás eredményeket, akkor azonban igyekszik tartani az arányt. Emiatt az írott változat mindig sokkal szimmetrikusabb/szabályosabb, mint a dobott változat.

    Ilyen kis játékok szinessé teszik az órát, s meg lehet szerettetni a diákokkal a matematika tanulást. Lehet, hogy még a nagy számok törvényét is megtanítom nekik, meg veszünk Bayes tételt is (ezek nem részei a középszintű írásbelinek). 🙂

  • tanítás

    A minap kezembe került egy Nők Lapja szám, ahol a magántanításról volt szó. Alapvetően elítélték a dolgot az elején, majd a végén leírták, hogy ez természetes, hogy így van. Szerintem nem az, s nincs rendjén, hogy így van. Miért van mégis így? Miért nem tesz ellene senki semmit?

    A kérdést másképp teszem fel: Ki tehet ellene bármit is? Kik az érintettek? A diák, a tanár, a szülő, s a “felettes szerv”.

    A diák tehetne a dolog ellen, ha tanulna rendesen az iskolában, megcsinálná a házi feladatokat, készülne rendesen, leülne esetleg a társaival tanulni, ha nem ért valamit, kérdezne órán, stb. Sajnos nem teszik. A diáktól azonban nem lehet mindent elvárni. Ha sajnálatos módon a tanára másképpen közelíti meg a dolgot, mint az számára érthető, akkor lehet, hogy a feje tetejére áll, akkor se érti meg. Ilyenkor jól jön egy külső segítő.

    A tanár tehetne ellene, de nem tud. Tudom, tanárként írom ezt, s ez a legkézenfekvőbb, amit írhatok, de ez a helyzet. Ma egy teljes állású tanár heti 22×45 percet tanít. Ez – gyors fejszámolóknak már biztosan kijött – összesen 990 perc. Ez összesen (5 db 30 fős osztályt tanítok, két helyen a teljes osztályt) 30+30+15+15+15=105 gyermek. Azaz közel 10 perc jut egy héten egy diákra. Ez borzasztóan kevés.
    Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy elnagyolt számítás, meg hogy van olyan diák, akivel nem kell külön foglalkozni, de könyörgöm nekem tanárként van igényem arra (szerintem ez a normális), hogy ismerjem a saját diákjaimat. Erre pedig kevés ez az idő.
    Összehasonlíthatatlan különbség ehhez képest, amikor a diák elmegy a magántanárához, aki ismeri, akit ő is ismer, ő választott, szeret, s az 45 percen keresztül csak rá figyel, csak vele foglalkozik.
    Már csak hab a tortán, hogy sok tanár számára az egyetlen lehetőség fizetésének kiegészítésére a magántanítvány fogadása.

    (Félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy alapvetően nincs problémám a kötelező óraszám növelésével, sőt örömujjongással üdvözöltem volna a döntést, ha a plusz két óra nem plusz egy csoportot jelentett volna (fenti számítást alapul véve +90 perc + 15 főre, azaz 6 perc gyermekenként), hanem a saját már meglevő csoportjaimmal nőtt volna meg az óraszámom.)

    A szülő változtathatna a helyzeten azzal, hogy leül maga tanulni a gyermekével. Sajnos sok szülőnek nincs a munkája mellett ideje arra, hogy hazatérve vacsora készítés mellett/előtt/után leüljön s a rég elfelejtett biológia/matek/történelem/… tananyagot átvegye gyermekével.
    Amelyik családban viszont ez sikerül, ott hihetetlen eredményeket lehet elérni. Kölcsönösen tanulhatnak, s épülhetnek a dologból a szülő is, s a gyermek is. A szülő számára az ismétlésen kívül lehetőség nyílik gyermeke gondolkodásának megértésére, önkéntelenül is beszélgetni fognak az iskoláról, az ott történtekről.

    A “felsőbb vezetés”. Ez a legnehezebb kérdés. Mit kellene tenni az oktatás helyzetének javítása érdekében? Sok mindent. Órákat tudnék mesélni, elképzeléseket leírni, de nem teszem, ehelyett ajánlom a Mc Kinsey jelentés végigolvasását. A Magyarország Holnap oldalról idéznék három egyszerű pontot ezzel kapcsolatban:

    1. biztosítani kell, hogy a megfelelő emberekből legyenek tanárok
    2. biztosítani kell, hogy a tanárképzés valóban eredményes oktatókká képezze a tanári pályára készülőket
    3. biztosítani kell, hogy a rendszer a lehető legjobb színvonalú oktatást nyújtsa minden gyermek számára. A tanulmány arra is rámutat, hogy a világ jól teljesítő oktatási rendszereiben bevált gyakorlatok alkalmazásával viszonylag rövid idő alatt igen jelentős fejlődést lehet elérni egy ország oktatási rendszerében. (kiemelés tőlem)

    Érdemes még elolvasni Budai Mariann bejegyzését a témával kapcsolatban. Itt pedig a Mc Kinsey jelentés eredetiben (angolul).

  • osztályfőnöki órák

    Ötleteitekből merítve az elkövetkezendő pár órán az aktualitások (március 15, diáknap, húsvét, kirándulás, stb.) mellett egy-két rövid játék lesz. Aztán pedig a This is England című film megtekintésén gondolkodom. Egyrészt, mert kéttannyelvű (angol) osztály, tehát az angol nyelv elvileg nem nehéz nekik, s ebben pedig olyan brit angolt (az igazi, a szép) beszélnek, hogy ketté áll az ember füle tőle. A történet pedig elég sok megbeszélni valót tartalmaz. Akár egy teljes délutánt át lehetne beszélni róla.

  • osztályfőnöki óra

    Szeptember óta heti rendszerességgel tartok ilyet. Illetve ez nem teljesen igaz. Heti rendszerességgel megtörténik az óra, de minden kicsöngetéskor azt érzem, hogy lehetett volna ennél sokkal jobb is. 45 perc nem megfelelően eltöltve. Tudom, még van négy évem belejönni, de azért jó volna most fél év elteltével javítani a dolgon. Szeretnék olyan ofő órákat tartani/tarttatni (diákok előadnak), amire a diákok is, én is úgy érzem, hogy megérte bejönni.

    Mondjuk visszaemlékezve gimnáziumi éveimre én se tudok hihetetlenül emlékezetes osztályfőnöki órát feleleveníteni. Ti tudtok? Mit csinálnátok ofő órán? Adjatok ötleteket, legyünk együtt okosak! Köszönöm.