Ez az oldal neve, amit pár hónapja csak a móka kedvéért létrehoztam. Nem én találtam ki, nem is gondoltam túl a dolgot, Nele Hirsch az eredeti oldal elkövetője.
Lassan egy éve dolgozunk karanténban, otthonról. Online meeting szobává vált a nappali, a hálószoba, a konyha, sőt van ahol már a fürdő sőt a ruhásszekrény is volt meeting helyszíne.
Az, hogy már rutinszerűen tesszük fel szinte köszönés helyett is, hogy “hallasz?” természetes mindannyiunk számára. Ahogy az is, hogy földhoz csapnánk sokszor már a gépet, mert valami nem működik. Nele ötlete az volt, hogy ezt az egész helyzetet fogjuk fel kellő humorral és türelemmel. Próbáljuk megtalálni a hiba forrását. Ezért jött létre az oldal.
De hogy egy klasszikussal zárjam ezt a bejegyzést, ha még nem néztétek meg az IT crowd című sorozatot, akkor ne halasszátok tovább. És tegyetek próbát az újraindítással! 🙂
A support sok esetben amolyan szükséges rossznak tekintett dolog itthon. Nehézkes a visszacsere, nehézkes elérni valakit, stb. Ha nincs is így, valamiért ez rögzült bennem. Emiatt gondoltam, hogy egy nem megszokott szuperpozitív tapasztalatomat megosztom Veletek.
Labfresh super support
A Labfresh ahogy a videóban is elmondtam az egyik kedvenc Kickstarter projektem. Illetve azóta mind a négy, amit csináltak az. 🙂 Amióta csinálnak valamit, támogatom és így remek minőségű ruhadarabokhoz jutok. Nem olcsó. Cserébe drága. De a Kickstarteren keresztül egy StartUp támogatása is benne van az árban, és jó szívvel támogatok egy olyan céget, aki minőséget teremt és egyébként vállalja azokat, amiket a kampányban elmond.
Labfresh Kickstarter kampányok
Sajnos az utóbbi időben sok Kickstarter kampány a földbe állt, nem tudta teljesíteni a vállalásokat, stb. Tudnék erről mesélni. 🙂 Az egyik első Kickstarter kampányt itthon anno én csináltam, aztán gyűjtöttem tapasztalatokat sikertelen kampánnyal kapcsolatban is. De ez most nem ide tartozik.
A lényeg, hogy miután letört a patent egyik vége, írtam a supportnak, nem sokat remélve, hogy hello, ez a szitu. Hétvége. Jött is az automata válasz. Ezzel el is engedtem. Azért megírtam az e-mail címem, hogy hello én vagyok, majd jelentkezzetek.
Eltelt pár perc és jött a meglepetés. Válasz. Még mindig ez a címed? Akkor küldünk egy nadrágot, meg egy meglepetést is mellé. Wow! Ezt nevezem supportnak. Nem kötekedtek. Azért persze megkaptam, hogy el kell húzni, nem tépni kell a patentot. De nem kellett bebizonyítanom, hogy anyaghiba történt, nem vizsgálták be hónapokig bevonva a hatóságokat és mindenkit, aki beleköthet a panaszba, majd másfél év múlva egy spam mappába kikötő e-mailben elmondják, hogy igazából az én hibám és így nem érvényes a garancia. Nem, csak segítettek, megoldották a problémát.
Reklámozom most őket? Igen, mert megérdemlik. Kedves, segítőkész, gyors support. Nem találkoztam még ilyennel. Jól esik, hogy az ügyfél tényleg fontos nekik.
Ma meg is érkezett a csomag. A rosszat egyébként nem kérték vissza. Sőt, ha megcsináltatom, 10%-át a költségeknek meg is térítik nekem. Ahogy említettem régóta szeretem a Labfresht, támogatom minden kampányukat és egyre több Labfresh ruhám van. Nem véletlenül.
A napokban folyamatosan érkeznek a postaládába, illetve az Interneten a hírek, hogy ilyen, olyan módon a különböző cégek kénytelenek bevételt növelni.
Több értéket kapunk december 12-től. Hurrá!
Tegnapi hír, hogy a Google megszünteti az ingyenes korlátlan képfeltöltést. 2021 januárban. Még addig van egy kis idő, de sajnos számoljunk vele, hogy a korlátlan már nem korlátlan. Még a Google-nél sem. Ha valaki Pixel telefont használ, annak “szerencséje” van. Náluk marad a korlátlan feltöltés. Azonban csak a régi korlátlan “lebutított” verzióban, ha lejárt a korlátlan teljes verziós feltöltés. Pontos információ erről itt olvasható.
Tekintve, hogy mindkét cég tőzsdei értéke szépen megy felfelé, nem lenne indokolt sem a Netflix áremelése, sem pedig a Google esetében az ingyenesség megvonása.
Alphabet, Google. A március előtti értéket is bőven túlszárnyalta mostanra.Netflix, értéke közel másfélszerese a járvány előttinek.
Látva ezeket a tőzsdei grafikonokat, a most hozott megszorításokat, két kérdés fogalmazódik meg:
Telhetetlenek ezek a cégek?
Az emelkedésnek itt a vége és elindulunk a lejtőn?
Az utóbbi időben magamnak írok blogot. Többnyire. 🙂 69 draft. Azaz megírt, félig megírt, de nem publikált bejegyzés. Elfogy a lendület, okafogyottá válik a bejegyzés, mire publikálásra jutna.
69 draft…
Ezt a bejegyzést augusztus 31-én írtam. Aztán végül itt maradt. De még úgy érzem aktuális és izgalmas lehet. Néhol kicsit kiegészítem. A dőlt betűs az eredeti augusztus 31-i tartalom.
Indul a tanév holnap. Indul? Az ELTE TTK távollétben. Mások még tesznek kisérletet a jelenléti indulásra. De van-e értelme? Akkor, amikor az esetszámok rekordmagasságokat érnek el, van-e értelme összeereszteni a diákokat? Dolgozók a BKV járatain, prüszkölő diákokkal sűrűn összezárva. Másfél méter? Őőőőő…
és azt hiszem most már be kell lássuk, az ELTE TTK jól döntött.
Mi lesz itt? Világvége? Nem tudom. Nem tudni mi lesz, nem tudni hogy lesz. Az egész egy nagy nem tudom. Rengeteg kérdés merül fel, mindenki csak áll, pislog és néz. Várja a választ az államtól. Várja a választ valakitől, aki majd megmondja. Döntést mi magunk nem hozunk, nem merünk. Maszkot akkor hordunk, ha kötelező. Kézfogást akkor kerüljük, ha azt mondják. Miért?! Miért nem lehet döntéseket hozni anélkül, hogy valaki fentről azt megmondaná?
Vigyázni egymásra nem csak felsőbb utasításra történhet. Bemegyek a boltba, emberek állán a maszk, beleliheg a nyakamba a sorban mögöttem állva. Miért?! Odajön és nyújtja a kezét kézfogásra. Ha nem nyújtasz kezet, hátralépsz egyet, neked kell hülyén érezned magad. Gondolkodjunk már kicsit felelősen.
és még ma is. Még tegnap is volt egy alkalom, amikor valaki kezet nyújtott, aztán valahogy sikerült öklözést csinálni belőle. Természetesen megkaptam, hogy ő nem fél a betegségtől. És szíve joga így gondolkodni. A gond az, hogy pont az lenne a lényeg, hogy nem magamra gondolok, hanem a másikra.
valakinél a Twitteren láttam, sajnos már nem emlékszem a forrásra
Ez a döntés mindenkinek a sajátja. Érdekel a másik, odafigyelek rá? Ha igen, akkor vegyük komolyan ezeket a dolgokat. Lehet, hogy így is fertőzött lesz, lehet, hogy Te is az leszel, de ami Rajtad múlt, azt megtetted.
Iskolakezdés
Szeptember 1. Kezdődik az iskola. Osztálytermek mellet a tömegközlekedés fog megtelni. Az utak fognak megtelni. Régen látott dugók lesznek Budapesten. Aki tudja, megteheti, autóval fogja a gyermekeit iskolába vinni.
gyors körkérdés volt a Twitteren. November 5. Az iskolák még nyitva vannak. Többnyire.
Nem tudom. Többen kérdezték már tőlem is. A probléma nagyon összetett. Ilyen esetszámoknál márciusban már a fél ország fel volt háborodva, hogy miért nem zárjuk az iskolákat. Most ezek a hangok alig hallhatók.
Elfáradtunk. Belefáradtunk a karanténba. Belefáradtunk az otthoni magányba, a kettős szerepekbe. Az iskolakezdés előtti nyári szünet a pihenés időszaka kellene, hogy legyen. Most mindenki fáradt, elcsigázott. Sokan úgy várják az iskolakezdést, mint júniusban szoktuk várni a nyári szünetet.
Gyerekek végre találkozhatnak. Végre újra láthatják osztálytársaikat. Fél év telt el azóta, hogy a tanítók, tanárok végre találkozhatnak diákjaikkal. Soha nem várta senki ennyire az iskolakezdést. Világvége, óriási katasztrófa kell ahhoz, hogy felülírja ezt az igényt. És most tegyük a mérleg egyik serpenyőjébe a COVID veszélyt, másikba az előbbi igényt. Merre billen a mérleg?
Azt nem is említem, hogy hány iskolakezdő évfolyam van, akik első osztályt, ötödiket, hetediket, kilencediket kezdenek holnap. Új osztálytársak, új iskola, új tanárok. Fel sem merül, hogy ezt online, otthonról kezdenék. Emberek vagyunk, társas lények, kellenek a személyes kapcsolatok.
Továbbra is áll, hogy az ember nem egy monitor elé lett teremtve. A tanulás egy társas folyamat. Fontos látni a társakat, ők mit nem értenek, mit értenek, hogy értik. Jó megbeszélni a kérdéseket először egymással. Cinkos összekacsintások, “ez hülye” nézések, stb. Ezek részei a tanulásnak. Ezek osztályteremben tudnak ott helyben megvalósulni.
Karantén #2
Lesz? Szerintem igen. Kérdés, hogy mikor. És meddig. Az emberek pszichéje, a gazdaság mit visel el? Mi a veszélyesebb a vírus vagy a gazdaságilag, lelkileg tönkrement társadalom? Döntések, amiket borzalmasan nehéz meghozni.
Kanapén ülve otthon mindenki szuper okosakat tud mondani. Nehéz megmondani mi a jó megoldás. Van-e jó megoldás? Viszont minden kanapéhuszárnak is tudnia kell, hogy a személyes felelőséget nem lehet kivenni a rendszerből. Ha mindannyian odafigyelünk egymásra, tartjuk a távolságot, alapvető elővigyázatosságot, sokat tehetünk.
És közben elindult a második évad! 🙂
Karantén 2.0. Előre kell készülni. A karantén 1.0 könnyebb volt. Láttuk a végét. Számoltunk vissza, eljött a nyár és tudtuk, hogy ott vége. A 2.0 ebből a szempontból sokkal nehezebb lesz, ami most jön. Nem látjuk mikor jön el és meddig fog tartani. Ennek ellenére sokat tehetünk, hogy ne érjen bennünket váratlanul. Pl. eszköz fronton nézzük meg mivel rendelkezünk. Ha kell, gondolkodjunk vásárlás előtt. Mérlegeljük milyen eszközre van szükség. Kis segítségként írtam nemrég egy ilyet:
Milyen platformokon kommunikálunk? Barátokkal, tanulásra, családban? Egyezzünk meg előre, nézzük meg telepítve van-e a másiknál. Különösen is figyeljünk a nagyszülőkre, legyen nekik is előkészítve minden. Sokszor rájuk gondolunk legkevésbé ilyen tekintetben. Hiszen ők a szüleink, mi tanultunk tőlük mindent eddig. Nem csak a gyerekeknek kell eszköz, net, stb. Nekik is. Sőt, talán nekik leginkább, hiszen eddigi ismereteink alapján rájuk a legveszélyesebb a vírus. Emiatt rájuk vár a legszigorúbb bezártság. Ebben a helyzetben pedig fontos, hogy kapjanak képeket az unokákról, egy-egy videobeszélgetésbe be tudjanak kapcsolódni. Ha esetleg nincs unoka, család, akkor is fontos, hogy az idősek edukációja ne maradjon el. Rendkívül fontos, hogy megtanulják az online világban rejlő lehetőségeket. Tudjanak online bevásárlást intézni, számlákat, napi teendőket esetleg a lakás teljes elhagyása nélkül.
Figyeljünk gyermekeinkre. Ne ragadjanak kontroll nélkül az online térben. “Csak tanulok.” Hangzik a válasz a kérdésre, hogy mit csinál a kütyün. Szülőknek meg kell tanulni különbséget tenni a tanulás és játék vagy YouTube bámulás között. És le kell ülni a gyerekekkel megbeszélni a saját házi szabályainkat. Mennyit, miért. De leginkább közösen. Az online élmények ma már a mindennapjaink részei. A “mi történt az iskolában?” kérdés mellett a “mi történt online?” kérdés is el kell, hogy hangozzék, természetesen nem ebben a direkt formában. A “lájkolták a képem!” egy mai gyermek számára élmény, amit meg kell, hogy tudjon osztani a szüleivel. Sokszor ráadásul valóságosabb, erősebb, intenzívebb élmény is lehet, mint a “szünetben gólt lőttem a foci meccsen”. Szülőként tudni kell az ilyen apró(nak tűnő) örömöknek is örülni a gyermekünkkel. Mert számára ez fontos.
A karantén időszak a normálissal ellentétben odatapaszt a monitor elé. Mindenkit. Szülőként, tanárként fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy ez nem jó a gyerekeknek. Akkor sem, ha digitális bennszülötteknek cimkézzük őket, sőt annak ellenére sem, hogy egyébként normál körülmények között szeretnek játszani, online tevékenykedni. Ez egy kényszerhelyzet. Ne terheljük őket túl. Nem kell 7 órán át online tanórát néznie. Nincs az a home office környezet, ahol ezt bárki kibírná, akkor ne várjuk ezt el egy tizenéves gyerektől! Gondolkodjunk eszerint. Gondolkodjunk rendszerben, csapatban. Mi a jó a gyermeknek? Nem a mennyiség, a minőség számít!
Nézze meg valaki a gyerekeket, akik kinyíltak az iskolában. Akkor is, ha maszk és távolságtartásra vannak kárhoztatva. Ez az ő természetes közegük. Kortársak, barátok között. A monitor ezt nem tudja visszaadni, akármilyen varázslatot hajtunk végre az online térben. De segíthet a magány lekűzdésében.
Karantén 2.0, 3.0, … Ki tudja mennyi lesz még… Kell egy napirend, tervezés, ami szerint történnek majd a dolgok. És a legfontosabb, hogy a mentális egészségünk megmaradjon. Mozgás, nevetés, zene, olvasás, a korlátoknak megfelelő együttlétek. Akárhogy is lesz, hit, remény és szeretet nélkül nem jutunk messzire. Együtt, bezárva csak úgy működik minden, ha a legfontosabb a szeretet.
Idáig jutottam valamikor augusztus végén. Aztán elkezdődött a tanév, megy az oktatás, sorban zárnak be az iskolák. Najó, csak osztályok. De mindenki készül arra, mi lesz, ha mégis bekövetkezik az a fránya karantén. Több iskolában megindult a készülődés. Teams, Canvas, Google, stb. hozzáférések mennek ki a szülőknek, gyerekeknek.
Na! Ezt a bejegyzést ahogy látom már szeptemberben is elővettem újra. 🙂
Mit vetit elore, ha az iskola kikuldi a gyerek teams belepesi meghivojat? Van errol vmi az almoskonyvben?
Az alsó tagozat az utolsó bástya. Az alsó tagozatnak tartania kell magát. Mindenki eleshet, ők nem. Ha az alsó bedöl, bedöl vele minden. Szülőkből újra kényszer-tanár lesz, s akkor borul minden. Betűket kanyarítva egy elsőssel nem lehet közben online konferenciát vezetni.
2020. November 5. Esetszámok az egekben. Az iskola még nyitva. A fentiek egy része még tartja magát. A gondolat, hogy újra karantén lesz, továbbra is a fejünk felett. Ausztria, Anglia, Belgium, kezdenek bezárni, Szlovákia tesztel(t). Nálunk is kezdenek szigorodni a szabályok. A számok még mindig növekednek.
Nem értek a koronavírushoz. Viszont jelenlegi helyzetben nem az a kérdés már, hogy megkapjuk-e, hanem, hogy mikor. Pedagógus vagyok. Így az oktatás felől közelítve a dolgot, azt látom, hogy az iskolák legalább részleges bezárása kivédhetetlen. Meg kell lépni azt, ami a leginkább gördülékenyen megoldható. Esik az eső, hideg van. A nyitott ablaknál tanulás már nem opció. Óhatatlanul ott lesz a tantermekben a vírus. Légcserélő berendezések nem állnak rendelkezésre az iskolákban. A gyerekek egyre fegyelmezetlenebbek és egy tanteremben lehetetlen másfél méteres távolságot tartani.
A felsőoktatás tud távolról működni. A legtöbb intézmény fel van készülve rá. Vannak tapasztalatok, azokra lehet építeni. Az egyetemisták otthonról tanulása nincs érdemi hatással a munkerőpiacra. Hasonlóan megoldható a középiskolások otthontanulása. Sőt akár a felső tagozat is megpróbálhatna távoktatásban működni. Legalább átmenetileg. Ha a Twitteren látott szavazást magunk elé idézzük, azt feltételeztem, hogy az őszi szünet lesz a pont, amikortól már nincs többet jelenléti oktatás. Nem jött be.
Nem tudom hogyan lesz, de tény, hogy a pedagógusok a jelenlegi helyzetben óriási kihívásokkal kell, hogy szembenézzenek. Hibrid oktatás megy lassan a legtöbb helyen.
Hibrid oktatás
A hibrid oktatás alatt azt értem, hogy egyszerre tanítjuk a teremben jelenlévőket és az otthon ülőket. De lehet másképpen is hibrid az oktatás, amikor a tanár van otthon és közben pár diák közvetlenül kapcsolódik, a többiek meg egy kivetítőn, nagyobb monitoron látják és hallják az oktatót. Egyik helyzet sem egyszerű. Sőt az eddigi legnehezebb, legösszetettebb feladat, amivel meg kell küzdeniük a pedagógusoknak.
Egy ilyen helyzetben az tudhat megoldás lenni, ha a tanárok online first gondolkodásmódra és tervezésre állnak át. Több HiperSuliban ez a gondolkodásmód működik. Amikor egy online órát prezentálunk a tanteremben lévőknek is és az otthon maradtaknak is. A tananyag online elérhető. Így mindenki ugyanúgy megkapja, látja, követni tudja a tanórát. Ez azonban teljes gondolkodásmód változást igényel. Nem tábla, kréta, tankönyv hármas köré épül a felkészülés. Ezt a változást pedig nem lehet egyik napról a másikra elérni. Soha, sehol, senki nem tanította ezt meg a jelenleg pályán lévő pedagógusainknak. Ehhez oktatásra, képzésre van szükség. De a kényszer most itt van. Egyben a lehetőség is, hogy a kényszer miatt az oktatás jobb lehessen.
If your switch (in my case a Unifi Switch 8 POE-60W) came with firmware 5.1.x pre-installed, you need to follow the steps below to prevent having lots of error messages when you set automatic updates on.
firmware check failed
Firmware 5.1 is a beta and it can’t be downgraded directly to the 4.x stable firmware. First you have to upgrade to 5.29 or later beta, which can be downgraded to the stable branch. To do this, follow the steps below:
Open Unifi network GUI, select your switch and under config tab select “custom upgrade”. Paste the link from previous step. (automatic upgrades has to be off to be able to do custom upgrade)
A díjat Gyurós Tiborról nevezték el, aki az IVSZ egyik alapítója volt. Miután a 2001-ben egy tragikus balesetben életét vesztette, az év managere díj, 2002 óta Gyurós Tibor díj nevet viseli. Ötödik éve pedig díjazzák az év digitális nagykövetét is. Ez a díj azoknak jár, akik a digitális oktatás népszerűsítése terén alkottak maradandót.
Az elmúlt időszakban a digitális oktatás és a digitalizáció fonotssága megerősödött. Amikor karanténba szorultunk, nem nyílt lehetőség tanteremben oktatni, akkor a digitális eszközök és az Internet voltak a menekülés. A megoldás a lehetetlen helyzetre. Szeptemberben visszaállt a rend. Újra mindenki az iskolapadban. De a dolog nem múlt el nyomtalanul. Ott van mindenkiben egyrészt a bizonytalanság, hogy lesz-e újabb karantén, ott van mindenkiben a remény, hogy ez az egész csak egy egyszeri rossz emlék marad.
Akárhogy is lesz, a digitális oktatás 2020-ban talán fontosabb mint valaha. A digitális oktatás, hogy felkészítsünk egy nemzedéket arra az életre, ahol digitális eszközökkel együtt kell érvényesülni. Ahol a munkaerőpiacon már nem lehet digitális gondolkodás nélkül egyről a kettőre jutni. A digitális oktatás nem a kütyükről szól. Nem azt jelenti, hogy ha felpörög a projektor ventillátora és halovány fényével valamit kivetít a falra, akkor kipipáltuk a digitális oktatást valahol a teendőlistán. A digitális oktatás egy gondolkodásmódot jelent. A digitális oktatás a 21. századi oktatás.
Készült egy rövid videó is, ahol a felvétel közben sokmindenről beszéltem, de a vágás során egész jól össze tudták szedni a lényeget. Azért jónéhány őőőzésem a hitelesség miatt még benne tudott maradni.
Egy tanár életében azonban a legnagyobb siker nem az, amikor őt díjazzák, hanem amikor diákjaira lehet büszke. Amikor ők érnek el valamit. Így nagy örömömre szolgál, hogy két volt diákom is megelőzött és az előző két évben ők vehették át a Gyurós Tibor díjat. Tavaly Birmacher Barna lett az év managere, 2018-ban pedig Nagy Szabolcs vezette Turbine AI lett az év IKT innovációja.
Éveken át menekültem, hogy ne kerüljek bele egy-egy silóba. Különböző márkák, operációs rendszerek, váltott böngészők, jelszó kezelők, stb. Ezzel elértem, hogy folyamatosan képben voltam a különböző rendszerek apró újdonságaival, cserébe elveszítettem a kényelmet.
Mostanra úgy érzem a kényelem iránti igény egyre erősebben kopogtat a kapun. Egységesíteni a rendszereket, betérni silókba, elengedni a menekülési útvonalakat. Miről beszélek? Egy rendszer mellett elköteleződni azt jelenti, hogy kiszolgáltatottá válok a rendszer üzemeltetői, készítői felé. Google szolgáltatásokat használok csak? A Google kezében van minden adatom, ha bármi történik a Google-al, az adataim, levelezésem, mindenem oda. Vagy bevásárolni az IKEA okosotthon szolgáltatáscsomagjába, mi van, ha az IKEA felhagy azok gyártásával, vagy a Makita, Einhell, egyéb cégek fantasztikus egy akkus rendszereivel menni tovább, de azok változtatnak a szabványon? Kiszolgáltatottság versus kényelem.
Jó eséllyel ezek a nagy gyártók nem mennek holnapra csődbe. De amikor rááll valaki egy irányra, utána nehéz továbblépni. Szabványt vált pl. az Makita vagy Einhell, akkor minden eszközt cserélni kell, nem csak egyet esetleg. Emlékeztek még a microUSB-ről USB-C-re váltáson? Hány jobb hijján már lassan csak virágkötözésre használt MicroUSB kábeletek van otthon? Vagy Apple rajongók, a lightningra váltás idején, vagy még sorolhatnánk…
De mi van a másik oldalon? Rengeteg eszköz, kütyü, böngésző, regisztráció, stb. Igaz, hogy csak 1-1 darabot kell cserélni, ha gond van, de összehozni a rendszert, egyben működtetni sokszor szerencsétlen, nehézkes.
Android vs. iOS
A nagy kérdés. Használtam iPhone-t. Használok iPad-et. Még a hőskorban kezdtem, amikor az iPod Touch megjelent, amikor még külföldről kellett a jailbreakelt ezüsthátú iPhone-t beszerezni, stb. Aztán jött az Android és nem kellett hackolni, de lehetett. És kinyílt egy új világ. A két operációs rendszer egymás legnagyobb riválisaként párhuzamosan fejlődött.
Lehet mindkettőre jót, rosszat mondani, egyik sem tökéletes. És azt hiszem ezt úgy mondhatom el, hogy tényleg ismerem mindkét rendszert. Bár az utóbbi pár évben sokkal inkább az Android világgal foglalkoztam, azzal töltöttem inkább időt.
És most, hogy egy véletlen helyzetből adódóan elkezdtem használni az iOS 14 public beta verzióját egy olyan problémát orvosoltak benne, ami kezdetektől zavart az iOS rendszerben. Nem tökéletes még, de majd még csiszolnak rajta. Így a két rendszer sokkal közelebb került egymáshoz, mint eddig jártak.
Azzal, hogy lehetőség nyílt az iOS 14-ben widgetek használatára, illetve megjelent az App Library, így már nem a home screenen kell pakolgatni jobb híjján folderekbe az alkalmazásokat, hanem az Android rendszeren (számomra már) megszokott módon azok az App Libraryba kerülnek és onnan tudjuk kihúzni igény esetén a Home Screenre. Ráadásul el is tudunk rejteni lapokat, amiket nem szeretnénk látni.
Még mindig bal oldalt fentről listázza az appokat az iOS, de már van némi lehetőség ezt kedvünk szerint feldobni néhány widget segítségével. Így az a hülye helyzet, hogy a legértékesebb alsó sorokba pl. csak azokat az appokat tudom tenni, amik oda jutnak, hanem pár widget feldobásával ezt kedvünkre alakíthatjuk.
Android vs. iOS vonalon az iOS így meglépte azt, ami elgondolkoztatott, hogy ne csak azért használjak iPad-et, mert az Apple Pencil + iPad kombináció az oktatásban etalon eszköz, hanem hogy az eddig egyértelműen default Android telefonomat iPhone-ra cseréljem. Egyelőre egy “régi” iPhone 7 van tesztelés alatt. Próbálom belakni, kialakítani az Androidon megszokott rutinokat. És tartok tőle, hogy a kényelem győzedelmeskedik ezen a vonalon és az Android eszközök már csak másodlagosan maradnak a háztartásban technológia iránti kiváncsiságom miatt.
Online silók
Nem csak a fizikai eszközök tudnak bezárni egy térbe, rendszerbe, ugyanígy az online szolgáltatások is. Google felhasználó vagy? Kinőtted az ingyenes tárhelyet már, ugye? Google One, fizetsz, 100GB tárhely, van hova nyújtózkodni. Ezzel viszont egyre több adat tárolódik a Google felhőben, kötődsz a szolgáltatásokhoz, nehéz váltani.
A Google ebben már hosszú évek óta élen jár és próbál mindenkit bevonzani és ott tartani a saját szolgáltatásaiban. A tegnapi Apple bejelentésben a cupertinoi óriás is rájött az “online önkéntes börtönökben” rejlő lehetőségre. 🙂 Az Apple One szolgáltatás célja, hogy mindenedet az Apple felhőjében tárold, kvázi béreld az Apple-től. Így a váltás később pl. Androidra, más rendszerekre még nehezebb lesz.
Siló vagy küzdelem
Azt látom jelenleg, hogy vagy megadod magad és betagozódsz, kihasználod egy rendszerben rejlő lehetőségeket vagy küzdesz a bezártság ellen. Előbbi kényelmes, flow élményt biztosít, utóbbi inkább kihívásokat. Minél több adat helyben történő tárolása nálam a kiút lehetősége. Valami halovány szikra, hogy a kényelem felé a teljes betagozódás helyett. A helyi NAS használat, Firefox containerek használata kis segítség abban, hogy próbáljam a függetlenség látszatát fenntartani.
Csörög, inkább csak zizeg. Kezemen az óra, ébreszt. Csendben kikászálódom az ágyból. Körbenézek, alszanak. Pipa. Achievement unlocked. 5 reggel egymás után, amikor nem keltettem fel senki mást.
Teavíz forr, bebújok a kis otthoni barlangomba, laptop felcsap. Kezdődik a nap. Csend. Béke. Napi rendszerezés. HiperSuli podcast tanári interjú. ZH iratás, beadandó javítás, lovagolni vinni a legnagyobbat, cikkírás, vívás a fiúknak (lazul a karantén), tanári beszélgetések, interjú, index iskolatévé, szakdolgozati konzultáció, tanári Teams call, … Hál’Istennek csak egy átlagos nap. Semmi extra feladat.
Indítom a hívást, felvétel gomb benyom és rögzül a podcast. Mire a tea elfogy, a felvétel végén kattintok a stop-ra, már hallom a gügyögést és érkezik a legifjabb. Négykézláb, mosoly és sírás között félúton. Feltérdel, felnéz, keze a levegőben. Egyértelmű jelzés, hogy vegyél fel! Felveszem, megölelem és megáll az idő. Béke. Szeretet.
Reggeli. Családi körben. Már, amelyik reggel sikerül. Sajnos a reggeli felvétel kicsit belekavart a dologba. Hosszabb lett, de jót beszélgettünk. Érzem, hogy jó podcast epizód lesz belőle. De cserébe lekéstem a reggeli elejét. Még ott van mindenki az asztal körül. Csatlakozom.
9 óra. Teams heti meeting. És indul a nap.
Matek lecke, beadandó, angol ellenőrzés, váltva felügyeljük az egy évest és tanulunk az elsőssel, közben callba be, callból ki. Multitasking level 99. De még van lehetőség a fejlődésre.
Elcsent pillanatok, közös séták, ebédek, együtt a család.
…a nap lemenőben. Összenézünk feleségemmel. Ma mit nézünk? Eltelik pár másodperc. Csend. Majd kitör belőlünk az őszinte fáradt nevetés.
Fürdetés, gyerekek hajkurászása, megmosta-e mindenki a fogát. Egyikünk egyik helyen altat, másik a másik helyen esti mesét olvas. És el-bóbiskolunk közben.
Fáradtan végül valamikor egymás mellé kerülünk, egy ölelés, jó éjt. Alszunk.
Elgondolkodtam. De komolyan. Engem is meglep. De felmerült bennem, hogy lehet, hogy lenne értelme a YouTube jelenlétet kicsit leporolni és videókat készíteni. Van most is valami minimál YouTube jelenlétem, de azt nem nagyon lehet komolyan venni.
Sose gondoltam, hogy ez a formátum nekem fekszik. Igazából még most sem tudom, hogy jó-e ez nekem. De megdöbbentő a sok pozitív visszajelzés az index videók kapcsán.
Viszont azt hiszem, hogy mindenről (is) van már videó a YouTube-on, így egy 74. videó ugyanarról teljesen felesleges. Egyedi tartalmat nem érzem, hogy létre tudnék hozni. Programozó videók is vannak milliószámra, valamiért mégis van, aki megnézi az indexen.
Így visszajutottam a kezdeti gondolathoz/kérdéshez. Valakinek örömet okozna, ha tőlem hallana dolgokról, amikről egyébként rövid keresés után valószínűleg találna másnál is választ? Legrosszabb esetben is két orosz és egy angol nyelvű videó megtekintése után biztosan megleli az áhított információt. 🙂
