Search results for: “vpn”

  • VPN, Web3, crypto

    VPN, Web3, crypto

    Azt hiszem ennyire trendi posztot már régen írtam. Persze egyáltalán posztot sem írtam még idén. 🙂 Web3 meg a crypto ma csapból is folynak. A crypto vagy azért mert valaki sok pénzt csinált vagy sokat veszített, de mindenképp izgalmas. Óriási az NFT iránti érdeklődés. Valamiért mindenképpen az érdeklődés központjában van.

    De mi az a Web3? Alapvetően a Webnek az első állomása a statikus HTML oldalak voltak, aztán lett a Web2, ami már interaktív volt, lettek szolgáltatások, mint a Facebook, Twitter, stb. A Web3 olyan peer2peer szolgáltatásokat foglal magába, amik segítségével szabadabbá, elosztottabbá válik az Internet és nem 1-1 nagy szolgáltatótól függünk a jövőben.

    A VPN a Virtual Private Network pedig azt jelenti, hogy virtuális magánhálózat… najó, az a lényege, hogy úgy kapcsolódunk az Internetre, hogy egy privát hálózatot hozunk létre. Így nem vagy inkább kevésbé vagyunk kitéve veszélyforrásoknak. Természetesen itt rögtön nagyon fontos lesz, hogy milyen minőségű és sebességű hálózaton keresztül történik ez meg.

    A VPN szolgáltatás másik nagy előnye, hogy pillanatok alatt (virtuálisan) egy másik országba kerülhetünk. Azaz van arra lehetőségünk, hogy pl. itthonról amerikai IP címmel nézzük a Netflix teljes kínálatát vagy éppen külföldről magyar IP címmel be tudjunk lépni a netbankunkba.

    pl. Németországban hiába gondoltam, hogy megnézem mi van az HBO Maxon…

    Hogy kerül ez a három dolog egybe?

    Régóta érdeklődéssel figyelem mik történnek a crypto piacon, s jelenleg pl. a coinmarketcap oldalán több ezer különböző crypto pénz/token (ezek közti különbségeket most nem fejteném ki) van listázva. Ezek közül van sok olyan, aminek hirtelen megugrik az értéke, azán meg földbe áll. Ezek aztán bekerülnek a médiába, mert izgalmas.

    Amikor százalékszámítást tanítok, mindig a coinmarketcap oldalán kötünk ki, mert nagyon jól lehet szemléltetni a százalékos eltéréseket, jó grafikonokat lehet mutatni.

    De a lényeg, hogy vannak értelmes projektek is, amikor a crypto egy fizetőeszköz valamilyen szolgáltatásért. Például VPN szolgáltatásért.

    Ebből két remek szolgáltatás van, amit én követek.

    Deeper Network

    A Deeper lényege, hogy veszel egy eszközt, ami mindent megold neked. Kickstarter kampányban vettem az enyémet anno. Most már a saját weboldalukon lehet ezt megtenni (5% kedvezmény a linken).

    A Mini nekem otthon teljesít, a picot pedig hordozható eszközként magamnál szoktam tartani. Most van még pár napig további apák napi kedvezmény is.

    Az eszköz ún. zero config megoldást alkalmaz, vagyis tényleg csak annyi a teendő, hogy beteszed a router és a modem közé, s már működik is. Alapvetően a DPN smart route van kiválasztva, ami annyit jelent, hogy a lehető leggyorsabb hálózatot fogja használni. De megadható domainre bontva, hogy pl. a hulu, Netflix USA IP címmel működjön.

    Továbbá van benne reklámszűrés is. Kevésbé jól konfigurálható, mint mondjuk egy AdGuard vagy pi-hole, de ez szerintem egy átlag felhasználót kevésbé fog zavarni.

    Ha valaki crypto irányba is tovább akar lépni, akkor ún. DPR tokent kell vásárolni és abból kell stake-elni, vagyis letétbe helyezni. Ekkor a mini vagy a pico napi szinten elkezd kredit pontokat gyűjteni és ahogy a kredit értékünk növekszik, úgy fogunk naponta több DPR-t kapni. A stake 9 hónapra szól. Utána szabadul fel a lekötött tokenünk. Ha valaki többet köt le az elején, hamarabb fog több tokent kapni napi szinten.

    Számtalan videóból lehet okosodni etekintetben. Összességében a Deeper tökéletesen használható mindneféle crypto bányászás és egyebek nélkül is.

    Mysterium Network

    A Mysterium egy kicsit összetettebb, mert ennek a használatához kell kliens oldalon egy alkalmazás. Ez iOS rendszert kivéve mindenre van telepíthető alkalmazás.

    A bejegyzés írása előtt csatlakoztam a wifire és elindítottam a Mysterium VPN klienst.

    Itt is tudunk termelni is ún. MYST tokent, de ehhez nekünk kell telepíteni a Mysterium szervert. Erre egyébként a legegyszerűbb egy régi Raspberry Pi is remek. Nekem egy Raspberry Pi 2-n fut a Mysterium szerver és tökéletesen működik, annak ellenére is, hogy 3 vagy újabbat javasolnak.

    Az így megtermelt MYST tokeneket pedig remekül el tudom használni ha éppen olyan hálózaton kell dolgoznom, ahol jobban érzem magam, ha nem közvetlen a titkosítatlan WiFi-n keresztül küldöm az adataimat.

    Melyiket érdemes?

    Természetesen van sokkal egyszerűbb megoldás is VPN-re, mint a Deeper vagy a Mysterium. Amiért én ezeket használom, mert jópofának tartom ezt az adok-kapok megoldást, valamint érdekel a Web3 és crypto területeken mik hova fejlődnek. Nem, nem leszel milliomos, ha bármelyikbe beleugrasz. A Myst arra pont jó, hogy magadnak megtermeld, amit aztán elhasználsz. Havi szinten egy Myst szerver kb 2 MYST tokent tud termelni, ami bőségesen elegendő utána elhasználni. Forintosítva ez kb 1 dollár, ami a mai árfolyamon már kb 800 Ft. Ami nem kevés, de nem érzem a hirtelen meggazdagodás lehetőségét benne. 🙂

    A Deeper esetén nálam szokott lenni egy pico és ha valahol több időt eltöltök, akkor inkább a picot szoktam belőni és akkor az szolgáltatja az Internetet. Csatlakozik a vezetékes vagy WiFi hálózathoz és én pedig a pico-hoz.

    Ha csak kellene egy USA IP vagy magyar IP amikor külföldön vagy, akkor nem biztos, hogy ezekkel érdemes vacakolni, le lehet tölteni és elő lehet fizetni számtalan VPN szolgáltatásra. Ami ellenük szól, hogy sok esetben azoknak a VPN szervereknek az IP címe már tiltva van esetleg az adott szolgáltatónál vagy csak simán lassúak. A Deeper és a Mysterium esetén szinte végtelen kimeneted van, így ha egy kimeneti IP lassú vagy épp tiltott, akkor pillanatok alatt tudsz módosítani és máshol kibukkanni.

    A Deeper bekerülési költséggel jár, mert kell egy eszközt venni. A Mysterium esetén kicsit kell dolgozni rajta, hogy legyen MYST tokenünk, amivel fizetni tudunk a szolgáltatásért. De összességében a használat mindkét esetben aztán már ingyenes lehet. A többi VPN szolgáltató havi díjas és így értelemszerűen drágább.

    Ha valaki igazán bujócskázni akar online, akkor meg ott a Tor hálózat, de az egy külön történet. További megoldás, ha a biztonság a fő szempont, otthon futtatni egy vpn szervert és mindig azon keresztül netezni.

  • újabb mail a vpn szolgáltatómtól

    Többször (1, 2) megemlékeztem már nagy megelégedéssel a privateinternetaccess nevű vpn szolgáltatóról, akiknél elő vagyok fizetve egy évre. Már egyszer írtak levelet (nem halmoznak el marketing tárgyú levelekkel), s most megint kaptam egyet tőlük.

    A lent olvasható levél lényege:

    • készítettek egy alkalmazást Win és Mac rendszerekhez, hogy könnyebb legyen csatlakozni, kezelni a VPN kapcsolatokat.
    • beállítottak egy csomó új gatewayt, vagyis csatlakozhatok több amerikai városon keresztül az Internethez, de akár Romániát vagy Hollandiát is választhatom. A különböző végpontok közti váltást akkor és úgy rendezem, ahogy nekem jól esik (ez sok más szolgáltatónál külön díjfizetés ellenében lehetséges csak)

    Az persze csak hab a tortán, hogy támogatnak mindenféle platformot Androidtól iOS-en át a desktop operációs rendszerekig.

    És akkor a fent említett levél:

    To our loyal and beloved customers,

    – New Private Internet Access Application (Windows/Mac OS X)
    – New Gateways
    – Gateway Changes and new IPs (Please see)
    – Remote Port Forwarding Coming Soon

    Thank you, from the bottom of our hearts, for choosing Private Internet Access as your VPN service provider. We take serious pride in providing the best in-class privacy and best in-class anonymity to our clients. We would like to take a brief moment to announce major upgrades that took place over the course of the past month which many of you may have already been aware, as well as new changes that are taking place shortly which many of you have been asking for up until now.

    Private Internet Access Application
    We have launched a one-click Private Internet Access application for Windows XP, Vista and 7+ as well as Mac OS X 10.6.3, 10.7.2 and 10.8+ which allows you to connect very easily to the VPN. It also provides a plethora of options including, but not limited to:
    1. Connect on Startup
    2. Auto open on Startup
    3. Change protocols easily
    4. Change gateways easily
    5. Change ports easily

    The application operates on top of the OpenVPN protocol assuring the highest level of security to our users while providing the absolute easiest VPN usage. We’ve just released a new version so if you haven’t tried our application yet or haven’t installed it within the last week please download the latest release below. We urge you to experience our application for the absolute best VPN experience.

    You can download the apps here:
    Windows – https://www.privateinternetaccess.com/x/installer/download_installer_win
    Mac OS X – https://www.privateinternetaccess.com/x/installer/download_installer_osx

    New Gateways
    We have launched several new gateways and made significant upgrades to our existing network architecture. We currently have 21,000Mbps of bandwidth on our network and an additional 3,000Mbps of additional redundancy available in North America, bringing our network to a true total of 24,000Mbps (and actually no limit since we can quickly expand to 100,000Mbps+ if needed). Some new gateways we have launched recently:
    1. Jacksonville, Florida US (1000Mbps)
    2. San Jose, California US (1000Mbps)
    3. Austin, Texas US (1000Mbps)
    4. Southampton, UK EU (1000Mbps)
    5. Bucharest, RO EU (1000Mbps)

    New Upgrades
    In an effort to provide the absolute most premium VPN service to our beloved users, we have moved our Canadian, Midwestern, and Northeastern gateways to newer facilities and, in addition, provided better transit routes to said gateways. Please take note of our new locations:
    * Canada (ca.privateinternetaccess.com has address 198.144.156.144)
    * Midwest (us-midwest.privateinternetaccess.com has address 208.53.158.136)
    * Northeast (us-east.privateinternetaccess.com has address 108.61.47.139)

    In addition, our Netherlands gateway has been upgraded to 10,000Mbps. This is 100 times faster than 100Mbps and 10 times faster than 1000Mbps. I caught one of our network administrators drooling when we made this upgrade.

    Ask and Ye Shall Receive
    Many of you have expressed desire for Remote Port Forwarding availability to use with your favorite applications, and we listened! Remote Port Forwarding is coming soon to Private Internet Access. Please follow us on Twitter at http://twitter.com/buyvpnservice (@buyvpnservice) as our RPF announcement will be made here. You can also follow us on Facebook at http://www.facebook.com/pages/Private-Internet-Access/192711594106057

    Ha kedvet kapnál csatlakozni, akkor kattints erre a linkre, így nekem kicsit olcsóbb lesz majd meghosszabbítani a saját előfizetésem.

  • vpn

    Külföldi kiruccanásomkor szeretem biztonságban érezni magamat. Ehhez szinte mindig vpn kapcsolaton keresztül Internetezem. Sok vpn kapcsolatot kipróbáltam. Köztük ingyeneseket, s másik fizetős szolgáltatást is. A Privateinternetaccess lett végül, akiknél kikötöttem. Az ok egyszerű.

    • 39.95 dollárért adnak egy éves előfizetést
    • egy előfizetéssel lehet több kijáratot is használni. Nálam Hollandia, Anglia és USA van beállítva
    • Gyors és egyszerű

    Mindens kérésére pedig itt egy csomag Speedtest eredmény a különböző kijáratokon:

    Hazai pálya:

    Kiruccantam Hollandiába:

    A királynő születésnapján jártunk:

    Végül egy USA:

    Ha Te is szeretnél vpn kapcsolatot, akkor erre a linkre kattintva vásárolj! Neked ugyanannyi, én viszont kapok ajándékba egy hónapot. Köszönöm.

  • vpn szolgáltató

    A lenti levelet kaptam tegnap a nem túl fantáziadús nevű Private Internet Access VPN szolgáltatómtól. Mivel mostanában a GeoGebra kapcsán utazgatok, s repülőtereken, egyéb helyeken is Intenetezem, kellett egy megbízható VPN szolgáltató.

    A lenti levél meggyőzött, hogy jó választás volt. Nem azért, mert letorrentezném a fél világot, hanem mert akár erre is lehetőséget kapnék tőlük.

    To our beloved Private Internet Access VPN Subscribers,

    The future of the Internet is at risk, with many entities all around the world attempting to take away the freedoms and liberties of the citizens of the world, including people like ourselves and our clients. Our ultimate dream is to protect these freedoms and liberties, as well as the rights to free speech and uncensored access to data on the Internet, which has helped drive prosperity unbeknownst to society.

    However, the MPAA has cast a dark shadow on the Internet. We are regretful to inform our subscribers that any BitTorrent activity must now be conducted on our Swiss and other offshore gateways. We have received too many abuse and copyright infringement complaints on our US and UK gateways which has forced us, in order to protect our customers, to this policy change. We do not log our users’ network traffic in any way, shape, or form. Your privacy and anonymity is our absolute #1 priority.

    However, please rest assured! We still allow P2P activity, including BitTorrent amongst other protocols, to occur on our network. However, if you wish to engage in P2P, once again, please use our offshore gateways. In order to better serve our P2P loving clients, we are speeding up the launch of our new Netherlands Datacenter location which should be ready within 24-48 hours. This new datacenter features a full gigabit capacity with peering to all of the major providers in Europe.

    In other words, our speeds and services will only keep improving. We are a peer to peer company, and our mission is to protect you while providing the fastest service, period.

    Azt hiszem meg fogom újítani majd náluk a VPN szolgáltatásomat. Ma hajnali fórumbejegyzés: http://privateinternetaccess.com/forum/index.php?p=/discussion/34/new-gateway-announcements. Érdemes egyébként twitteren is követni őket, @buyvpnservice néven osztják az infót, s tényleg csak fontos dolgok érkeznek.

  • Digitális rezsi 2024/2025: Árak és várakozások

    Digitális rezsi 2024/2025: Árak és várakozások

    Boldog új évet! Évente visszatekintek, hogy alakul a digitális rezsink. És be kell, hogy lássam, nem csökken. A sok kicsi, sokra megy sem állja már meg a helyét, mert már jelentős tételekről beszélünk. Egyre durvábban emelkednek a havi költségek.

    A 2023-mas visszatekintést itt találjátok: https://kobak.org/digitalis-rezsi-2023-sok-kicsi-sokra-megy/

    És most nézzük hogy alakult a 2024-es évben, illetve mi várható 2025-re a digitális rezsinkben:

    • Max – Kezdetek óta van, amikor volt egy akció, így kedvezményes havi díj van. Ráadásul itt van a Harry Potter és a Friends is fent, így a család kivégezne, ha nem lenne. Nincs változás tavaly óta. 🙂 Ráadásul, ha lemondanám, drágább lenne. 1.850 Ft / hó
    • Disney Plus – Marvel, Star Wars filmek, sorozatok. Már ennyi elég lenne, de még akad néha más érdekes tartalom is. Sajnos drágult: 30.900 38.900 Ft/ év
    • Amazon Prime Video – Sokáig ellenálltam, hogy előfizessek, de a Jack Ryan, Reacher, stb. sorozatok miatt mégis meginogtam és rányomtam az előfizetésre. Egyébként az egyik legkedvezőbb áru streaming szolgáltatás. 1.900 Ft / hó
    • Spotify family – amint elkezdtek a gyerekek is zenét hallgatni, fenntarthatatlan volt, hogy ne legyen családi csomag. Ahol lehet, igyekszem óvni őket a reklámoktól, így a döntés gyorsan megszületett. 3290 Ft / hó
    • Youtube premium – Szintén. Nem akarom, hogy reklámokon nőjenek fel. Ráadásul engem is bosszant, hogy egy 3 perces video 5 percig tartott a reklámok miatt. Ez az, ami az elmúlt időszakban a legdurvábban emelkedett. 4.790 Ft / hó
    • ChatGPT Pro – tanítás miatt is kell, képzések miatt is. Meg egyébként is okos dolgokra lehet használni. Ez az egyik legdrágább tétel a listán. Ráadásul, ha nem céges tételként fizetném még az áfa is megnövelné. 20 EUR / hó
    • Google one – kinőttem a tárhelyet. 100 GB-os csomag. Levelezés van itt csak. 690 Ft / hó
    • Apple iCloud – 2 TB családi tárhely. 4490 Ft / hó
    • Bergfex ski/wetter app – hó, időjárás előrejelzés, 2 alkalmazás, családban megosztható, szinte ajándék áron. 1690 Ft / év, 1390 Ft / év
    • Windy app – kite-hoz, hogy fájdítsam a szívem, hogy jó szél van, amikor nem érek rá. 🙂 14.900 Ft / év. Tavaly még volt, idén leváltottam egy gazdaságosabb megoldásra:
    • windguru – hasonló a windy-hez, de olcsóbb, igaz, hogy csak webes felület, kevésbé csicsás, de sok szempontból jobb. Benne van az Arome modell, s rengeteg helyi szélmérő adatai lekérhetők, ami hiányzott a windy-ből. 25,9 EUR / év
    • Revolut – kell a számtalan gyerekfiókhoz. Gyerekeknek van Revolut kids, így emiatt szükség van sajnos az éves előfizetésre. 48.000 Ft / év A Revoluthoz tartozik rengeteg olyan előfizetés, amiket használok, s a revolut metálból adódóan kapom. Pl.: Perplexity Pro, Wolt+, NordVPN, Freeletics… Ezekért nem kell külön fizetni, járnak a Metalhoz. Így egy kicsit kedvezőbbnek érződik a havi díj.

    Egyéb olyan szolgáltatásokat nem számolok ide, mint mobiltelefon előfizetés vagy internet előfizetés. Bár lehetne azokat is ide sorolni.

    Valószínűleg lehetne néhány tételen csökkenteni, optimalizálni, ha más országból fizetnék elő pl. a Deeper segítségével. De nem tudom meddig működne, s minden szolgáltatást külön kellene a megfelelő országba mozgatni. Így ezzel egyelőre nem próbálkoztam.

    Adott továbbá a Madmonq Greens, illetve a Larq kancsóhoz a filterek. Ezek nem feltétlen digitális rezsi részei, ezért ide külön vettem. A Greenst és a filtereket is bár online rendelem, fizikai valójukban érkeznek. 🙂

    Sokat segít a dolog rendszerezésében, áttekintésében, hogy mindent a Revolutomról fizetek, ott is egy külön zsebből. Így minden online rezsi tétel jól elkülönül és követhető. Ha valami hirtelen drágul és nincs feltöltve elég pénz a kártyára, akkor ezt rögtön látom. És vagy lemondom vagy teszek fel még pénzt a zsebbe.

    Volt 3 hónap Apple TV+ előfizetés, amit ingyen kaptam promócióban, s végül egy hónapot sikerült ráhúzni, mert elfelejtettem lemondani, de most már ezt megoldottam.

    Nálatok hogy alakul az online rezsi?

  • Megjelent a SORA!

    Megjelent a SORA!

    Frissítés: VPN segítségével elérhető a Sora. Ki is próbáltam:

    Vagyis majdnem. Itthon még nem. És az USA-ban is köhög a rendszer, meg is szüntették a fiók készítést, de ami késik…

    És hát a Sora nem kevesett késett. Emlékeim szerint 2024. februárban demozták először. Most pedig már majdnem vége az évnek, de ma elérhetővé vált a Sora!

    A Sorát a https://sora.com oldalon érhetjük el. Sajnos Magyarországról egyelőre még nem.

    A használatához fiókot kell regisztrálnunk. Sajnos a fiók generálása amikor a fenti videót készítettem le volt tiltva. USÁban is. Így nem tudtam belépni a rendszerbe. Úgy tűnik még az OpenAI se volt felkészülve arra a rohamra, amit kapott a Sora a megjelenés pillanatában.

    Sajnos újabb rossz hír, hogy csak előfizetéssel érhető el, de a ChatGPT előfizetés lesz itt is használható. A Plus fiók (20 USD / hó) havi 50 video generálást tesz lehetővé. A nemrég bemutatott Plus fiók (200 USD / hó) viszont végtelen video generálásra ad lehetőséget!

    Így legalább újabb értelmet nyer a nemrég bejelentett Plus fiók. És valószínűleg lesz, akinek megéri majd a nagyobbik csomagot választani a Sora miatt.

    Amíg meg nem nyílik mindenkinek a Sora, addig érdemes megnézni az OpenAI bemutatóját:

  • digitális rezsi 2023 – sok kicsi sokra megy

    digitális rezsi 2023 – sok kicsi sokra megy

    Minden évben fut egy ilyen, hogy “és Neked mennyi a digitális rezsid?”. Idén Bate indította a dolgot a Threads-en.

    Össze is gyűjtöttem, nálam mi viszi a pénzt havi szinten az online világban. Végül azért döntöttem amellett, hogy posztot írok belőle, mert így van lehetőség arra, hogy ne csak felsoroljam, hanem kicsit részletesebben kifejtsem. Sok apró tétel, ha összeadódik, jelentős havi kiadás lesz.

    • HBO Max – Kezdetek óta van, amikor volt egy akció, így kedvezményes havi díj van. Ráadásul itt van a Harry Potter és a Friends is fent, így a család kivégezne, ha nem lenne.
    • Disney Plus – Marvel, Star Wars filmek, sorozatok. Már ennyi elég lenne, de még akad néha más érdekes tartalom is.
    • Amazon Prime Video – Sokáig ellenálltam, hogy előfizessek, de a Jack Ryan, Reacher, stb. sorozatok miatt mégis meginogtam és rányomtam az előfizetésre. Egyébként a legkedvezőbb áru streaming szolgáltatás.
    • Spotify family – amint elkezdtek a gyerekek is zenét hallgatni, fenntarthatatlan volt, hogy ne legyen családi csomag. Ahol lehet, igyekszem óvni őket a reklámoktól, így a döntés gyorsan megszületett.
    • Youtube premium – Szintén. Nem akarom, hogy reklámokon nőjenek fel. Ráadásul én is idegbajt kaptam már a végén attól, hogy egy 3 perces video 5 percig tartott a reklámok miatt.
    • ChatGPT Pro – tanítás miatt is kell, képzések miatt is. Meg egyébként is okos dolgokra lehet használni. Bár a Google Gemini megjelenése óta erősen gondolkodom rajta, hogy érdemes-e fenntartani. A Bard a Gemini óta majdnem annyira jó, mint a ChatGPT. Lévén ez az egyik legdrágább tétel a listán.
    • Google one – kinőttem a tárhelyet. Szerencsére családilag megosztható, így egy előfizetés elegendő.
    • Apple one – same in English 🙂
    • Bergfex ski/wetter app – hó, időjárás előrejelzés, 1500 Ft az éves díj, ráadásul családban megosztható, ennyiért szinte ajándék
    • Windy app – kite-hoz, hogy fájdítsam a szívem, hogy jó szél van, amikor nem érek rá. 🙂
    • Revolut – kell a számtalan gyerekfiókhoz. Gyerekeknek van Revolut kids, így emiatt szükség van sajnos az éves előfizetésre.

    Nem kevés. És van még Linode, Dreamhost, domain fenntartás. Azt hiszem ennyi.

    A következő előfizetésem a Madmonq Greens lesz. Egyelőre egy 30-as adagot rendeltem. Akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok (nagy) zöldségfogyasztó. Így pedig egy reggeli italban meg tudom oldani a szükséges zöld(ség) bevitelt. Elsőre rémisztő zöld izé volt, az íze se volt jó, de az első hét után már azt mondhatom, hogy meg is szerettem. Ha előfizetek, akkor érkezik majd havonta az adag és kicsit kedvezőbb az ára is.

    Másik előfizetés, ami a csőben van, a Larq-nál lesz a víztisztító kancsóhoz egy filter előfizetés. Az utóbbi kettő bár nem digitális, de erősen határterület. Ráadásul a kettő össze is függ. Mert a Madmonq greenshez vízre van szükség.

    A harmadik ráadás dolog, amit érdemes megemlíteni, az a Deeper Network. Amióta megvan a mini (meg azóta néhány pico is), nem használok VPN-t, így spóroltam egy havi előfizetést. Ráadásul az App Relocator funkciónak köszönhetően a streaming szolgáltatások esetében van lehetőség országot választani. Így akár előfizetésen is lehetne spórolni, de a kínálat szempontjából sem mindegy.

    Internetelőfizetést, mobiltelefonszámlát még hozzá lehetne csapni, de azokat nem nevesítettem külön.

    Nálatok hogy fest a havi digitális rezsi?

  • telefon a fiókban? Keltsd újra életre

    telefon a fiókban? Keltsd újra életre

    Nem tudom, Ti hogy vagytok a dologgal, de nekem van itthon régebbi telefonom. Több is. És van, amelyiket egyszerűen csak nem akarom eladni, leselejtezni (veszélyes hulladékról van szó, így senki ne dobja normál kukába!!!), van amelyik már nem is ér annyit, hogy megérje vesződni a sok alkudozóval a jófogáson.

    Így felmerült bennem, hogy mire is lehetne használni ezeket az eszközöket.

    Alapvetően a következő felhasználási módok jöttek szóba:

    • webkamera / Google Photos hack
    • Spotify, otthoni disco
    • pénz csináló

    webkamera / biztonsági kamera

    Mivel olyan eszközökről beszélünk, amik rendelkeznek WiFi és/vagy mobilnet kapcsolattal, valamint egy relatíve jó kamerával, adja magát a gondolat, hogy próbáljuk meg webkameraként használni őket.

    A legkézenfekvőbb alkalmazás erre a célra a DroidCam. Egy app a telefonra, egy alkalmazás a gépünkre és már mehet is a dolog.

    DroidCam Webcam (Classic)
    DroidCam Webcam (Classic)
    Developer: DEV47APPS
    Price: Free
    ‎DroidCam Webcam & OBS Camera
    ‎DroidCam Webcam & OBS Camera
    Developer: DEV47APPS
    Price: Free+

    Extraként még arra is van lehetőségünk, hogy az OBS Studióhoz rendeljük kameraként az eszközünket. Ez Android esetében egy külön alkalmazást igényel, az iOS alkalmazásba ez bele van építve.

    DroidCam Webcam & OBS Camera
    DroidCam Webcam & OBS Camera
    Developer: DEV47APPS
    Price: Free

    Ha valaki esetleg nem ismeri, az OBS Studio az egyik legjobb képernyő felvevő és streamelő alkalmazás. Ráadásul, ha valaki Mac-et használ, akkor nincs DroidCam kliens alkalmazás, de az OBS Studio segítségével megoldható a telefon webkameraként történő használata. Windows és Linux felhasználók pedig egy kliens alkalmazással tudják kezelni a telefonjukat.

    Google Photos Backup

    A Google Photos sokáig ingyenes mentést biztosított mindenki számára. Ez nemrég megszűnt. Azonban az első Pixel telefonok számára a Google biztosított ingyenes kép mentést. Ráadásul nem is akárhogy. Teljesen ingyen, teljes minőségben.

    Ez a Pixel első szériája esetén ameddig a telefon működik, az újabbak esetében már csak limitált ideig. Azonban az újabb készülékek esetében is az ingyenes teljes minőség lejárta után is a “butított” minőség ingyenes marad, vagyis nem számít bele a tárhelybe.

    Tehát ha már nem a Pixel az elsődleges eszközünk, de még megvan, akkor érdemes valami módon a képeket eljuttatni rá és rábízni a Google Photos-ra történő feltöltést.

    Syncthing
    Syncthing
    Developer: Syncthing Community
    Price: Free

    Erre a legjobb módszer a Syncthing nevű szolgáltatás. Egy teljesen ingyenes megoldás, amit telepítünk a jelenlegi telefonra vagy a számítógépre (minden operációs rendszer támogatott), majd a Pixel-re is. Így a képeket helyi wifi hálózaton gond nélkül át tudjuk mozgatni a telefonra, ahol a szinkronizált mappa kijelölése után az automatikusan szinkronizálódik a Google Photos-ba.

    Jó kérdés, nem, a Google nem nézi mivel készült a kép, csak azt, hogy mi tölti fel!

    Természetesen nem csak Pixel esetén használható ez a megoldás, meg nem csak képek szinkronizálására. Nekem a Pixel 3 usb-c csatolója tönkrement. Ezért nem az már az elsődleges telefonom, ráadásul ezáltal eladni se nagyon lehet. Viszont vezetéknélkül tölthető, és a Syncthing segítségével a képek szinkronizálása remekül működik.

    Spotify zeneállomás

    Egy füst alatt két régebbi eszközt lehet új életre kelteni. A régi telefon jó eséllyel rendelkezik jack dugóval. És egy régebbi hifi, hangfal pedig ennek megfelelő bemenettel. Így ha összedugjuk a két eszközt, a telefonra felteszünk egy Spotify-t, akkor a saját telefonunkról vagy böngészőből ki tudjuk választani melyik eszközön játsza le a zenét és máris indulhat az otthoni disco.

    Pénz csináló

    Természetesen van lehetőség crypto pénzt bányászni telefonon, de semmi értelme. Viszont van arra lehetőség, hogy a kihasználatlan sávszélességet értékesítsük, felkínáljuk.

    A lényeg, hogy a telefonra felteszünk egy alkalmazást, aminek segítségével az csendben megosztja a kihasználatlan sávszélességet, s lassan, de termel egy kis pénzt. Mielőtt valaki azt gondolja, hogy ebből milliókat csinál, ki kell, hogy ábrándítsam. De arra alkalmas, hogy a fagyipénzt összegyűjtsük nyárra.

    Honeygain. Regisztrálj (5 dollár bónuszt kapsz) és utána mehet a telefonra az alkalmazás. Az app apk-ból érhető el. Nincs fent a PlayStore-ban. Nekem kb fél éve fut egy régi telefonon, nem volt rá eddig semmi panaszom. Lehet egyébként hasonlóan kihasználatlan asztali gépen, stb. is futtatni.

    Peer2profit. Regisztrálj és utána mehet a telefonra az alkalmazás. Itt is számtalan eszköz és operációsrendszer támogatott még. Míg a honeygain egy sokkal elegánsabb megoldás, addig a peer2profit nagyobb nyereséget kínál.

    Két kakukktojást érdemes még megemlíteni itt a bejegyzés végén, mert ide tartoznak. Windowsos gépre, kihasználatlan laptopra érdemes a Spidert (is) telepíteni. Regisztráció (ajándék 5 dollár).

    Illetve, ha valaki szeret kicsit barkácsolni, mélyebben ismerkedni a dolog technikai hátterével, kicsit blockchaint is belehúzni a dologba, azoknak a Mysterium networkkel érdemes megismerkedni. Android kliens alkalmazás elérhető hozzá:

    Mysterium Dark
    Mysterium Dark
    Developer: NetSys Inc.
    Price: Free

    A kliens alkalmazás arra jó, hogy a networkben lévő eszközökhöz csatlakozva egy elosztott vpn hálózaton keresztül netezzünk. De van lehetőség arra is, hogy csatlakozzunk a hálózathoz. Nekem egy régi Raspberry Pi 2-n fut (elvileg 3-tól támogatott csak, de gond nélkül fut 2-n is). Szintén egy eszköz, ami egyébként csak a fiók mélyén porosodna csak.

    zárszó

    Valószínűleg számtalan egyéb remek ötlet van még. Ezeket írjátok meg kommentben. Nekem ezek váltak be, ezek működnek. Najó, a pénz csináló erősen idézőjeles. De játéknak kiváló. A Mysterium networkben látok fantáziát egyébként.

  • Keress pénzt online

    Keress pénzt online

    Gondoltam adok valami jó bulvár címet. Sok jópofa dologgal próbálkoztam már, amióta kb. 1998 óta aktívan tevékenykedek online.

    Az online pénzkeresés egy cuki gondolat, ennek megfelelően pont cuki módon is működik. Vagyis megélni nem fogsz belőle, de lehet nyár végére összejön egy fagyi. 🙂 Nézzük tehát, hogy milyen lehetőségek vannak, mit lehet tenni azért, hogy néhány dollárral több maradjon a pénztárcádban, mint annakelőtte.

    Böngészés

    Erre az egyik legjobb megoldás a Brave böngésző használata. A Brave egy Chromium alapú böngésző, így hasonlóan gyors, mint a Google Chrome, viszont egy csomó extrát építettek bele.

    Többek között rendelkezik beépített reklámblokkolóval is. És itt jön be az a csavar, amit a Brave csapat kitalált, hogy ők jelenítenek meg reklámokat (ha ezt bekapcsoljuk), cserébe viszont ők fizetnek is azért, ha mi reklámokkal találkozunk. Ez egy fokkal jobb üzlet, mintha csak reklámokat néznénk és ezzel kizárólag az oldalnak termelnénk bevételt.

    Viszont azt is lássuk, hogy itt nem forint, hanem úgynevezett BAT lesz az a fizetőeszköz, amiben a bevételt megkapjuk majd. A BAT (Basic Attention Token) egy Ethereum alapú crypto token, amit egyébként át is tudunk váltani dollárra, esetleg forintra is. Az értéke fél dollár és másfél között ingadozott az elmúlt időszakban.

    A Brave mögött az a Brandon Eich áll, akinek a nevéhez fűződik a JavaScript megteremtése, Mozilla vezetője volt, stb. Tehát nem egy ismeretlen figura az online világban.

    A Brave esetén még egy érdekesség, hogy BAT segítségével támogathatjuk is az oldalak készítőit. Pl. ha valaki szeretne, akkor akár a kobak.org is támogatható.

    Sávszélesség értékesítése

    Ez egy nagyon érdekes terület. Mielőtt belekezdenénk, az Internetszolgáltatóval érdemes egyeztetni, hogy nem ütközik-e a tevékenység a szerződés valamelyik pontjával. Mivel havi szinten jó eséllyel is csak a havidíj töredékét tudjuk bevételként elkönyvelni, így nem biztos, hogy megéri, ha emiatt felmondja a szolgáltató a szerződésünket.

    Amennyiben megengedett a dolog, rengeteg szolgáltatás épült már erre a lehetőségre, de csak kettőt fogunk most megnézni.

    HoneyGain

    A HoneyGain (ezen a linken regisztrálva 5 dollárról indulsz) a legegyszerűbb ilyen szolgáltatások egyike. Pillanatok alatt telepíteni tudjuk Windows, Mac számítógépekre vagy egy Android telefonra, tabletre. A legjobb megoldás talán, ha valakinek van egy régi Android telefonja, akkor feldobja rá és az csendben dolgozgat a háttérben.

    2 hét alatt kb. 2 dollár, azaz kb.3-4 hónap kell a 20 dolláros kifizetési küszöb eléréséhez, ha ebben a tempóban folytatom.

    Lényeg, hogy nem szükséges hozzá semmilyen extra beállítás, szimplán csak regisztrálunk, telepítünk és már kész is.

    20 dollárnyi kreditet kell elérni, hogy kifizetés történjen meg. Érdekes, hogy naponta van nyereményjáték is, így ha van aktív eszközünk, naponta nyerhetünk krediteket, amik szintén beleszámítanak a “megtermelt” kreditbe.

    Abban az esetben, ha a HoneyGain-t kezdjük használni, jó, ha tudjuk milyen forgalmat engedünk be a gépünkre. Erre sose lesz 100% rálátásunk, de csupa szép dolgot mutat a HoneyGain weboldal:

    Elméletileg azt használják ki, hogy különböző helyekről, különböző eszközökről lehet tesztelni alkalmazásokat, árakat összevetni, stb.

    Mysterium Network

    A Mysterium a másik “véglet”. Ebben az esetben már nem elég egy Windows gép, sőt telefonon se fut. Itt talán a legjobb megoldás egy Raspberry Pi használata, amire feltesszük a MystBerry operációs rendszert.

    Ezután viszont nem fogjuk megúszni a router beállítását sem. Ahol a használt OpenVPN és WireGuard portokat ki kell nyitni és át kell irányítani. Ez sem űrtudomány, de kell vele dolgozni, ha be szeretnénk jól állítani.

    A Mysterium egy érdekes módszert alkalmaz. Itt nem egy bizonyos összeget kell elérni a kifizetéshez, mint pl. a HoneyGain esetében, hanem az elsőnek kell lenni a régióban. Ha első vagy, akkor kifizetik a termelt MYST coint. Ha nem, viszed tovább a következő hónapra azt. Így viszont ott már nem nulláról indulsz, tehát nagyobb az esélyed, hogy első leszel és Te leszel kifizetve.

    Ahogy látható, nem ebből leszek milliomos. 🙂

    A Mysterium networkön futó forgalom egy másik érdekes kérdés. Itt VPN hálózatnak leszünk egy tagja, így akár kényes tartalmak is keresztül mehetnek a gépünkön. Emiatt érdemes lehet óvatosnak lenni.

    Konklúzió

    Számtalan egyéb lehetőség van még, amik közül tudunk választani. Nem néztem meg mindent, de két hét távlatából visszatekintve, egyik megoldás sem arról szól, hogy így egy stabil havi bevételt lehetne elérni. Ezt talán senki nem is gondolta komolyan, hogy otthon ülve, feltett lábbal majd csak számolnia kell a milliós bevételt.

    Minden bemutatott megoldás olyan viszont, hogy nincsen szükség óriási beruházásokba verni magunkat. Bárki meglévő otthoni eszközöket használva elindíthatja azokat. Természetesen egy 6+ videókártyából álló mining rig több pénzt tudna termelni napi szinten, mint ezek a megoldások, de abban az esetben a bekerülési költség is óriási. Főleg, hogy a videókártyák ára sose volt ilyen magas, mint most. Így először egy óriási kezdeti kiadást kellene visszahozni ebben az esetben.

    A Brave böngésző lehet alapértelmezett bármilyen operációs rendszert is használsz, így a havi 1-2 BAT elérhető simán. Ez ha másra nem, arra jó, hogy ebből tudunk támogatni podcast készítőket, bloggereket, akit szeretnénk. A Honeygain egy régi telefonon vagy egy estére bekapcsolt gépen termel egy keveset, ha meg van egy Raspberry Pi 2 (igaz, hogy 3-mat ajánlják, nekem 2-n fut, azt állítottam be a feladatra), akkor azon egy Mysterium network kipróbálható. Meséljetek majd, mit tapasztaltatok!