Category: blog

  • okostelefonnal tanulni, tanulni az okostelefont

    Tegnap a Smart Habits konferencián az okostelefonhasználati szokásokról, oktatásban betöltött szerepükről elmélkedtem, tartottam előadást. Előttem két neves előadó szerepelt, így mikor porondra léptem a nézőközönség egy része távozott, de akik maradtak, nekik elmondtam mit gondolok. Gyorsan, mert hozni kellett a két neves előadó kicsit bő lére eresztett előadása után az időből.

    Már a felkészülés során megfogalmazódott bennem egy gondolat, amiről írni, s beszélni kell. Szükség van okostelefon használat oktatására. A számítógépek használatát tanítjuk. A főzésre vannak tanfolyamok. Az autó-, hajó-, repülővezetést is tanfolyamok keretében tudjuk elsajátítani. Tulajdonképpen mindenre van tanfolyam, vagy oktatás, ami körülvesz bennünket. Kivéve az okostelefont.

    Miért fontos ez? Mert rengeteg szülő vásárolt már okostelefont gyermekének. Mert az osztálytársaknak is az van. Mert azt látta legutóbb az X sorozatban Y szereplő kezében.

    De miután megvásárolták csilliárdokért a legújabb okostelefont, nem tudják érdemben használni azt. Azt pedig a szülők nagy része egyáltalán nem érti miért veszett el a gyermekük a készülékben. Miért nem néz fel, amikor beszélnek hozzá, s mi történik abban a kis dobozban, ami magába szippantotta gyermeküket. És az nem megoldás, hogy megtiltjuk, hogy használja az a készüléket, amit a családi vagyon nagy részének ráfordításával nemrég vásároltuk neki.

    Ennél azonban nagyobb baj, hogy sok esetben a gyermek, aki megkapta a telefont sem tudja azt használni. A többség be tudja kapcsolni, el tudja indítani x applikációt, azzal remekül játszik, de nem használja okostelefonként a készüléket.

    Tartom magamat ahhoz az állításomhoz, amit már több helyen hangoztattam, hogy az okostelefonokat pont úgy használja a mostani generáció, mint mi anno a butatelefonjainkat használtuk. Értem ezen, hogy ugyanazokat a funkciókat használják csak. Vagyis játszanak, s üzeneteket küldözgetnek egymásnak. Az üzenetküldés persze sokkal interaktívabb, mint anno az SMS volt a mi időnkben. Hiszen fényképeznek, szelfiket küldenek, s rengeteg emojit is alkalmaznak.

    Emiatt is fontos lenne, hogy valami oktatás keretében megtanulhassák, hogy milyen további lehetőségek vannak a kezükben tartott mini számítógépben. Mert egy mai okostelefon messze többre képes, mint az én első 3 számítógépem együttvéve.

    Otthon a szülők ennek a használatára csak kevés esetben tudják megtanítani a gyermekeiket, mert sok esetben ők sem tudják azt használni. Az iskolai oktatásban sajnos egyelőre inkább tiltva vannak ezek az eszközök, mintsem integrálva az oktatásba. Bár egyre több ígéretes próbálkozás van arra, hogy mégis használjunk okostelefonokat a tanórákon.

    Érdekességképpen megjegyzem, hogy az Egyesült Királyságban azon elmélkednek éppen, hogy globálisan tiltani kellene ezeknek az eszközöknek a használatát az oktatásban. Szerintem nem tiltani kellene, hanem szabályozni azok használatát. A tiltás, soha nem megoldás. A szabályozás, s az oktatásban betöltött szerepének a tisztázása, s kialakítása lehet a megoldás.

    Ti mit gondoltok? Engedjem el az egészet, majd mindenki megtanulja használni az okostelefonokat, vagy nem. Ezt nem lehet oktatni. Vagy tényleg szükséges valamifajta képzést biztosítani arra, hogy az emberek ki tudják használni az okostelefonokban rejlő lehetőségeket.

  • America’s Cup – A világ legnagyobb múltú sportversenye

    America’s Cup – A világ legnagyobb múltú sportversenye

    Az America kupája története 1851 augusztusában indult. Ekkortájt rendeztek egy vitorlás versenyt. A versenyen az America nevű hajó futott be elsőnek. Ekkor megkérdezte Victoria királynő, hogy ki lett a második. “Nincs második.” – hangzott a válasz. Azóta is ez az America kupájának az egyik jelmondata.

    Az America elvitte a kupát New Yorkba. Ott aztán a New York Yacht klub kapta meg, ezután íródott egy szabálykönyv, miszerint a kupát nemzetek csatájának győztese kapja meg a jövőben.

    1851 óta eltelt időben eddig 34 alkalommal rendezték meg a kupát. Minden alkalommal van egy kupa védő, s vannak a kihívók.

    Pár fontosabb dátum:

    1899 és 1930 között Sir Thomas Lipton (igen, az a Lipton) 5-ször kísérelte meg elhódítani a kupát. Sajnos egyik alkalom sem lett sikeres. Azonban ő volt az egyik első, aki a sport történelembe a szponzorálás gondolatát behozta.

    1988 óta egységesek a hajók.

    2010 óta James Spithill a győztes hajó skippere. A 33. America Kupáját 2010-ben 30 évesen nyerte, az akkor elsőként használt merev nagyvitorlával.

    34. kupa

    2013-ban a 34. alkalommal rendezett America kupáján a Team Oracle USA nyerte el a kupát. A verseny San Franciscoban került megrendezésre, s ekkor debütáltak a hatalmas AC72 lábas katamaránok. Új Zealand és az USA éles küzdelmét végül az utóbbi nyerte. A 17, 18. versenyek összefoglalóját érdemes megnézni.

    A 19. versenyt az amerikai csapat nyerte. Jimmy Spithill megvédte a kupát.

    35. kupa

    A csapatok:

    Idén AC45 hajókkal versenyeznek a csapatok. Ezek kisebbek, mint a 34. kupa hajói, de

    Ne tévesszen meg senkit sem a csapatok összetétele! Ez nem egy olimpiai verseny, vagy egy foci vb, inkább egy Bajnokok Ligája. A csapatok nemzetisége a “szponzoráló anyacsapattól” függ.

    Pl. a jelenleg hazai pályán versenyző Artemis csapatában egyetlen svéd hajós versenyzett (és nem ő a csapat vezetője), a többiek angolok és ausztrálok.

    2015-öt írunk, s már a 35. kupa szezonba léptünk bele. A 35. kupa Bermudán kerül megrendezésre 2017-ben.

    Akkor mi történt most Göteborgban? A 2017-es versenyt 2015. év során úgynevezett World Series versenyek előzik meg. Eddig két helyszínen, Portsmouth-ban és Göteborgban versenyeztek. Göteborgban ott voltam én is. Szigorúan nézőként. 🙂

    Az első verseny Portsmouth-ban került megrendezésre. Ott a kupa védő Oracle csapat az első versenyen csak második helyezést szerezte meg, a hazai pályán versenyző Land Rover BAR csapat végzett az élen.

    A második verseny Új Zealand győzelmével végződött, a kupa védő Oracle csak a negyedik helyet kaparintotta meg.

    Portsmouth után a ranglista a következőképpen alakult:

    1. LBAR 19
    2. ETNZ 18
    3. OUSA 16
    4. TFRA 13
    5. TJPN 13
    6. ARTR 11

    Göteborg, az Artemis csapat otthon versenyzik. Sajnos a 2013-mas esemény majdnem megismétlődött. A pénteki gyakorló napon a hajó felborult. Szerencsére senki nem sérült, s a hajót is rendbe tudták hozni a szombati első versenynapra.

    Első nap

    Az első napon két futamot rendeztek meg. Mindkét futamot magabiztosan nyerte az Oracle csapata. Ezzel 10-10 pontot szerezve a ranglistán. A rajtot az egyik média hajóról néztem végig:

    A Land Rover és az Emirates csapata szorosan mögötte. Ezzel az Oracle 20 ponttal lett gazdagabb az első nap végén, a Land Rover BAR pedig mindkét versenyen 9 pontot szerzett.

    Az Artemis csapata hiába versenyzett hazai pályán, sajnos a pénteki borulás után, szombaton a svertjével egy sziklát talált meg, így az esti Full Moon Foil-ból ki is maradt. Az estét a garázsban töltötte.

    Szombat este a kikötőben gyorsasági versenyt rendeztek a közönség nagy örömére. Ez olyan, mintha az Andrássy úton Forma 1 autók gyorsulási versenyt rendeznének a Deák Tér és az Oktogon között.

    Második nap

    A második nap izgalmasan indult. Két versenyt rendeztek vasárnap, s mindkét verseny pontszámai duplán számítanak. Ráadásul míg az első napon erős szél volt, a második nap szinte szélcsendesnek mondható. Így az idei Kékszalaghoz hasonló taktikai csatára került sor.

    Az Artemis hajója ismét vizen volt, s a csapat nagyon jó formában kezdett. Olyannyira, hogy a vasárnapi versenynap első versenyét nagy fölénnyel nyerte egy remekül elkapott rajt után. Itt állok még előző nap (már akkor megvolt a bizalom ;)) Nathan Outteridge-el:

    me and NATHAN OUTTERIDGE

    ETNZ, LBAR, OUSA a további sorrend. Ezzel a Göteborgban rendezett America kupája versenyben a három legerősebb csapat mind 34 ponttal állt a tabella élén.

    Ezzel kezdetét vette a negyedik, egyben utolsó futam. Itt az Artemis csapata nagyon rosszul kapta el a rajtot, végül utolsó helyen zárta a versenyt. Az Új Zealand csapata nyert, Japán lett a második, a Francia csapat pedig a harmadik. A negyedik hely az amerikai csapaté lett, s utánuk értek be az angolok.

    Az ETNZ csapat ezzel a kiváló második körrel, s a másik két csapat gyengébb szereplésével az összesítésben Göteborgban az élen 54 ponttal. A többiek pedig jóval elmaradva töle. OUSA 48, LBAR 46.

    Göteborg + Portsmouth összesített pontok:

    1. ETNZ 54+18=72
    2. LBAR 46+19=65
    3. OUSA 48+16=64
    4. TJPN 43+13=56
    5. ARTR 42+11=53
    6. TFRA 37+13=50

    Irány Bermuda! 46 nap múlva indulnak ott is a futamok, s ott ki fog derülni, ki nyeri végül a 35. alkalommal megrendezett America kupáját 2017-ben!

    A kupa. Itt pedig kicsomagolták, meghozták a kupát Göteborgba.

    Képeket folyamatosan válotatom, s töltöm fel ide.

  • AC World Series, Technical Day

    Az első nap, amikor ma kint jártunk az America’s Cup helyszínén esett. Nem is kicsit.

     

    Amikor pedig éppen nem esett, akkor a hajókat rakták össze, tették vízre, s indultak ki a nyílt vízre próbakörökre. A holnapi nap a gyakorlásról fog szólni. Szombattól pedig már élesben mennek a futamok.

    A fenti videón a francia csapat hajóra kerül vízre. Itt pedig a címvédő amerikai csapat árbóca és vitorlája kel útra a hajóhoz.

  • vitorlásversenyek

    Nem titok, hogy több év windsurf után eljutottam a vitorlázásig. És 2015 tele van remek vitorlás eseményekkel. Persze lehet, hogy előtte is így volt, csak akkor még történhettek ezek az események anélkül is, hogy én felfigyeltem volna rájuk.

    Volvo Ocean Race

    A Volvo Ocean Race a világ talán leghíresebb földkerülő vitorlásversenye. Az, hogy a kanapéról ülve követhetjük a verseny aktuális állását, az egy dolog, de ezenkívül még online játékban saját hajóval is indulhat az ember. Itt minden paramétert figyelembe kellett venni, s az aktuális szélhelyzetnek megfelelően hajózni a kis virtuális vitorlással.

    Virtual Regatta

    A versenyről az index, s sok más magyar hírportál is beszámolt. A virtuális verseny a valódival párhuzamosan történt, s a szakaszok nyertesei személyesen mehettek ki a kikötőbe megismerkedni a csapatokkal, a valódi versenyzőkkel. Érdemes megnézni az összefoglalókat, ha valaki esetleg lemaradt volna az eseményről.

    Kékszalag

    Most megy a Kékszalag, ami a jelenlegi szélhelyzetből adódóan egy erős türelemjáték. Akit egyébként a Kékszalag, s a balatoni vitorlázás egy kicsit is érdekel, érdemes elolvasni Litkey Farkas könyvét.

    Kékszalag    GPS nyomkövetés

    És a Kékszalag is nyomonkövethető. Reggelre az élmezőny beér Füredre, de ha az időjárás marad, akkor a pénteken Balatonra indulók is sok vitorlást láthatnak majd még kint a vizen.

    Stena Match Cup

    Ez egy kis jelentéktelen verseny az előzőekhez viszonyítva. Azonban mivel tavaly éppen akkor jártunk kint Göteborgban, ellátogattunk az eseményre. Nagy élmény volt. A meseszép Marstrand szigetén rendezik minden évben a Stena Match Cup svédországi fordulóját.

    America’s Cup

    Az Amerika Kupája idén európai fordulóval is rendelkezik, s idén úgy tűnik Göteborg Svédországban a vitorlás versenyek otthona. A Volvo Ocean Race hajói is ide futottak be, a Stena Match Cup is tulajdonképpen Göteborg és vonzáskörzete, s az America’s Cup is itt lesz augusztus végén.

    Connected world

    És a mai nap már abban a világban élünk, hogy mindegyik verseny az Interneten is nyomonkövethető. A VOR minden kifutást, kikötői versenyt, befutót élőn közvetített a YouTube segítségével. A Periscope megjelenésével egyre többen a kikötőkből, press hajókról az app segítségével készítettek saját stream-et. A Kékszalag hajóiról is pontos gps adatokat kapunk, s térképen követhető, merre járnak. Stena Match Cup is mindent közvetít, s az America’s Cup se hiszem, hogy elmaradna a többiektől.

    Így mindenki, aki nem tud ott lenni ezeken az eseményeken személyesen, abban a szerencsés helyzetben lehet, hogy online követni tudja. Ha pedig ott vagytok a helyszínen, akkor az okostelefonnal nem csak képeket lehet készíteni, hanem pillanatok alatt meg lehet fejteni, hogy az adott hajón kik ülnek, merre tart, épp hányadik helyen áll, s ki mit reggelizett. Az utóbbit azért nem biztos, de némi lehetőséget a fejlődésre hagyni kell a rendszerben!

  • Mit tanulhat a Szilícium-völgy az online játékcégektől?

    A Szilícium-völgy az IT szektor szinonímája, a technológiai fejlődés meghatározó központja, mind fejlesztési-gyártási, mind gazdasági szempontból. A világ – köszönhetően az információ-technológiának is – gyorsan változik és ezt az ipar nagyjai is tudják, folyamatos figyelmet szentelve a jövő piacainak, tevékenységüket a megfelelő területekre fókuszálva.

    https://www.flickr.com/photos/patrick_nouhailler/8668050852/sizes/l
    forrás: https://www.flickr.com/photos/patrick_nouhailler/8668050852/sizes/l

    (more…)

  • lágytojás főzés

    Arra jöttem rá, hogy a lágytojás készítés az egyik legnagyobb kihívás a konyhában. A jó lágytojás készítés. Próbáltam először csak amolyan megérzés alapján. Lett belőle keménytojás, s főztem olyat is, amin a főzés nyomai igencsak nehezen voltak felfedezhetők. Ki kellett fejleszteni az ideális metódust.

    lágytojás, GoogleLáthatóan nem vagyok egyedül a kérdéssel, a Google 6590 találattal örvendeztet meg a lágytojás készítés keresésre.

    Miért nehéz az ideális lágytojást főzni?

    Mert mindenkinek más az ideális lágytojás. És ez a más másodpercek kérdése. Van, aki azt szereti, hogy teljesen folyik a sárgája, mások az épp csak nem kemény állagú sárgáját várják el. Ráadásul minden tojás más. Kisebb, nagyobb, keményebb, lágyabb héjú, s még sorolhatnám. Tojást egyébként a YouTyúk fészekből szerezzük be.

    De most vissza a lágytojáshoz. Nekem az ideális lágytojás a teljesen kemény fehérje, s a még folyékony, de már messze nem vízszerű sárgája. A tükörtojást is hasonlóan szeretem. A recept, ami alapján én a lágytojást készítem nagyon egyszerű, s többnyire működik:

    lagytojas

     

    1. Tojásokat már a hideg, langyos vízbe beleteszem.
    2. Amikor az első buborék megjelenik (még nem forr teljesen, de már majdnem), akkor indítok egy 5 perces visszaszámlálót.
    3. Amikor lejár az idő, leöntöm róla a forró vizet, s hideg vizet engedek a tojásokra.

    Praktikus a vízbe egy csipet sót tenni. Ez segít, hogy ne repedjen be a tojások héja. Ez persze lehet, hogy csak valami városi legenda, de ennek ellenére meg szoktam tenni.

    Az pedig minden egyes alkalommal külön izgalom, hogy mit sikerült aznap főzni. Ilyenkor jövök mindig rá, hogy a Kinder tojás is pont ugyanezt az elvet követi. Felbontja az ember, s nem tudja milyen lesz a sárgája, mi vár a közepén.

    2015-05-17 11.10.56-kobak

    A jó lágytojás az egyik legjobb reggeli eledel. Nem véletlenül kísérletezem vele. Ti hogy készítitek a lágytojást? Minden jó tanács, módszer jöhet!

     

  • gyerekek és a síelés

    A jelek szerint ez a gyermek 3 éves. Hihetetlen ügyes. Szerintem síléccel a lábán született.

    Mutatok egy másikat is, aki 3 éves. Most lett. Ő még kicsit más stílusban síel(t).

    Persze havon is megpróbáltuk. Még látok fejlődési lehetőséget! 🙂

    Update: A fenti videót látva, többek jelezték, hogy azért bátor dolog volt Misit így vinni. Nekik ajánlom a lenti kisfilmet, amiben azért az apuka kicsit messzebbre megy:

  • ötlettől a TechCrunch címlapig

    Valamikor 9 hónappal ezelőtt kezdtük el a gondolkodást. Adott volt egy ötlet, s lett belőle rengeteg munka. A vége pedig még nagyon messze van. 🙂 De kezdjük az elején!

    Moduláris tok? iPhone-ra?

    A Project Ara (régi nevén Phonebloks) régi nagy kedvencem. A Moscase valami hasonló dolog. Egy keret (bumper), amibe került 3 szenzor, de a lényeg, hogy a hátlapok tetszőlegesen variálhatók, így pedig a funkcionalitása szinte végtelenségig bővíthető.

    Moscase

    És még egy jó ok, miért jó tanárnak lenni. Rengeteg tanítvány került már ki az elmúlt évek alatt a kezeim közül. És ők sokfelé tevékenykednek a világban. Közülük került ki az is, aki a keret végleges formáját tervezte, s tanítványom volt, aki csapatával az alkalmazást készíti a moscase és az iPhone közötti kapcsolat kezelésére.

    Miután a kezdetektől összeállt egy mostanra végleges csapat, mindenki megkezdte a feladatát. Készültek a tervek a keretre, megindult a szenzorok kiválasztása, megfelelő microcontroller, áramkörök, nyákok, Apple chipek, s még sok olyan dolog került a látóterembe, amiknek a létezéséről se tudtam. És mindezidáig ez sose zavart. De örülök, hogy folyamatosan tágul a látóterem. Jó pap holtig tanul, tartja a mondás.

    Ahogy olvasható nem kis csapat állt össze a moscase fejlesztésére. Eleinte többnyire egyéb munka mellett, szabadidőben, családtól, barátoktól elcsent percekben történt a fejlesztés. Amikor kb. egy hete kiléptünk a nyilvánosság elé a Kickstarter oldalon, nem tudtuk milyen lesz a fogadtatás. Ezért is tettük meg ezt a lépést. Már azóta sokat igazítottunk a terveinken.

    A Kickstarter egy másik történet. Videó készítés, jutalmak rendszerének kiválasztása, végösszeg meghatározása, mind-mind nehéz döntések, több megbeszélés sorozata volt.

    $150,000?

    Nagyon sok esélytelen, rosszul határoztátok meg, el fogjátok bukni, s hasonló kijelentésekkel találkoztunk már. Mi sem rózsaszín ködben élünk. De reménykedünk. Miért nem tizedennyit írtunk oda, s akkor ha gond van, a család és a barátok összerakták volna a pénzt? Pont ezért. Mert ez nem erről szól. A Kickstarter célja kettős:

    1. előrendelés felvétele, a tömegtermelés beindítása
    2. reklám, s igényfelmérés

    Az utóbbi kétségtelenül sikerült, hiszen tegnapi nap a TechCrunch címlapján volt a projekt. Rengeteg megkeresés, s kapcsolat alakult ki, amióta elindult a kampány. Az előbbi sikerrességéről pedig három hét múlva beszéljünk majd! Ha nem sikerül, akkor rengeteg dologról el kell gondolkodnunk. Ezt egyébként most is megtesszük. És izgalmas kérdés, hogy ha ebben az esetben is eljuttatjuk a tömegtermelésig, akkor azt milyen egyéb külső tőke bevonásával tudjuk megoldani.

    TechCrunch

    Kedden a magyar sajtónak mutattuk be a Moscase-t, minek hatására sok itthoni médium foglalkozott a projekttel. Azonban a cél a tengerentúl, s az amerikai piac meghódítása, az ottani vevők megszólítása. Bár az itthoni cikkek is sokat segítettek, de nem volt elegendő ahhoz, hogy az amerikai piacot meghódítsuk.

    Néhány amerikai techblog kivételével azonban úgy tűnt tegnapig, hogy nem tudjuk megszólítani az embereket. Ez megváltozott.

    Szombaton a StartupAddVenture rendezvényen jártam. Maga a rendezvény is jó volt. Meglepően jó. Ezt azon is le tudom mérni, hogy rengeteg dolgom lett volna, volt nálam laptop, de nem is vettem elő. Színvonalas előadók, érdekes előadások voltak egész nap.

    Tagadhatatlanul az volt persze a célom, hogy John Biggs-el beszélni tudjak. Ha sikerül neki bemutatni a Moscase-t, s azt érdekesnek találja, akkor talán meg tudunk jelenni valamikor a TechCrunch hasábjain. Az előadások alatt kerestem szememmel, de nem láttam sehol. Amikor észrevettem, megszólítottam, de lepattantam róla. Épp dolgozott valamin.

    Másodjára sikerrel jártam, beszéltünk 1 percet. Előtte épp Vitaly “pitch” előadása ment. Hát ez volt az én elevator pitch-em.

    • (…)
    • Send me an e-mail.
    • OK, but what’s the guarantee, that it won’t end up in your SPAM folder?
    • It will. But, I’ll check it.

    Valami hasonló párbeszéddel zárult a beszélgetésünk. Ez ebéd előtt történt. Az e-mail elment.

    Délután 16:20-kor lépett színpadra. Gondoltam utána újra rákérdezek. Előtte nem akartam zavarni. De az előadás azzal indult, hogy megkereste egy fickó, s mutatott neki valami Moscase nevű dolgot. És most kint van a TechCrunch címlapján.

    Ekkor veszített el engem, mint közönség, mert az előadása alatt a Viber, Hangouts, Messenger, s hasonló alkalmazásokban jártam könyékig. Ezért utólag is bocs, John! 🙂

    Utána megköszöntem neki. Már csak itthon láttam, hogy kaptam még egy levelet, hogy beszéljünk. De arra már hiába válaszoltam. Bezárult az ablak. John Biggs elhagyta Budapestet. 1 perc. 1 benyomás. Nekem sikerült. És máig nem hiszem el. Mázli, a Hold állása? Nem tudom. De örülök neki. Nagyon.

    az egyik Facebook csoportba került be a fenti írás
    az egyik Facebook csoportba került be a fenti írás

    Egyébként meg hihetetlen felelőség lehet egy ilyen méretű tech lap szerkesztőjének lenni. Talán kicsit túlzás, de élet és halál urai. Ha kikerül valami a címlapra, akkor ott bármi történhet. Ha nem, akkor lehet, hogy olyan projektek halnak el, amik egyébként sikeresek lehettek volna.

    Az előadása egyébként arról szólt (ami átszűrődött az üzenetek kavalkádján), hogy felejtsük el a PR dolgokat, ne küldözgessünk leveleket, meg egyéb baromságokat, mert úgyse olvassák el. Ezt egyébként az androidportal kapcsán én is tudom. És aki a pisilés közben bepróbálkozik nála, az végleg elásta magát, a projektjét, s mindenét. 🙂

    Moscase

    Egy olyan projekt, amiben egy teljesen új területen próbálhatom ki magamat. Egy fantasztikus csapattal dolgozhatom együtt. Siker lesz-e? Nem tudom. Remélem. Ha láttok benne fantáziát, nyomjátok meg a gombot, s támogassátok! Ha azt hiszed $1 nem számít, akkor tévedsz. Nagyon sokat számít. Az a Te like gombod a Kickstarteren. Köszönjük. 3 hét múlva visszatérünk a témára! 🙂

  • 3

    Tegnap lett Misi 3 éves. Rohan az idő.

    Akkor és most(anában) a 3 gyerek.

    BDM

     

    P3220179

    Régebbi bejegyzések Misivel, rendszertelenül: