kobak pont org

Tag: énblog

  • magyarul vagy angolul

    Ez a blog nagyjából 8 éve indult, azóta írogatok ide. Vannak időszakok, amikor naponta akár több bejegyzést is megírok, s vannak hosszú hetek, amikor az oldal némán pihen.

    November elején feltettem egy kérdést a Twitteren:

    Azaz angolul legyek jelen a Twitteren vagy magyarul? Érkezet 3-4 válasz, ami támogatta az angol jelenlétet. Hogy a többiek azért nem reagáltak, mert már a kérdést sem értették, vagy mert hallgatás=beleegyezés, ezt sose fogom megtudni. A Twitter fura jószág, hiába van közel másfélezer követő, egy-egy jobban sikerült gondolatra kb 3-4 ember vetődik rá.

    Végül abban maradtam magammal, hogy értelemszerűen magyarul reagálok a magyar nyelvű twittekre, s angolul az angolokra. Ha meg valami nem éppen itthon specifikus twittet írok, akkor azt angolul teszem.

    Egészen mostanáig a blogomon megjelent írások 1-2 kirívó esetet kivéve magyarok voltak. Az angol nyelven írott gondolatoknak a medium ad otthont. Kérdés, hogy jól van-e ez így. A medium jó, mert letisztult, s egyszerű a felület. Azonban elvész minden testreszabhatóság, s a saját magam által hosztolt kiszolgáltatottság mentes élet.

    Arra jutottam, hogy a  jövőben néhány angol nyelvű írás meg fog itt is jelenni. Megmarad a medium is, s ide is t0bb tartalom kerül majd a jövőben. Érdekes egyébként látni, hogy alakul át a magyar social media. Több diákom (nem csak a kéttannyelvű gimnazisták) is többnyire angolul ír Facebook falára, illetve  a Twitterre.

    Egyébként angolul írni piszok nehéz. Nekem a német az első idegennyelvem, az angolt csak valamikor gimnáziumi éveimben tanultam. Nem az a nehéz, hogy valamit leírj angolul, hanem azt úgy leírni, hogy ne egy jóllakott napközis szókincsével, s fordulataival kerüljön publikálásra.

  • Goldenblog

    Goldenblog

    Minden évben ott van/volt a blog a Goldenblog nevezettek között. Idén is. Az EGO kategóriában.

    Goldenblog EGO

    Igaz, hogy még sose nyert. Viszont. Nyert az Androidportal 2011-ben. Illetve a tavalyi díjkiosztón jót beszélgettünk a blogokról, s a jövőről:

    goldenblog

    A Goldenblog egyébként nem a győzelemről szól. Ez egy játék, a blogolás pedig egy életforma (erről bővebben is írtam). Amit néha nagyobb, néha pedig kisebb lendülettel űzök.

  • iskolaink.hu

    Valamikor 6 évvel ezelőtt lehetett, amikor felmerült a remek gondolat, hogy szükség lenne egy olyan portálra, ahol iskolák, tanárok értékelhetők. Igazán értékes információk találhatók meg azokról.

    Be is regisztráltam a következő domaineket:

    • iskolaink.hu
    • ovodaink.hu
    • egyetemeink.hu
    • tanaraink.hu
    • nyelviskolaink.hu
    • oldalaink.hu

    A gondolat az volt, hogy ezek az oldalak kapnak egy olyan motort, ahova a közösség tölti fel a tartalmat. Elindul mindegyik az intézmények alapadataival, majd az ott illetékes emberek/diákok képeket tesznek fel, s leírják, hogy pl. a büfé ehető-e, drága-e, vagy hogy van-e diákoknak wifi, wc tiszta-e stb. Vagyis azokat az információkat, amik tényleg érdekesek.

    A fenti domainek láttán Ti si rájöttetek, hogy a cél nem csak a gimnáziumok, hanem minden oktatási intézményre vonatkozott. Illetve egy tanár értékelő, gyüjtő aloldal is bekerült volna a képbe. Tudom, van markmyprofessor oldal már itthon is, de azt hiszem nem nehéz ennél jobbat alkotni. Főleg a túloldalon állva, ismerve a tanári lét majd’ minden apró részletét. Ezekhez természetesen tervben volt egy okostelefon alkalmazás, s még rengeteg ötlet akadt a tarsolyban.

    A domainek lejártak. Nem először. De most először döntöttem úgy, hogy nem újítom meg azokat. Sajnos azt látom, hogy nekem az elkövetkező tíz évben nem lesz időm ezt megalkotni. Ha valakit érdekel, s egyelőre jótékonysági alaponEgyenlő arányban osztjuk a későbbi milliókat majd., vagy csak a hírnévért belevágna, szóljon, s még bele lehet csapni a buliba. Persze csak olyan valaki keressen, aki megvalósításban tudna részt vállalni. Esetleg lottó nyertes az illető, s befektetne egy ilyen oldalba, mert megörült a rengeteg pénz láttán. 🙂

    Ez a projekt, ha jól csináljuk sokat adhat a magyar oktatásnak, diákságnak. Segítheti, jobbíthatja az iskolákban töltött mindennapokat, kinyithat sok szemet. Aztán az itt felépülő tudásbázis akár később pénzzé is tehető, de ez már nagyon utópisztikus gondolat. Ami biztos, hogy ez a projekt az elején csak az időt, s közvetetten a pénzt viszi.

    Nekem pedig már van több ilyen paraméterekkel futó projektem (időt, pénzt viszi), s így ezt úgy érzem feláldozom. Az én napjaim is 24 órából állnak. Gyerekek alszanak, én még ezt a pár sort bepötyögöm, s eldőlök aludni. Holnap Ti olvassátok, s én örömtáncot lejtek, ha a “törlés előtti parkolás” állapotból életre kell hívnom a domaineket.

  • Ingress – játék, nem háború

    Ingress – játék, nem háború

    Január óta van Ingress hozzáférésem, azonban az utóbbi egy hónapban kaptam igazán rá a játékra. Azóta rendszeresebben merül le a telefonom, s rengeteg eldugott kis utcácskáját, emléktábláját, szobrát ismerem már az országnak.

    Az Ingress játékosokat három táborba lehet sorolni.

    1. Elvetemült játékosnak azokat tartom, amik portál erdőket tartanak a kezükben, kezelik azokat, s minden rezdülésről azonnal értesülnek. Nekik kezdőoldaluk az intel, s zölden, vagy kéken tudják csak látni a világot. Komolyan veszik, melyik oldalhoz tartoznak, s ellenségnek tekintik a másik oldalt.
    2. A kevésbé elvetemültek azok, akik örömmel leülnek egy sörre akár az ellenséges oldal játékosaival. Ők is komolyan veszik a játékot, de tudják, hogy játékról van szó, így nem világvége, ha egy-egy portáljukat lerombolják. Játszanak, közösségek épülnek, barátságok születnek. Ez egy ilyen játék.
    3. Harmadik és egyben utolsó kategória a koca játékosok népes hada. Ők azok, akik kipróbálják, néha hack-elnek portálokat, de nem érzik, nem értik a játékot. Kiszállnak.

    Januárban még a harmadik körbe tartoztam. Aztán egy “ellenséges” kék játékos, egyébként régi ismerős rántott vissza a játékba. Rákérdezett, játszom-e. Akkor majdnem két hónapja el se indítottam az ingresst. Tappintotam, indult, hack-eltem, portált építettem, s akkor ott először ráéreztem a játék igazi ízére.

    Cipruson, amikor kint jártam, nem volt egyetlen játékos sem a környéken, s unalmas volt egyedül portálokat építeni. Az Ingress akkor élmény, ha van ellenség. Számháborúzni se lehet egyedül. A játékot a másik csapat teszi egésszé, érdekessé. Leolvassuk egymást, s a végén együtt örülünk a játéknak. Nekem az Ingress is erről szól. Játszunk, s aztán közösen örülünk.

    Közben hibázunk, elveszítünk területeket, nyerünk újakat, emberek jönnek-mennek. Ez egy játék. Jöttök játszani?!

  • ülőhelyek a repülőn

    Avagy hova üljek a repülőn? Az utóbbi két évben elég sokat repültem, volt szerencsém több légitársaság többféle repülőgépét kipróbálni. Ültem folyosón, ablaknál, néha középen is.

    Flight Diary

    Becsekkolásnál, ha nem fapadoson utazunk, általában felmerül a kérdés. Fapadosnál meg ki mit ér alapon megy a helyfoglalás. Mindkét esetben adott a kérdés: Hova praktikus ülni? Elmondom én mi alapján szoktam választani.

    Alapvetően három hely lehetséges, ablak, közép, folyosó. Nézzük melyik helyre mikor érdemes ülni!

    Ablak / window

    Az ablak nálam a három óránál rövidebb, vagy akörüli utazásoknál játszik. Esetleg hosszabb esti járatoknál. Az ablak egyik előnye, hogy van kilátás, a másik ennél sokkal fontosabb, hogy itt lehet a legkényelmesebben aludni. Neki tudod dönteni a fejedet a erpülőgép falának, behajtogatod a lábadat az előző szék alá, s boldogság van.

    Probléma általában akkor akad ezen a helyen, ha ki kell menned wc-re. Ekkor legalább egy, de inkább két embert kell átugrani. Ugyanígy a csomagodhoz való hozzáférés is hasonlóan nehézkes.

    Közép / middle

    Ide soha! Vannak kivételek, de ha lehet soha. Kilátás nincs. Fejed himbálózik, nincs hova lehajtani, kijutáshoz egy embert fel kell állítani.

    Persze vannak szerencsejátékosok, akik abban utaznak, hogy beválasztanak egy középső helyet, s reménykednek, hogy vagy a folyosó vagy az ablak üresen marad. Szerencsejátékról írtam már több helyen (pl. Vegas), nem alapoznék rá semmit.

    Folyosó / aisle

    Mint látható a Flightdiary statisztikájában, ez a preferált helyem. Főleg a hosszabb utaknál, meg a napközbeni rövideknél is. Bármikor fel lehet állni, láb kinyújtható a folyosóra, csomag elérhető távolságban, ha bármire szükség lenne.

    Egyetlen negatívum lehet, hogy erről a helyről téged ugráltatnak fel, ha valaki bentről ki akar menni.

    Elől / hátul

    Ez a másik izgalmas kérdés. Ezt az alapján döntöm el, hogy van-e csatlakozás a géphez. Ha van, s még az idő is szűkös az átszállásra, akkor minél előrébb kell ülni. Az első ajtó mindig nyílik a hátsó az lutri.

    Ha nincs csatlakozás, vagy bőséges a rendelkezésre álló idő, akkor minél hátrább. Alapvetően az utolsó három sor a barátom. Itt a legvalószínűbb, hogy lesz üres hely. Itt van a legközelebb a mellékhelyiség. Ráadásul ha nyílik az ajtó hátul, akkor elsők között lehet kilépni a fényre.

  • kocka-e vagy?

    Hosszú időn át a “világ” kockának bélyegezte azokat az embereket, akik a számítógép mögé bújva töltötték a napjaikat. Ezek a régi korok kockái képesek voltak órákra, napokra belefeledkezni a számítógépbe, s sok esetben elveszítették a kapcsolatot a külvilággal.

    Az Internet megjelenésével ez megváltozott. Sok esetben azért ülünk a számítógép elé, nyomkodjuk az okostelefont, mert kapcsolatban akarunk lenni a külvilággal. Üzeneteket küldeni, kapni, beszélgetni.

    A Google / Niantic Labs is erre jött rá, amikor megcsinálták az Ingresst. Tudom, benne van egy adag információgyüjtés (geolokáció, nevezetességek, fényképek, stb.), de ennél sokkal fontosabb, hogy egy csak közösen élvezhető játékot raktak össze, ami a négy fal között nem játszható.

    Az Ingresst csak sétálva, biciklizve, görkorcsolyázva (én úgy szeretem) lehet játszani. Bejártam egész Nicosiát, portálokat kerestem, helyiekkel csevegtem. Mindeközben fényképeztem.

    Persze kereshettem volna a nevezetességeket utikönyv alapján, de inkább ezt a játékos utat választottam.

    Másik hasonlóan pozitív élményem, hogy írtam a Briannek, hogy van-e Firefox aktivitás Cipruson, ismer-e valakit. Levélváltás, s már Mariosszal egyeztettünk. Az eredmény egy tegnap esti kellemes sörözés, ahol a sok “kocka” így mulatott:

    Te kocka vagy? Vannak még igazi kockák? 🙂

  • bit.blog.hu podcast

    Benne vagyok a bitblogban. Stein Danival és Varsányi Martinával beszélgettünk. Oktatás, informatika, GeoGebra, s minden, ami eszünkbe jutott.

    Kattints, s hallgasd meg!

  • a Tumblr

    A Tumblr nekem nagy talány. Írtam már róla többször, hogy vagyok rajta, s jelenleg a kobak.tumblr.com remekül működik hodeszka.hu címen.

    Oda pakolok ezt-azt, reblogolok vicces tartalmakat, de néha rá kell jönnöm, hogy valahol a saját blogomnak csinálok “konkurenciát”. Az itteni bejegyzések kimennek oda automatikusan, így onnan is követhetőek az itteni történések. Bele van kötve az instagram, s minden jó. Remek platform, de valahogy mégsem érzem teljesen magaménak.

    És a szombati blogposztra utórezgéseképpen megjegyzem, hogy vannak még régi motorosok, akik nem megszüntek, hanem átmentek a Tumblr-re.

    Ismét egy lista a teljesség igénye nélkül.

    Továbbra is követem őket, ám a Tumblr egyébként remek reblog szolgáltatásának köszönhetően egyre több a rövid, nem túl tartalmas bejegyzés náluk.

    Egyszóval fura jószág ez a Tumblr. Egyik nap szeretem, másik nap nem. A hodeszka marad, s a blogom is. Egyelőre (még) nem olvadunk össze.

    A bejegyzés végére betettem Hargita “Darthwalk” Nándi kommentjéből ezt a mondatot, amiben egyben összefoglalta az egész bejegyzést:

    Viszont tumblren nem lehet szetvalasztani az eredeti tartalmat a reblogolttol igy elveszik a blogod ertelme, igy is teged tukroz, csak sokkal sokkal higabban.

  • blog #minekvan?

    A címbeli kérdés volt, ami elsőnek szembejött ma a twitteren.

    2013. Twitter, Facebook, Google Plus, Tumblr, s még ki tudja milyen szolgáltatások vannak, s mégis vagyunk még egy páran, akik saját domainen, saját motorral blogot üzemeltetünk, mitöbb, írunk.

    Miért? Mert pl. volt egy szolgáltatás, úgy hívták, hogy posterous. Megszűnt. Mindenki csomagol, s fejvesztve menekül.

    posterous megszűnt

    A saját motor mellett tehát mégis vannak érvek, persze rengeteg dolog szól ellene. A kérdés másik fele, másik értelme, a minek írjuk, minek csináljuk. Mert jó. A blogírás egyszerűen jó érzés. Leírni, megosztani, sőt tanítani lehet. Ez nekem tanárként mindig is nagy élmény volt. Az iskolában, egyetemen matekot tanítok, s ha mellette van egy kis idő, persze igyekszem átadni valamit a világszemléletemből is. A blogom az utóbbiról szól. Itt a véleményemet, s az engem érdeklő dolgokat lehet elolvasni.

    És vicces (najó, a vállalhatatlan kezdet után egész emberi bejegyzéseket is képes voltam létrehozni) utánaolvasni, végiglapozni, hogyan változott az érdeklődésem, írásom az évek során.

    Megint másik érdekes dolog, hogy a blogok, akiket kezdetek óta olvasok, követek már alig funkcionálnak.

    A régi nagy hősök:

    Vannak még blogok, amik időközben átalakultak, rengeteg új blog került bele a feedolvasómba, azonban ők azok, akikkel a kezdetek óta keresztbekommentelünk, goldenblogokon találkozunk, stb. És ha nem lett volna kommentelés, hogyan értesültünk volna egymásról!?