Csörög, inkább csak zizeg. Kezemen az óra, ébreszt. Csendben kikászálódom az ágyból. Körbenézek, alszanak. Pipa. Achievement unlocked. 5 reggel egymás után, amikor nem keltettem fel senki mást.
Teavíz forr, bebújok a kis otthoni barlangomba, laptop felcsap. Kezdődik a nap. Csend. Béke. Napi rendszerezés. HiperSuli podcast tanári interjú. ZH iratás, beadandó javítás, lovagolni vinni a legnagyobbat, cikkírás, vívás a fiúknak (lazul a karantén), tanári beszélgetések, interjú, index iskolatévé, szakdolgozati konzultáció, tanári Teams call, … Hál’Istennek csak egy átlagos nap. Semmi extra feladat.
Indítom a hívást, felvétel gomb benyom és rögzül a podcast. Mire a tea elfogy, a felvétel végén kattintok a stop-ra, már hallom a gügyögést és érkezik a legifjabb. Négykézláb, mosoly és sírás között félúton. Feltérdel, felnéz, keze a levegőben. Egyértelmű jelzés, hogy vegyél fel! Felveszem, megölelem és megáll az idő. Béke. Szeretet.
Reggeli. Családi körben. Már, amelyik reggel sikerül. Sajnos a reggeli felvétel kicsit belekavart a dologba. Hosszabb lett, de jót beszélgettünk. Érzem, hogy jó podcast epizód lesz belőle. De cserébe lekéstem a reggeli elejét. Még ott van mindenki az asztal körül. Csatlakozom.
9 óra. Teams heti meeting. És indul a nap.
Matek lecke, beadandó, angol ellenőrzés, váltva felügyeljük az egy évest és tanulunk az elsőssel, közben callba be, callból ki. Multitasking level 99. De még van lehetőség a fejlődésre.
Elcsent pillanatok, közös séták, ebédek, együtt a család.
…a nap lemenőben. Összenézünk feleségemmel. Ma mit nézünk? Eltelik pár másodperc. Csend. Majd kitör belőlünk az őszinte fáradt nevetés.
Fürdetés, gyerekek hajkurászása, megmosta-e mindenki a fogát. Egyikünk egyik helyen altat, másik a másik helyen esti mesét olvas. És el-bóbiskolunk közben.
Fáradtan végül valamikor egymás mellé kerülünk, egy ölelés, jó éjt. Alszunk.
Ha a blogot tekintem, akkor elég eseménytelen évet zárunk. Néhány bejegyzés. Cserébe elképesztő mennyiségű érdeklődő az oszthatósági szabályok iránt.
Minden egyéb szempontból 2018 nem volt egy unalmas év.
Család
Bővülünk. Most se sikerült Mindhárom gyermeket egy kép erejéig a fa alá csalogatni. Illetve azt még csak-csak, de elérni, hogy mindhárman fénykép kompatibilis fejet is vágjanak, azt már nem. Jövőre néggyel próbálkozunk majd.
Költöztünk. Kicsit kijjebb a városból. Budörs ad otthont nekünk október óta.
Mexikó és Thaiföld a két új ország, ami felkerült idén a térképre. Mindkét országról, kultúrájáról hosszasan tudnék írni, de nem fogok. Idén ettem életemben a legtöbb szöcskét. És ettem mindkét helyen, sőt hoztam is haza kostolót. Nem mindenki rajongott érte. 🙂 Hogy legyen valami, ami összeköti a két országot. A robotika versenyeken kívül.
Munka
Az is akad bőven. 🙂 Mikor felteszik a kérdést mit dolgozom, a család 5 tagja 5 féle válasszal áll elő erre a kérdésre. Ez több dolgot jelenthet, de leginkább azt, hogy változatos a munkám. 🙂 Meg persze azt, hogy nincsen “a munkám”. Matematika tanár vagyok és ez továbbra is a hivatásom. Minden munkám valahogy eköré csoportosul. Ehhez köthető.
Fazekas. 4 év után most egy év szünetet tartok a mindennapi középiskolai oktatásban. Júniusban érettségizett az az osztály, akiket 4 éve kezdtem tanítani a Fazekasban. Rohan az idő.
ELTE. Itt továbbra is félállásban tanítok. Szeretem. A diákjaim is elviselnek.
HiperSuli. A Telenor számára sem volt eseménytelen 2018. De a Hipersuli program folytatódik és továbbra is számítanak rám.
VRMath. Egyelőre téli álmát alussza a projekt. Bízom benne, hogy hamarosan újra előkerül itt az oldalon a téma.
Robotika. Méltatlanul hátrasorolódott itt a listában. Utazásaim is többnyire emiatt történtek és egyre több időt fordítok a témára. Fazekas robot csapat, illetve Dani fiúnk is lelkesen érdeklődik a téma iránt.
Előadások, tanárképzések. Számtalan ilyen alkalom is volt. Itthon is ée külföldön is. Amennyiben van rá kapacitásom, s nem ütik egymást időben az események, továbbra is válllalok előadásokat, képzéseket.
Egyebek. 🙂 Néha írok ide. Néha androidportal.hu, igyekszünk rendszeresen beszélni a rendszeres podcastban.
2017 nem mondható eseménytelen esztendőnek megpróbálom pár képben, gondolatban összeszedni mi történt a tavalyi esztentőben. Sokat repkedtem, előadások, konferenciák szerte a világban.
Új városi közlekedési eszközre váltottam. Azóta nincs bérletem és az akkortájt vásárolt tizes gyűjőjegyemből még mindig van pár darab nálam. Ha esetleg szükség lenne rá pl. defekt esetén.
Pár napja attól hangos az Internet, hogy az x és y generáció között van egy köztes réteg, aki soha nem érezte magát semelyik generációba tartozónak. Egyikhez túl fiatal, másikhoz túl öreg, valahol megrekedt középen. Ámde sikerrel szerezte meg mindkét generáció jóságait. Ez a generáció mostantól saját elnevezést is kapott: Xennials. Igen, már van saját subreddit a tegnap publikált generációs elnevezés számára.
Sose hittem ezekben a generációkban, azonban tény, hogy befolyásolja az embert, hogy milyen közegben nő fel. És most van egy olyan generáció, aki úgy nő fel, hogy a tervezés sok esetben totálisan hiányzik az életéből. Szinte mindent készen kap és egy olyan világban cseperedik fel, ahol minden módosítható. Egy darabig.
Miről beszélek? Most, hogy végigkattintottam a Guardian Xennial kvízt sok olyan dologra emlékeztem vissza, ami ma már elképzelhetetlen.
Mindig ki kellett előre számolni, mit fogunk aznap vásárolni. Megkaptam a pénzt, lementem a sarki kis boltba és megvettem a tejet, kenyeret. A pénzt szüleim előre ki tudták számolni. Nem hordtuk magunkkal a teljes családi kasszát egy műanyag kártya formájában, vagy most már csak egy telefonon.
Nem volt mindenhol Internet. Tényleg. Ha valamit be akartam szerezni online, akkor azt előre meg kellett terveznem. Otthon összeírtam és az egyetemen le tudtam tölteni, mert az otthoni betárcsázós net amellett, hogy használhatatlanul lassú volt, még drága is.
Megyek még jobban vissza az időben. Amikor suli után az osztálytársakkal, barátokkal el akartunk menni korizni, focizni, bringázni, stb. akkor azokat megbeszéltük a suliban, s mindenki úgy tervezte a délutánját, hogy akkor, ott meg kell jelennie. Nem volt mód az értesítésre, utólagos módosításokra.
És ezt a listát még lehetne folytatni. Viszont azzal, hogy ezek a tervezések már kisgyermekként belénk ivodtak, ezeket tovább tudjuk örökíteni a mai digitális világba. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ha épp projektet kell tervezni, vagy a gyerekek délutáni különóráit, akkor van honnan meríteni tapasztalatot. Ezerszer is ámulatba ejt, ahogy feleségem és a világ összes (többgyermekes) családanyája logisztikai központokat elhomályosító szervezőkészséggel kezelik a gyermekek különóráit, s egyéb programjait.
A mai gyerekek kimaradnak ezekből. Sok esetben úgy nőnek fel, hogy minden úgyis megtörtnénik. Ha meg nem, akkor lehet rajta változtatni. Minden alakítható, nincs szükség tervezésre, mert ha nem jó így, majd pivotolunk. Minden megváltoztatható. Mindenen lehet utólag módosítani.
És visszagondolva, sokszor hálát adok azért, hogy egy ilyen átmeneti generációhoz tartozom, aki elsőként szívta magába a technológiát, folyamatosan adaptálódhatott ahhoz, de azelőtt az anyatejjel szívta magába az igazi valóságot. Hogy most már ennek neve is van, annál jobb! 🙂
Még karácsony előtt néztem meg az egyik osztályommal Roger Antonsen csodálatos TED előadását arról, hogy a matematika valójában az a nyelv, amin keresztül meg tudjuk érteni a világot. Megtanít arra, hogyan tekintsünk a világra több nézőpontból.
Az előadás önmagában fantasztikus és itt abba is hagyhatnám ezt a bejegyzést. Viszont ma, szünet utáni első tanítási nap (bár ma nem volt órám), beindultak a szürke hétköznapok. És kezdett engem is eltemetni egyik feladat a másik után, amikor jött egy Hangouts üzenet, hogy Misinek 38,7 a láza. Nem dobtam el azonnal mindent, de igyekeztem haza.
Hazaértem és hirtelen elmúltak azok az addig hihetetlen fontosnak tartott feladatok, amiket meg kellett volna csinálnom. Ölembe vettem, s úgy ültünk együtt. Rám nézett lázban égő szemeivel, megsimogattam és így ültünk tovább. És mindketten tudtuk, hogy ez így van jól. Csodálatos időszak ez a 4 éves kor körüli apás korszak. Apukák, ki ne hagyjátok!
Aztán persze volt lázmérés, meg kúp (ezt egyikünk sem kedveli, de valamiért ez a mi kis családunkban atyai kötelesség (privilégium?) lett). És hirtelen a délután 5 órából este 11 lett. És most alszik. És lement a láza. És én meg felpattintottam a laptopot és a megválaszolatlan e-mail hegyek helyett beírtam, hogy kobak.org és elkezdtem megírni ezt a bejegyzést. Mert ez most jól esett.
És persze erről is van egy TED talk. Mire ne lenne? 🙂 Beteszem a végére, mert érdemes azt is megnézni.
Most csend van. Hallom, ahogy szuszog a család minden irányból és ez jó. És rájuk tekintve rájövök, hogy vannak az életben igazán fontos dolgok.
Vágjunk a közepébe! Rengeteg dolog változott, s alakult az életemben a 2014-es évben, de ahhoz, hogy értsük 2014-et, kicsit korábbról kezdek. Így a visszatekintés inkább valahonnan 2013 szeptemberétől indul.
2013 szeptemberében szüneteltetni kezdtem az addigi több, mint 7 éve tartó tanári állásomat a Budai Középiskolában.
Aztán úgy alakult, hogy a GeoGebra Community Manager pozícióból kisebb-nagyobb csavarokkal átugrottam a GEOMATECH projektbe. Az ugrás nem volt annyira hirtelen. Sokkalinkább nehézkes és lassú. Eközben volt olyan időszak, amikor csak az egyetemi fizetésem + Zsófi gyese volt egyetlen bevételi forrás. Geek barátoknak elmondom, hogy nem jött volna ki belőle sem a Nexus, sem az iPhone 6.
Az ELTÉn továbbra is tanítok, s úgy tűnik régi álmom válik valóra, amikor a 2015-ös első szemeszterben elindulhat majd a GeoGebra speci után az Okostelefonok a matematikaoktatásban specim. Ez egy régi álom. És most már Magyarország (egyik) legnagyobb egyetemén lesz egy kupac leendő tanár, aki ennek a tárgynak az elvégzése után kezd majd tanítani. Ideális esetben még emlékezni is fognak majd arra, amiről itt beszélgettünk.
2014 szeptembere óta a Fazekas 9.a osztályának egyik felét van szerencsém tanítani. Hihetetlen jó hangulat az iskola falai között. Be kell, hogy valljam, tartottam tőle, hogy nem pont így lesz. Teljesítménykényszert, ostorral hajtott diákokat vizionál az ember, amikor az ország első iskolája jár a fejében. Pedig épp az ellenkezője igaz. A diákok motiváltak, lelkesek, s — megintcsak le kell, hogy törjek pár embert, — teljesen normálisak. Nem életképtelen “tanulógépek” járna ide. Bármennyire is szeretnék sokan ezt a képet festeni, maguk elé képzelni.
Lakásfelújítottunk. Tudom, hogy nem egy szó, meg helytelen így, de ez egy olyan folyamat, amit ez a szó ír le. Hatalmas munka, hatalmas energia, s ennek a nagy része szeretett feleségem vállát nyomta. De még éppen az ünnepek előtt sikerrel vettük az első kört.
Megtanultam vitorlázni. Na, ez így mégsem igaz. Levizsgáztam. És lelekesen figyelem, mi zajlik a vitorlás világban. Ez egy holtig tartó tanulás, de nagyon élvezem. Emellett pedig a gyerekek és az egész család is részesei lehetnek a dolognak. Ez a szörf windsurf esetében azért nem volt elmondható.
A hó 2014-ben elmaradt. Bár a gyerekek lelkes tanulói a Nanook Síiskolának, egyelőre még otthonosabban mozognak a műanyagon, mint az igazi havon.
Reméljük 2015-ben lesz lehetőség havon is kipróbálni, mit tanultak!
Blog, meg social media vonalon is vannak változások. A számok szépen emelkednek. Mindig meglep, hogy nem csak magamnak írom, mutatom a hülyeségeimet. 🙂 Erről majd egy későbbi bejegyzésben írok még.
2014-ben bőven túl vagyok az egy előadás/hónap arányon. Régi hobbimat, a gyufásskatulya gyüjtést a konferencia badge gyüjtés váltotta fel. Azért a felújításkor előkerült még egy nagy doboznyi gyufa.
Ami még érdekes lehet, hogy a sok kütyü mellett rákaptam a TRX-re, s a mozgásigényemet taknyos/hideg időben (ilyenkor nem praktikus görkorcsolyával közlekedni) a TRX, s a “fegyencedzés” kötik le. Ezekkel egyetlen célom, hogy jól érezzem magamat a bőrömben. És ezt úgy tűnik sikerül is elérni.
És 2014-ben eljutottam újra frizbizni! Igaz, hogy csak 2 edzésen vettem részt, de közel tíz éve voltam utoljára. Izomláz, olyan izmokat fedeztem fel, amik az elmúlt tíz évben pihentek, s rájöttem, hogy nem vagyok már 20 éves. De ha lesz még lehetőség, akkor azért néha lemegyek. Itt sem a versenyzés motivál, csak a mozgás öröme. 2004-ben, tíz éve voltunk Portugáliában versenyezni (kiváncsi vagyok meddig lesz még fent az oldal).
Biztosan kimaradt jópár dolog. Viszont ha még sokat várok a bejegyzés publikálásával, akkor írhatom újra az elejét, s adhatok neki egy újabb címet, úgyhogy most vége.
Jó év volt a 2014-es. Volt benne sok nehézség, de sok öröm is. Hajrá 2015. Sok erőt mindenkinek az évkezdéshez, s nyitott szemet és szívet észrevenni, s örülni a jó dolgoknak! Azok lendítenek előre.
