Author: kobak

  • social media fanatikusoknak

    Míg pár éve mindenki az IRC-n lógott, mára teljesen leváltotta azt a social media. Már nem publikus és privát szobákban, hanem Facebook falon és a Twitteren osztjuk meg a világgal vagy csak annak egy kis szeletével gondolatainkat.

    A különböző közösségi média oldalak azonban máshogy és máshol tárolnak információkat rólunk. Emiatt ezen oldalak mellett egyre inkább virágzásnak indulnak olyan szolgáltatások, amik ezeket képesek együttesen kezelni.

    A Buffert már említettem, mint a célszerszámot, aminek segítségével kezelem a különböző közösségi csatornákat. Ha találok valami érdekeset, akkor általában bufferbe teszem, semmint azonnal posztolom.

    Buffer

    Ez azért praktikus, mert ekkor tudom eldönteni, hogy mely csatornákon szeretném azt megosztani. Megoszthatom azonnal “Share Now”, vagy bedobva a bufferba, kikerül automatikusan, illetve időzíthetem.

    A Buffer előtt a Tweetdeck volt az időzítő, azelőtt pedig a vbali által készített első generációs Twittertop. Egyébként akkor még a mandroid is be volt abba kötve. Amióta Buffer van, azon keresztül megy az új tartalmak 90%-a.

    A következő oldal SumAll. Ez az oldal megpróbálkozik a lehetetlennel, statisztikát gyártani minden online jelenlétünkről. Itt nem csak aközösségi média oldalak, hanem blogok, Google Analytics, s a teljes online jelenlétünk beköthető.
    SumAll

    Miután autentikáltunk az oldalra, e-mail értesítő érkezik arról, hogy sikerrel feldolgozta a rendszer az adatainkat. Ezután belevetheti magát mindenki az egyébként csudaszép grafikonokba az online jelenlétéről.

    Zárásképpen egy régi versenyzőt mutatok, ez a Klout. A Klout a social media jelenlétünk page rank mérője. Senki se tudja pontosan mi a számolási algoritmus, ami alapján a pontokat kapjuk. Hallottam már olyanról is, hogy bizonyos munkahelyek esetén a Klout score fontos mérőszám. Ezenkívül @tsabeeka említette, hogy van olyan business váró, ahol 55-ös Klout score felett ingyen belépést biztosít.

    KloutMint látható a különböző közösségi média csatornákon kívül a Klout oldalon lévő tevékenység is beleszámít a pontba. Ez nálam azért nem annyira jelentős. 🙂

    Milyen oldalt ismertek még, ami hasznos lehet a témában?

     

  • tartalom fogyasztás

    Hosszú ideje keresem az ideális módját a tartalom fogyasztásnak, illetve újra hasznosításnak. A helyzet, hogy rengeteg helyen érkezik információ. Twitter, RSS, Google Plus, Facebook mellett az e-mail ahonnan az érkező tartalmat fel kell dolgozni. Sokáig nézett ki úgy a böngészőm, mint egy karácsonyfa. Sokszor 30-40 nyitott tab várta, hogy foglalkozzak vele valamikor.

    Jelenleg a bejövő érdekes információk a Pocketbe kerülnek. A Pocketet azért szeretem, mert bárhol érkezik az információ, pillanatok alatt el tudom oda tárolni. Böngésző pluginek, ezenkívül mobil kliens segítik az életünket.

    pocket

    A Pocket szigorúan átmeneti tároló. Egy kicsit hosszabb ideig tárolódnak azért itt a dolgok, mint a böngészőben. Mint írtam Firefox és Chrome között pattogok, s ebből a szempontból Firefox párti vagyok. A Firefox alapértelmezés szerint nem méretezi a tabokat, hanem azok “kicsúsznak”, ha túl sok van. Ezt utálom, s így arra vagyok kényszerítve, hogy a képernyőn éppen elférő mennyiségű tabbal dolgozzam. Chrome használat esetén általában akkor kapok észbe, hogy be kellene zárni párat, amikor már nem látszanak a faviconok.

    Amikor aztán elkezdem feldolgozni a Pocketet, akkor onnan három dolog történhet a bekerült tartalommal:

    1. Utólag belátom, hogy értéktelen tartalom, esetleg csak valami gyorsan megtekintendő tartalom volt. Ilyen pl. vonat menetrend, ami fontos, hogy könnyen és gyorsan előhívható legyen, de egy idő után aktualitását veszíti.
    2. Értékes dolog, ezért elmentem a delicious könyvjelzőim közé.
    3. Érdekes, esetleg vicces tartalom, meg szeretném osztani a világgal is.

    buffer_androidA 3. esetben a kérdés, hogy ez önmagában értékes (esetleg csak vicces), akkor megy a bufferbe. A buffer lényege, hogy a jó gondolatok nem azonnal kerülnek ki, s így nem egymás után küldök 30 twittet. A buffer azokat ügyesen időzíti. Másik előnye, hogy nem csak Twitter, hanem az összes fontos közösségi média oldalt kezelni tudja. Az ingyenes verziónak vannak korlátai, de normál esetben elegendő az is.

    Vannak azok a tartalmak, amik önmagukban nem állnak meg, esetleg hihetetlen gondolataim támadnak velük kapcsolatban. Ezek kerülnek itt a blogon megosztásra.

    Nem tökéletes még a workflow, de dolgozom rajta. Ideális lenne, ha minden nap végén kb fél óra-óra alatt végig tudnék menni a Pocketbe került tartalmakon, s a nap végén mind az inbox, mind pedig a Pocket üres lenne.

    Ezt még nem tudtam megoldani, de hétfőre általában sikerül megvalósítani. Nektek mi a módszeretek?

  • produktív böngésző

    2013-12-14 13.52.15Párhuzamosan használom a Firefox és Chrome böngészőket. Egyszer az egyik héten az egyik az alapértelmezett, máskor a másik. Egyébként a telefonon is pont hasonlóan vagyok.

    Mindig a “Just once” amit nyomok, s tartalom és hangulat függően váltok a kettő között. Persze ez felveti azt a kérdést, hogy a jelszó tárolást hogyan oldom meg. Ez azonban egy másik bejegyzés tartalma lesz majd.

    Amiért most ez a bejegyzés megszületett az a Chrome kezdőképernyőm. Már régen leszoktam arról, hogy kezdőoldalt állítsak be magamnak. Persze voltak erre is remek oldalak (emlékszik még valaki a netvibes és társaira?), de nálam az alapbeállítás, hogy a legutóbb megnyitott oldalak jelennek meg indításkor.

    Azonban a Chrome-hoz volt egy remek kiegészítő, amit a mai napig kezdőképernyőként használtam. Ez a Currently. Egyszerű, letisztult, s pillanatok alatt konfigurálható. Új tab nyitáskor időjárást mutat.

    Kezdőképernyő alatt egyébként azt értem, amit új lap/tab megnyitáskor látok. Nem egy weboldal, hanem egy “böngésző állapot”. Ez alapértelmezetten pl. a telepített alkalmazások a Chrome-ban. Azonban a mai nap szembejött a Momentum, s szinte gondolkodás nélkül váltottam.

    Screen Shot 2013-12-14 at 14.49.44

    Testreszabható, szép háttérkép, motiváló szöveg, pofonegyszerű todo. Mi kell több? Zseniális. És Chrome esetén egy másik előny. A telepített kiegészítőkhöz már nincs is szükség a kezdőképernyőre. Azok a Dashboardon laknak.

     

    Most a Chrome sokat tett érte, hogy egy darabig alapértelmezett legyen. Kiváncsian várom a Firefox mivel rukkol elő. 🙂

  • geek gyermeknap

    Azt hiszem, ha volt valaha olyan nap a történelemben, amikor minden geek és számítógép, okostelefon függő egyaránt piros betűs ünnepnek tart, akkor a mai tegnapi itthon biztosan az lesz.

    A reggel azzal indult, hogy megjelent az Angry Birds család legújabb tagja, az Angry Birds Go!

    Rovio Angry Birds GoIngyenes, s már ott várja a rajongókat az alkalmazásboltokban. Aki még nem próbálta, a Rovio megcsinálta keresztezte a madarait és malacait az Asphalt és Need for Speed sorozat autóival. Érdekes játék keveredett belőle. Nekem a sorozat első része óta az első olyan Angry Birds játék, ami újra felkeltette az érdeklődésemet.

    Persze sokáig nem kötötte le a figyelmemet a Rovio játéka, mert a Rdio elkezdett itthonról is működni. A tegnapi blog bejegyzésükben olvasható, hogy immáron 51 országban érhető el a Rdio.

    Rdio territory mapA Rdio.com-on már nem is emlékszem mikor regisztráltam, de emlékszem, hogy Barcelonában hallgattam a kis hotelszobámban elég sok Rdiot.

    El is engedtem tegnap hazafele menet az egyetemről egy balga twittet, hogy a Spotify kimarad a buliból. Holott ők a nagy úttörők. Van Google Play All Access, Deezer, sőt most már Rdio is. Sőt a Vodafone is próbálkozik a korlátlan zene területen labdába rúgni.

    Aztán amint elküldtem a twittet, olvasom Dojcsák Dani írását a hwsw-n. Megérkezett Magyarországra a Spotify! Hopp. Töröltem a Twittet, s telepítettem gyorsan az appot. Természetesen a Rdio mellé.

    Ha valaki azt gondolta, hogy ez már így is csodálatos, akkor teljesen egyetértenék vele, de még korántsincsen vége. A Spotify bejelentette, hogy ingyenes a stream mobilon. Nem kapunk teljes funkcionalitást, de azért ez mégiscsak csodálatos dolog.

    Egy éve még igencsak morcos voltam, hogy itthon esélytelen zenét beszerezni, most már nincs mentség. Sőt adott a választás lehetősége is!

    És akkor mielőtt éjfélt ütött az óra, néztem végig ezt a bejelentést.

    Megújult Google Sheets. Csodálatos! Le is írtam, hogy nem érdekel mit tud rólam a Google, ez egy csodálatos termék, s használni akarom. Ha minden cella tartalmát kinyomtatják Mountain View-ban, amit Google Sheetsben készítek, az sem érdekel!

    Már benne is vagyok a buliban. Aktiváljátok Ti is a newsheets funkciót! Még nem működik minden, de nagyon jó lesz. Persze örülnék, ha a régi sheet-ek is az újban nyilnának meg, de az is bekövetkezik majd gondolom idővel.

    google new sheets

     

    A Google se “csak” ennyit adott nekünk december 11-én. Megújult a GMail Android app, epub és pdf támogatással bővült a Play Books. Így a Play Books tényleges vetélytársa lett a Kindle alkalmazásnak.

    És még nincs is karácsony. Mi lesz itt még! 🙂

     

     

  • rádióban

    A múlt héten két különböző rádióban is hallhattatok. Vicces módon mindkét adás csütörtökön ment le Budapest sugárzási körzetében, illetve az Interneten. Mindkét alkalommal a Firefox OS volt a téma.

    A Jazzy Digitália című műsoráról készült felvételt itt hallgathatjátok meg:



    Letöltés: 1. rész, 2. rész

    Vicces volt utólag meghallgatni a telefon tesztjét. Ezt én is utólag hallottam csak először. Egyetértek a teszttel. Valóban nem a tapasztalt felhasználóknak szánt eszközről van szó. Aki hozzászokott a Google vagy az Apple, illetve Microsoft adta kényelemhez, annak nagyon fapados lesz a Firefox OS, illetve a One Touch Fire. Egy apró korrekció az uraknak, ez pedig az Alcatel céggel kapcsolatos, aminek a mobil telefon üzletágát 2004 áprilisában 55%-ban a TCL birtokolja. Így már inkább kínai az Alcatel Mobile Phones, mint francia. Az Alcatel-Lucent megmaradt francia kézben.

    A Gazdasági Rádió Szenzor című műsorát pedig itt:


    Letöltés

    A zene a műsor alatt kellemes dolog. A hangomat visszahallani még mindig nem természetes. Lassan majd megszokom. 🙂 Adalék, hogy a Gazdasági Rádió műsor alatt örültem, hogy kibírtam hapcizás nélkül. A Jazzy viszont felvételről ment, így sokminden kimaradt abból, amiről beszélgettünk. 🙂

  • egy napon születettek

    Könnyen kiszámolható, hogy mekkora az esélye annak, hogy két ember egy napon született.

    Hány emberre van ahhoz szükség, hogy az esélye annak, hogy ketten egy napon születettek 80%-os legyen. Mit gondoltok?

    A lenti szavazásban a lehetséges válaszokat tizes nagyságrendben adtam meg. Mit gondoltok? Szavazzatok!

    [poll id=”5″]

  • mandroid reboot

    A mandroid.hu nem mai gyermek. Ha gyermek lenne, nagy bajok lennének, mert jól el volt hanyagolva az elmúlt pár évben. Annál izgalmasabb lenyomata lett így viszont a 2010-2011-es évnek. Aztán érkezett egy twitter megjegyzés:

    És arra gondoltam, hogy akkor most már nincs visszaút. Szombat este kiment kb 50 embernek az e-mail, hogy tekintsen vissza az időbe. Mivel nem időgépnek terveztem a mandroid.hu oldalt, ezért megkértem azokat, akik már írtak magukról az oldalon, hogy írjanak egy friss változatot. És természetesen mindenki, akiket már piszkáltam a dologgal kapcsolatban, s még nem írt, vagy még nem piszkáltam, s nincs fent, az jelentkezzen! Nem csak úgy lehet felkerülni, hogy én nyaggatlak Titeket. 🙂

    Hogy ne bolonduljak meg, kreáltam magamnak egy Trello boardot a mandroid.hu karbantartására. A felkérni listán jelenleg mintegy 34 név szerepel, s fentebb említettem, hogy kb 50 embernek ment ki emlékeztető (őket nem vittem fel még a felkérve listára). Aki már reagált, illetve már kész, azok átkerülnek a válasz jött, illetve a kész listára.

    mandroid_trello

    Változzon a mandroid.hu a magyar Internet 2013-mas Ádventi Naptárává azzal, hogy minden nap egy új/frissített mandroid profilt olvashatunk rajta!

    December elsejét Mondovics Mihály frissített profiljával nyitjuk. S ezzel a nyitólap visszaáll időrendbe.

    Update: Tegnap délután kiküldöt twittem:

    Ma reggel nézve, azóta másfélszeresére nőtt az oszlop, ami a tegnapi nap látogatóit számlálja.

  • mytv.telenor.hu

    Ma valamikor dél körül érkeztem meg a Telenor házba, s részt vettem a MyTV sajtótájékoztatóján. Röviden: az ötlet jó, a megvalósítás pocsék.

    Megérkezvén a weboldalra, tableten, illetve telefonon (hiszen elvégre ezek a fogyasztásra szánt eszközök) az alábbi képernyő fogad:

    2013-11-29 21.28.44

    Sorolom mi ezzel a problémám (volt egy, amit ott jeleztem, s gyorsan javításra is került, így remélem ezek is meghallgatásra találnak):

    • Felfedezem a szórakozás jövőjét, remek. De mi ez?! Sehol semmi információ. Persze a kis háromszög, meg tv, ezek mind-mind árulkodó dolgok. De titok, hogy itt tv-t lehet nézni?! Miért nincs ez leírva?
    • A betűtípus választásnál valaki odafigyelhetett volna, hogy olyan legyen, ami tartalmaz hosszú ő betűt.
    • A MyTV logo egyszerűen béna. És ezzel nem vagyok egyedül:
    • Ha ténylegesen a tableten, mobil eszközön való “fogyasztás” a cél, akkor miért nem kompatibilis az Android világ zászlóshajós tableteivel? Nexus 7 és 10 esetén ezt látni a Play Store-ban:

    2013-11-29 21.26.31

    Megnéztem mi vár rám, ha a címlapon található egyetlen működő linkre tappintok. A “Kérdésed van?” utáni Kapcsolat link nem működik. A Regisztráció link viszont erre az oldalra visz:

    2013-11-29 21.29.21

    Megintcsak nincs ezzel semmi gond, ha a Samsung szponzorálja a MyTV-t. Ha nem, akkor miért nem egy általános Android telefon van a képen, egy alapértelmezett Android SMS alkalmazással?

    http://mytv.telenor.hu/download/?platform=Android&device=tablet és a http://mytv.telenor.hu/download/?platform=Android&device=mobile két különböző oldal. Az utóbbiról már lekerült a nem működő Kérdésed van? felirat. Feltételezem, hogy a tablet esetén ez elfelejtődött.

    A filmek választéka természetesen a jövő kérdése, már most is van mit nézni, s gondolom ez a jövőben alakul majd. Nagy kérdés lesz a mobilos adatkapcsolat ideális szabályozása. Szükség lesz korlátlan adatforgalomra, mert egy-egy film a mostani 500MB meg 1-2 GB-os csomagokat megeszi reggelire. A Telenor 3 hónapot adott magának, hogy ezt a kérdést megválaszolják.

    A fentiek javaslatok és észrevételek gyűjteménye. Ezeket azt gondolom, hogy sürgősen javítani kell, hogy ez a szolgáltatás ne a nevetség tárgya legyen, hanem a felhasználók örömére szolgáljon. Azt remélem, hogy a bejegyzésben bemutatott képernyőképek holnapra már a múlté, s ez a bejegyzés kizárólag történelmi visszatekintésre lesz alkalmas majd, amikor a MyTV az első születésnapját ünnepli.

  • Optical illusions test

    I came across this video on Richard Wiseman’s blog. I knew many of the optical illusions showcased in the video but still it is a great collection put together by BuzzFeed.

    How many did you get right?

    And another one on BuzzFeed: