Tag: vélemény

  • Goldenblog

    Goldenblog

    Minden évben ott van/volt a blog a Goldenblog nevezettek között. Idén is. Az EGO kategóriában.

    Goldenblog EGO

    Igaz, hogy még sose nyert. Viszont. Nyert az Androidportal 2011-ben. Illetve a tavalyi díjkiosztón jót beszélgettünk a blogokról, s a jövőről:

    goldenblog

    A Goldenblog egyébként nem a győzelemről szól. Ez egy játék, a blogolás pedig egy életforma (erről bővebben is írtam). Amit néha nagyobb, néha pedig kisebb lendülettel űzök.

  • iskolaink.hu

    Valamikor 6 évvel ezelőtt lehetett, amikor felmerült a remek gondolat, hogy szükség lenne egy olyan portálra, ahol iskolák, tanárok értékelhetők. Igazán értékes információk találhatók meg azokról.

    Be is regisztráltam a következő domaineket:

    • iskolaink.hu
    • ovodaink.hu
    • egyetemeink.hu
    • tanaraink.hu
    • nyelviskolaink.hu
    • oldalaink.hu

    A gondolat az volt, hogy ezek az oldalak kapnak egy olyan motort, ahova a közösség tölti fel a tartalmat. Elindul mindegyik az intézmények alapadataival, majd az ott illetékes emberek/diákok képeket tesznek fel, s leírják, hogy pl. a büfé ehető-e, drága-e, vagy hogy van-e diákoknak wifi, wc tiszta-e stb. Vagyis azokat az információkat, amik tényleg érdekesek.

    A fenti domainek láttán Ti si rájöttetek, hogy a cél nem csak a gimnáziumok, hanem minden oktatási intézményre vonatkozott. Illetve egy tanár értékelő, gyüjtő aloldal is bekerült volna a képbe. Tudom, van markmyprofessor oldal már itthon is, de azt hiszem nem nehéz ennél jobbat alkotni. Főleg a túloldalon állva, ismerve a tanári lét majd’ minden apró részletét. Ezekhez természetesen tervben volt egy okostelefon alkalmazás, s még rengeteg ötlet akadt a tarsolyban.

    A domainek lejártak. Nem először. De most először döntöttem úgy, hogy nem újítom meg azokat. Sajnos azt látom, hogy nekem az elkövetkező tíz évben nem lesz időm ezt megalkotni. Ha valakit érdekel, s egyelőre jótékonysági alaponEgyenlő arányban osztjuk a későbbi milliókat majd., vagy csak a hírnévért belevágna, szóljon, s még bele lehet csapni a buliba. Persze csak olyan valaki keressen, aki megvalósításban tudna részt vállalni. Esetleg lottó nyertes az illető, s befektetne egy ilyen oldalba, mert megörült a rengeteg pénz láttán. 🙂

    Ez a projekt, ha jól csináljuk sokat adhat a magyar oktatásnak, diákságnak. Segítheti, jobbíthatja az iskolákban töltött mindennapokat, kinyithat sok szemet. Aztán az itt felépülő tudásbázis akár később pénzzé is tehető, de ez már nagyon utópisztikus gondolat. Ami biztos, hogy ez a projekt az elején csak az időt, s közvetetten a pénzt viszi.

    Nekem pedig már van több ilyen paraméterekkel futó projektem (időt, pénzt viszi), s így ezt úgy érzem feláldozom. Az én napjaim is 24 órából állnak. Gyerekek alszanak, én még ezt a pár sort bepötyögöm, s eldőlök aludni. Holnap Ti olvassátok, s én örömtáncot lejtek, ha a “törlés előtti parkolás” állapotból életre kell hívnom a domaineket.

  • Ingress – játék, nem háború

    Ingress – játék, nem háború

    Január óta van Ingress hozzáférésem, azonban az utóbbi egy hónapban kaptam igazán rá a játékra. Azóta rendszeresebben merül le a telefonom, s rengeteg eldugott kis utcácskáját, emléktábláját, szobrát ismerem már az országnak.

    Az Ingress játékosokat három táborba lehet sorolni.

    1. Elvetemült játékosnak azokat tartom, amik portál erdőket tartanak a kezükben, kezelik azokat, s minden rezdülésről azonnal értesülnek. Nekik kezdőoldaluk az intel, s zölden, vagy kéken tudják csak látni a világot. Komolyan veszik, melyik oldalhoz tartoznak, s ellenségnek tekintik a másik oldalt.
    2. A kevésbé elvetemültek azok, akik örömmel leülnek egy sörre akár az ellenséges oldal játékosaival. Ők is komolyan veszik a játékot, de tudják, hogy játékról van szó, így nem világvége, ha egy-egy portáljukat lerombolják. Játszanak, közösségek épülnek, barátságok születnek. Ez egy ilyen játék.
    3. Harmadik és egyben utolsó kategória a koca játékosok népes hada. Ők azok, akik kipróbálják, néha hack-elnek portálokat, de nem érzik, nem értik a játékot. Kiszállnak.

    Januárban még a harmadik körbe tartoztam. Aztán egy “ellenséges” kék játékos, egyébként régi ismerős rántott vissza a játékba. Rákérdezett, játszom-e. Akkor majdnem két hónapja el se indítottam az ingresst. Tappintotam, indult, hack-eltem, portált építettem, s akkor ott először ráéreztem a játék igazi ízére.

    Cipruson, amikor kint jártam, nem volt egyetlen játékos sem a környéken, s unalmas volt egyedül portálokat építeni. Az Ingress akkor élmény, ha van ellenség. Számháborúzni se lehet egyedül. A játékot a másik csapat teszi egésszé, érdekessé. Leolvassuk egymást, s a végén együtt örülünk a játéknak. Nekem az Ingress is erről szól. Játszunk, s aztán közösen örülünk.

    Közben hibázunk, elveszítünk területeket, nyerünk újakat, emberek jönnek-mennek. Ez egy játék. Jöttök játszani?!

  • munkahelyi alvás

    Még egyetemista koromban gondolkodtam, ha lenne egy akár fizetős szoba, ahova le lehetne dölni egy órára aludni, biztosan befizetnék. Amíg oda jártam, nem alakítottak ki ilyet. Most, hogy a másik oldalon állok, az egyetemi szobámban van egy polifoam matrac, s már többször pihentem le egy-egy hosszabb napon.

    Az csak ráadás, hogy akinek van gyermeke, tudja, hogy az alvásidejét annak születése napjától fogva nem feltétlen ő osztja be magának. Nálunk reggelente általában 7 körül érkezik az első gyermek, s hamarosan a másik kettő is követi.

    Az én bioritmusom valahogy úgy működik, hogy délután kettő és hat óra között ha tudok aludni kb. húsz percet, akkor utána újra produktív vagyok. Ezt akkor vettem észre, amikor sokadjára elbólintottam Dani mellett altatás közben. Felébredve pedig kétszeres lendülettel tudtam dolgozni. Tudom, sokaknak megoldás a problémára egy adag kávé. Azt viszont nem szeretem.

    Ha egy munkahelyen lehetőség van lepihenni egy picit, aludni egy órát, az nagyon sokat segíthet. Most olvastam, hogy a bufferappaz az app, amibe bele lehet pakolni akár napokra előre tweeteket, Facebook üzeneteket, s azok a megadott időben jelennek meg. eszerint alakította ki az irodáját. Szimpatikus. És azt hiszem számomra sokkal fontosabb, mint egy csocsó asztal, vagy egy mindenféle jót kínáló konyha. Bár az utóbbit is sokra értékelem. 😉

  • ülőhelyek a repülőn

    Avagy hova üljek a repülőn? Az utóbbi két évben elég sokat repültem, volt szerencsém több légitársaság többféle repülőgépét kipróbálni. Ültem folyosón, ablaknál, néha középen is.

    Flight Diary

    Becsekkolásnál, ha nem fapadoson utazunk, általában felmerül a kérdés. Fapadosnál meg ki mit ér alapon megy a helyfoglalás. Mindkét esetben adott a kérdés: Hova praktikus ülni? Elmondom én mi alapján szoktam választani.

    Alapvetően három hely lehetséges, ablak, közép, folyosó. Nézzük melyik helyre mikor érdemes ülni!

    Ablak / window

    Az ablak nálam a három óránál rövidebb, vagy akörüli utazásoknál játszik. Esetleg hosszabb esti járatoknál. Az ablak egyik előnye, hogy van kilátás, a másik ennél sokkal fontosabb, hogy itt lehet a legkényelmesebben aludni. Neki tudod dönteni a fejedet a erpülőgép falának, behajtogatod a lábadat az előző szék alá, s boldogság van.

    Probléma általában akkor akad ezen a helyen, ha ki kell menned wc-re. Ekkor legalább egy, de inkább két embert kell átugrani. Ugyanígy a csomagodhoz való hozzáférés is hasonlóan nehézkes.

    Közép / middle

    Ide soha! Vannak kivételek, de ha lehet soha. Kilátás nincs. Fejed himbálózik, nincs hova lehajtani, kijutáshoz egy embert fel kell állítani.

    Persze vannak szerencsejátékosok, akik abban utaznak, hogy beválasztanak egy középső helyet, s reménykednek, hogy vagy a folyosó vagy az ablak üresen marad. Szerencsejátékról írtam már több helyen (pl. Vegas), nem alapoznék rá semmit.

    Folyosó / aisle

    Mint látható a Flightdiary statisztikájában, ez a preferált helyem. Főleg a hosszabb utaknál, meg a napközbeni rövideknél is. Bármikor fel lehet állni, láb kinyújtható a folyosóra, csomag elérhető távolságban, ha bármire szükség lenne.

    Egyetlen negatívum lehet, hogy erről a helyről téged ugráltatnak fel, ha valaki bentről ki akar menni.

    Elől / hátul

    Ez a másik izgalmas kérdés. Ezt az alapján döntöm el, hogy van-e csatlakozás a géphez. Ha van, s még az idő is szűkös az átszállásra, akkor minél előrébb kell ülni. Az első ajtó mindig nyílik a hátsó az lutri.

    Ha nincs csatlakozás, vagy bőséges a rendelkezésre álló idő, akkor minél hátrább. Alapvetően az utolsó három sor a barátom. Itt a legvalószínűbb, hogy lesz üres hely. Itt van a legközelebb a mellékhelyiség. Ráadásul ha nyílik az ajtó hátul, akkor elsők között lehet kilépni a fényre.

  • kocka-e vagy?

    Hosszú időn át a “világ” kockának bélyegezte azokat az embereket, akik a számítógép mögé bújva töltötték a napjaikat. Ezek a régi korok kockái képesek voltak órákra, napokra belefeledkezni a számítógépbe, s sok esetben elveszítették a kapcsolatot a külvilággal.

    Az Internet megjelenésével ez megváltozott. Sok esetben azért ülünk a számítógép elé, nyomkodjuk az okostelefont, mert kapcsolatban akarunk lenni a külvilággal. Üzeneteket küldeni, kapni, beszélgetni.

    A Google / Niantic Labs is erre jött rá, amikor megcsinálták az Ingresst. Tudom, benne van egy adag információgyüjtés (geolokáció, nevezetességek, fényképek, stb.), de ennél sokkal fontosabb, hogy egy csak közösen élvezhető játékot raktak össze, ami a négy fal között nem játszható.

    Az Ingresst csak sétálva, biciklizve, görkorcsolyázva (én úgy szeretem) lehet játszani. Bejártam egész Nicosiát, portálokat kerestem, helyiekkel csevegtem. Mindeközben fényképeztem.

    Persze kereshettem volna a nevezetességeket utikönyv alapján, de inkább ezt a játékos utat választottam.

    Másik hasonlóan pozitív élményem, hogy írtam a Briannek, hogy van-e Firefox aktivitás Cipruson, ismer-e valakit. Levélváltás, s már Mariosszal egyeztettünk. Az eredmény egy tegnap esti kellemes sörözés, ahol a sok “kocka” így mulatott:

    Te kocka vagy? Vannak még igazi kockák? 🙂

  • App.net, a kihalt Twitter

    Pár hónapja, amikor az App.net bevezette a meghívás alapú ingyenes accountokat, Syck meghívott. Az accountom azóta is él, fent vana telefonon, tableten, gépen a kliens, de nem használom. Szép, sok esetben okosabb, mint a Twitter, de nincs közösség. Közösség nélkül pedig egy közösségi oldal halott.

    Másik bajom, hogy ezt tényleg nem gondolta senki komolyan ugye, hogy a Twitter vetélytársa lesz egy szolgáltatás ilyen béna címmel, hogy https://alpha.app.net/kobak. Nem sokkal egyszerűbb a https://twitter.com/kobak? Minek a felesleges extra aldomain? Másrészt az App magában kevés, mert mindnki az alkalmazás szóra asszociál, tehát már a nevében is fontos a “pontnet” a végén.

    Érdekes, hogy rengeteg Twitter szerű oldal indult már el, s halt meg rövidebb vagy hosszabb idő után, sok még most is létezik, de már inkább csak vegetál. Az App.net azonban valamiért felkapott, s ez legalább egy időre kiemelte a többi közül. Pedig nem úttörő sem a fizetős, sem a meghívásos rendszerben. Talán a legnagyobb előnye, hogy támogatják a 3rd party klienseket. A nagyobb portálok, s cégek szinte mind jelen vannak a rendszerben. Így egy potenciális felhasználásának a Google ReaderA Google lelövi a híres RSS olvasóját a nyáron. leváltását tudom elképzelni. Az ember követi azokat a usereket, akik a megfelelő követendő oldalt képviselik, s máris ott a remek információ. Persze ugyanez működhet a Twitteren is, de ott azért egy csomó más információ is keveredik a rendszerbe.

    Néha-néha még benézek, de azt hiszem részemről az App.net is halott projekt, pedig jól indult. Ti vagytok fent? Akkor kövessetek, s meséljétek el miben jobb a Twitternél! Mármint azon kívül, hogy kevésbé zajos, mert ez világos, hiszen alig vannak rajta. Örülnék neki, ha meggyőznétek arról, hogy jó…

  • a Tumblr

    A Tumblr nekem nagy talány. Írtam már róla többször, hogy vagyok rajta, s jelenleg a kobak.tumblr.com remekül működik hodeszka.hu címen.

    Oda pakolok ezt-azt, reblogolok vicces tartalmakat, de néha rá kell jönnöm, hogy valahol a saját blogomnak csinálok “konkurenciát”. Az itteni bejegyzések kimennek oda automatikusan, így onnan is követhetőek az itteni történések. Bele van kötve az instagram, s minden jó. Remek platform, de valahogy mégsem érzem teljesen magaménak.

    És a szombati blogposztra utórezgéseképpen megjegyzem, hogy vannak még régi motorosok, akik nem megszüntek, hanem átmentek a Tumblr-re.

    Ismét egy lista a teljesség igénye nélkül.

    Továbbra is követem őket, ám a Tumblr egyébként remek reblog szolgáltatásának köszönhetően egyre több a rövid, nem túl tartalmas bejegyzés náluk.

    Egyszóval fura jószág ez a Tumblr. Egyik nap szeretem, másik nap nem. A hodeszka marad, s a blogom is. Egyelőre (még) nem olvadunk össze.

    A bejegyzés végére betettem Hargita “Darthwalk” Nándi kommentjéből ezt a mondatot, amiben egyben összefoglalta az egész bejegyzést:

    Viszont tumblren nem lehet szetvalasztani az eredeti tartalmat a reblogolttol igy elveszik a blogod ertelme, igy is teged tukroz, csak sokkal sokkal higabban.

  • blog #minekvan?

    A címbeli kérdés volt, ami elsőnek szembejött ma a twitteren.

    2013. Twitter, Facebook, Google Plus, Tumblr, s még ki tudja milyen szolgáltatások vannak, s mégis vagyunk még egy páran, akik saját domainen, saját motorral blogot üzemeltetünk, mitöbb, írunk.

    Miért? Mert pl. volt egy szolgáltatás, úgy hívták, hogy posterous. Megszűnt. Mindenki csomagol, s fejvesztve menekül.

    posterous megszűnt

    A saját motor mellett tehát mégis vannak érvek, persze rengeteg dolog szól ellene. A kérdés másik fele, másik értelme, a minek írjuk, minek csináljuk. Mert jó. A blogírás egyszerűen jó érzés. Leírni, megosztani, sőt tanítani lehet. Ez nekem tanárként mindig is nagy élmény volt. Az iskolában, egyetemen matekot tanítok, s ha mellette van egy kis idő, persze igyekszem átadni valamit a világszemléletemből is. A blogom az utóbbiról szól. Itt a véleményemet, s az engem érdeklő dolgokat lehet elolvasni.

    És vicces (najó, a vállalhatatlan kezdet után egész emberi bejegyzéseket is képes voltam létrehozni) utánaolvasni, végiglapozni, hogyan változott az érdeklődésem, írásom az évek során.

    Megint másik érdekes dolog, hogy a blogok, akiket kezdetek óta olvasok, követek már alig funkcionálnak.

    A régi nagy hősök:

    Vannak még blogok, amik időközben átalakultak, rengeteg új blog került bele a feedolvasómba, azonban ők azok, akikkel a kezdetek óta keresztbekommentelünk, goldenblogokon találkozunk, stb. És ha nem lett volna kommentelés, hogyan értesültünk volna egymásról!?